| Gyerekjáték lesz a programozás |
|
A szoftveróriás képviselői a Los Angelesben megrendezésre került Professional Developers Conference 2008 rendezvényen mutatták be a Boku névre keresztelt játékot, melynek használata olyan egyszerű, hogy még a különösebb PC-ismerettel nem rendelkező személyek is elboldogulnak azzal, így még egy ötéves kisgyermek is tudja azt kezelni.
A Microsoftnak már van egy hasonló ingyenesen letölthető alkalmazása, az XNA Game Studio Express, a Boku azonban ennél sokkalta egyszerűbb és érthetőbb, a felhasználóknak a kreativitásukat és a logikájukat kell bevetniük, és néhány kattintással létrehozhatnak egy játékot a játékban. A parancsok megadásához csupán a szimbólumokra kell kattintani, s meg kell határozni a sorrendet az intuitív módon irányítható felületen.
A Bokuban elkészített játékokkal aztán játszhatnak is a felhasználók. A program egyszerűsége ellenére azonban komolyabb műveleteket is végre lehet hajtani, így az ismeretek gyarapodásával egyre igényesebb környezet létrehozására és bonyolult folyamatok programozására is lehetőséget kínál a játék. A programot – az urbánus legendák szerint – a Microsoft egyik munkatársa azért kezdte el fejleszteni, mert emlékezett arra, milyen jó is volt gyerekkorában játékokat készíteni Commodore számítógépére.
A Bokut közösségi funkcióval is felruházza a fejlesztő cég, így az elkészített alkotásokat megoszthatják másokkal is a felhasználók. A redmondi játék egyszerre nyújt szórakozást és lehetőséget a tanulásra, és a vállalat bízik abban, hogy sok gyermek kedvet kap majd a kellemes élmények hatására a programozáshoz, és a későbbiekben ezt a pályát választják majd. A Microsoft jövő tavasszal elérhetővé teszi az alkalmazás PC-re és Xbox 360-asra írt verzióit. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy az oktató játékért kell-e majd fizetni. Spiegel, Winfuture /origo[oktatás] |
Drs. Gottfried Schlaug és Ellen Winner által vezetett harvardi tanulmány szerint azok a diákok, akik legalább három éven keresztül tanulnak egy hangszeren játszani, teljesítményben...
Több mint hatszáz diák kapcsolódott be a Microsoft Student To Business gyakornoki programjába másfél év alatt. A program a fiatal mérnököknek és programozóknak ad lehetőséget arra,...
A sajátos nevelési igényű gyermekek oktatása számtalan gyermekpszichológiai kérdést vet fel. Gyakran felmerülő szülői kérdés a pszichológus rendelőjében a diagnózis megalkotása...
Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy a kisgyerekeket nem szabad összezavarni korai nyelvtanítással. Az utóbbi időben azonban már nem csak az idegen nyelvű óvodák szaporodnak: a szülők...
Az egyetemi felvétel, a diploma vagy épp a nyelvpótlék függhet a nyelvvizsga-bizonyítványtól, a multik viszont csak a meglévő tudásra kíváncsiak. Érdemes jól átgondolni, hol, hogyan...
Szerelmek és barátságok, célok és motivációk, értékek és viszonyítási pontok, tanulási stratégiák és életpálya-tervezés. Az első egyetemi vagy főiskolai évet élmények és...