Hírlevél




A középiskolai felvételi feladatlapok

A középiskolai felvételi folyamat egyik legfontosabb része a központi írásbeli felvételi feladatlap. Ezek jellemzőt ismerteti írásunk.


A feladatlapok anyaga
  • Gyakorló pedagógusok állítják össze.
  • Alapja a Nemzeti alaptanterv.
  • A feladatsorok főleg az adott évfolyamot (4., 6., 8.) megelőző évfolyamok tananyagára épülnek, így nem szenved hátrányt az sem, akinek az iskolájában lassabban haladtak a tananyaggal.


A feladatlapok hossza

10-10 feladatból áll mind az anyanyelvi, mind a matematika írásbeli vizsga feladatsora, mindkettő megoldására 45 perc áll a diákok rendelkezésére.


A feladatlapok jellege

Nem hagyományos tantárgyi teszteket kell megoldaniuk a felvételizőknek, a feladatlapok az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségeket és képességeket, kompetenciákat mérik. A konkrét ismeretek mellett a tanultak mozgósításának, ötletes alkalmazásának képességét, a kreativitást vizsgálják.
A 8. évfolyamra külön feladatsor készül az ún. tehetséggondozó iskolákba felvételizők számára. Ez ugyanarra a tananyagtartalomra, ismeretanyagra épül, a különbség elsősorban az egyszerűbb és az összetettebb feladattípusok arányában, a tanultak önálló alkalmazásának fokában, a megoldáshoz szükséges asszociációk mélységében jelenik meg.


Az anyanyelvi feladatlapok

A tíz feladat közül kilenc egy-egy részképességet vizsgál. Szükségesek hozzá az előző tanévek nyelvi, kommunikációs, helyesírási ismeretei, továbbá megfelelő szintű szövegértési, szövegalkotási, gondolkodási képességek, valamint íráskészség. Elsősorban a korábban tanultak alkalmazására van szükség. A feladatokban lehetnek szépirodalmi, ismeretterjesztő és köznapi szövegek.

A tizedik feladatban megadott témáról megadott műfajban kell megfelelő színvonalú szöveget alkotni. A fogalmazásoknak a téma megtartása és a terjedelmi kívánalom mellett (ez évfolyamonként eltérő) az alapvető nyelvhelyességi, szerkesztési, helyesírási és stílusbeli követelményeknek is meg kell felelniük.

 

A matematikai feladatlapok

A matematikai feladatok a tanultak mellett a tanulók gondolkodásának jellemzőit is mérik. Bizonyos feladatok megoldásának folyamatában a vizsgázónak többféle kompetenciát is mozgósítania kell. A feladatmegoldás sikerességében a tantárgyi ismeretek mellett fontos szerepet kaphat a feladatmegoldó készség, a problémaérzékenység, a kreativitás, a logikai biztonság, a szabálykövetés, a koncentráló képesség, vagyis a figyelem összpontosítása és tartóssága. Fontos kompetencia az életkori sajátosságoknak megfelelő szintű írásbeli kommunikáció is. Ebből következően elvárás a megoldások rendezett, olvasható, követhető írásos rögzítése.

 

Gyakorlási lehetőség

A feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest alapvetően nem változnak, így az Oktatási Hivatal honlapján megtalálható korábbi feladatsorok továbbra is segíthetik a felkészülést.

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0
Hozzászólás (6)
6 2010. január 29. péntek, 11:34
szerk
Kedves Ancsa, a minisztérium közleménye szerint február közepére készül el a felvételi eredmények statisztikája, amely feltehetően az Oktatási Hivatal honlapján lesz megtalálható.
5 2010. január 29. péntek, 10:21
Ancsa
Hol és mikor lehet megtudni, hogy a középiskolai felvételi, átlagosan milyen eredményt hozott?
A fiam pontjait már tudom, kíváncsi lennék, hogy az átlaghoz mérve mire elegendő.
4 2010. január 24. vasárnap, 11:59
Réka
www.oh.gov.hu
3 2010. január 24. vasárnap, 08:05
szerk
Kedves Kriszta, a feladatlapok itt találhatók meg:
http://diakkapu.hu/letoltheto/koezepiskola/2682-a-kozepiskolai-felveteli-irasbeli-feladatlapok-es-javitokulcsok-2010
2 2010. január 23. szombat, 07:33
Kriszta
Meg tudná velem osztani a tegnapi 6 osztályos felvételi feladatsort!? Sajnos, nem találom még sehol meg!

Köszönöm
1 2009. október 20. kedd, 14:04
Roland
Szia!
Vannak gyakorló feladatsorok (elég sok) az alábbi oldalon is. szia, Roland
http://felvesznek.hu/altalanos_iskolai_konyvek/altalanos_iskolai_konyvek.php

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Tapintva láss - tapintható tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban

A régi kultúrák megismerése nélkül a mai világunk nehezen értelmezhető. A régi idők "emléknyomai" nagyrészt kézzelfogható módon maradtak ránk az adott kultúra jellegzetes...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Neveljünk zsebpénzzel

Túl keveset tudnak a magyar diákok a pénzügyekről, a bankokról és a megtakarítás lehetőségeiről több hazai kutatás szerint. A szakemberek úgy vélik, javíthatna a helyzeten, ha a...

Halkított közlekedés a felvételik alatt Dél-Koreában

Halkított légi és közúti közlekedésén Dél-Korea az egyetemi felvételi vizsgák miatt.

Pénzért javíthatnak jegyeiken a diákok egy észak-karolinai középiskolában

Legfeljebb egy jegyet javíthatnak jegyeiken annak az észak-karolinai középiskolának a diákjai, akik szülői kezdeményezésre pénzért tesztpontokat vásárolhatnak. A szakfelügyelet szerint...

61 középfokú oktatási intézmény kapott Pénziránytű iskola címet

Az a 61 középfokú iskola kapott Pénziránytű iskola címet, amelyek kiemelkedően magas színvonalon képviselik a gazdasági nevelés valamint a pénzügyi ismeretterjesztés értékeit. A...

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

Parlamenti különóra diákoknak

Útjának indult ismét a Parlamenti különóra című rendezvénysorozat, mely havi rendszerességgel hirdet nyílt napot végzős középiskolások számára az Országházban Budapesten.

A világ létrejötte: mit oktasson az iskola?

A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ...

A marihuána és a tabletta vezet a Pest megyei fiatal drogosok körében

Főként a fű (marihuána) és a különböző tabletták terjedtek el a drogot használó Pest megyei fiatalok körében, akik között tizenegy évesek is vannak – derül ki egy tavalyi, a...

Egyre népszerűbb a kínai nyelv Kelet-Ukrajnában

Kilenc középiskolában kezdik el a kínai nyelv oktatását a kelet-ukrajnai Luhanszk városban, jóllehet a régió sok más tanintézetében is szeretnék beindítani az ázsiai ország...

Milyen változások várhatóak a felsőoktatásban?

Jövő évtől 200 pont alatt nem vehető fel senki felsőoktatási intézménybe, a különböző orvosi képzésre jelentkezőknek pedig mindenképpen kötelező lesz legalább egy tárgyból emelt...

Veszélyesen élnek a magyar iskolások

A magyar gyerekek jobb egészségügyi ellátást és oktatást kapnak, mint az OECD- (fejlett ipari) országokban élő gyerekek többsége. Viszont többet isznak, dohányoznak, és jobban...

Újra nyit a Planetárium

Szeptember 8.-án újra kinyitja kapuit a budapesti Planetárium. Az eddigi jól ismert prograjaival a Planetárium óvodás kortól kezdve az idősekig, a tudományokban jártasabbaknak és a...

Hogyan spórolhatunk az iskolakezdésen?

Néhány nap múlva kezdődik a tanév, a szülők pedig csak kapkodják a fejüket: tíz és tízezer forintokba kerül a gyerek beiskolázása. Most ahhoz adunk tanácsokat, mire figyeljünk, hogy...

Nagy különbségek a ponthatárok között

Bár az idei ponthatárok magasabban alakultak a tavalyiaknál, a legnépszerűbb karokat összegző tízes lista természettudományi és műszaki területen oktató szereplőinél még mindig az...

Mit tesz az, akit idén nem vettek fel?

Tíz középiskolásból kilenc jövőre újrafelvételizik, ha idén nem vették fel - ez derült az Educatio - Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett...

Főiskolák: pótfelvételi minden mennyiségben

Tegnap számba vettük, az egyetemek hogyan reagáltak a felvételi eljárás végeredményére. Ma a főiskolákkal foglalkozunk.

Kapcsolódó cikkek