Hírlevél




Egységes mesterfelvételi a bölcsészettudományi karokon
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának vezetése közös mesterszakos felvételi rendszerben állapodott meg abból a célból, hogy megőrizzék a tudományegyetemeken megszerezhető mesterszakos diplomák értékét.

Az egységes felvételi bevezetésére meglátásuk szerint azért van szükség, mert az egyes intézmények feladata eldönteni, hogy a 100 pontos felvételi rendszerben a szóbeli és az írásbeli vizsgára hány pontot adnak, a kizárólag szóbeli vizsgára épülő felvételi rendszer ugyanis nem biztosítja a tudományegyetemi MA-knak megfelelő színvonalat. Ezért a fent felsorolt intézményekben indított összes akkreditált bölcsész mesterszak azonos felvételi rendszerben veszi föl hallgatóit.

Mivel országosan nagy az információhiány az MA képzések tekintetében, az ELTE BTK november 14-én "Mesterek napja" címmel országos MA tájékoztató napot hirdet.

2009 szeptemberében indulnak először nagy létszámban mesterszakok (MA) a bölcsészképzésben. Az akkreditációs folyamat első nagy lépcsője lezárult, a Magyar Akkreditációs Bizottság legutóbbi ülésével döntött, hogy az országban egyedülállóan nagy létszámú, 40 úgynevezett diszciplináris mesterszak akkreditációját teszi lehetővé az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Ezen kívül csaknem 20 tanári mesterszak indul jövő év szeptemberétől - közölte az intézmény az Edupress-szel.

(www.edupress.hu)
 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az ELTE rektora Pekingben

Hudecz Ferenc 2009. december 10-13. között részt vett a Konfuciusz Intézetek 4. Konferenciáján és az intézeteket bemutató kiállításon.

Továbbra is a Harvard az élen

Tavaly adtunk hírt a sanghaji Jiao Tong University által készített rangsorról. A lista idén is elkészült, lényeges változások a tavalyihoz képest nem történtek.

Elfogadták az ELTE idegen nyelvű képzési koncepcióját

Az ELTE Szenátusa 2009. november 2-án határozott az idegen nyelven történő képzés koncepciójáról. Az ELTE piacvezető szerepének és szakmai hitelének megőrzése, a nemzetközi...

ELTE-s sikerek az ACM programozási versenyen

A 2009. október 17-én rendezett ACM programozási verseny országos fordulóján az első két helyen az ELTE csapatai végeztek.

Tévhit, hogy bölcsész diplomával nem lehet elhelyezkedni

Tévhit, hogy bölcsész diplomával napjainkban nem lehet elhelyezkedni - véli az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánja. Dezső Tamás az InfoRádiónak elmondta: a szakértői típusú...

Befejeződött a bölcsész képzésről szóló konferencia

Tisztázni kell a bölcsész képzéssel rendelkezőket felszívó munkaerőpiac fogalmát, és a kutatóintézetektől kezdve a médiáig lajstromba kell venni azokat a releváns munkaerő-piaci...

A hallgatók többsége mesterképzésben tanulna tovább

A jelenlegi hallgatók többsége mesterképzésben tervezi folytatni tanulmányait - derül ki a Diplomás pályakövetés 2009 című kutatásból, amelyben közel 8 ezer hallgatót kérdezett az...

Bologna levizsgázott

Korábban Bolognáról minden diáknak a spagetti jutott az eszébe – mostanra azonban a feltételes reflex jellege alaposan megváltozott. Nem a nyálelválasztásunk indul el a fenti város...

Kiugróan vezetnek a tanári mesterképzések a szakos toplistán

A mesterképzésekre jelentkezők kari listáját elemezve kirajzolódik, a legnépszerűbb első két kar az összejelentkezői létszámot tekintve is az első helyet elfoglaló intézmény, az...

Tizenhétezer jelentkező a mesterképzésben

Kétszer annyian jelentkeztek az idén első helyen mesterképzésre, mint tavaly: míg ezek a hallgatók 2008-ban csak az összes felvételiző hat százalékát tették ki, ebben az évben arányuk...

Kérdőjelek Bologna körül a gazdasági képzésben

Idén végeznek az első "bolognás" évfolyam alapképzésben részt vevő hallgatók. A Hírszerző a Budapesti Corvinus Egyetemet mint a legnépszerűbb hazai gazdaságtudományi intézményt...

Tovább "dagadnak" a nagy egyetemek

Idén jelentősen megnőtt a meghirdetett mesterképzések száma. Az ezzel összefüggésben lévő jelentkezői létszámnövekedés nyertesei a nagy hagyományú, több karral rendelkező...

Idén is azt ELTE a legnépszerűbb

Idén öt nagy egyetem vonzotta a felsőoktatásba felvételizők egyharmadát, az élen a mindig is első helyet megszerző ELTE szerepel. A gazdasági képzések már nem olyan népszerűek, a...

Közgazdászhallgatókat támogat a Concorde Csoport

Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül a hazai...

Bölcsészkari dékánok tanácskozása

Összeültek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Debreceni Egyetem (DE), a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Miskolci Egyetem (ME)...

Együttműködés neveléstudományi doktori képzésben az ELTE és az EKF között

Együttműködési keretmegállapodást írt alá március 17-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) rektora az ELTE Pedagógiai és Pszichológia...

Új, multimédiás ruszisztikai kabinet nyílt az ELTE-n

Új nemzetközi központot avattak föl 2009. február 25-én az ELTE Múzeum körúti épületében. Ruszisztikai Módszertani Könyvtár és Kabinet néven kezdi meg működését az multimédiás...

Diákmunka lépésről-lépésre 1. - Vállalhatok-e munkát?

Munkavállalóként munkaviszonyba főszabály szerint akkor léphetsz, ha a 16. életéved betöltötted. Abban az esetben azonban, ha már elmúltál 15 éves és általános iskolában, vagy...

Versenyképessé tehet a mesterdiploma

A munkaerőpiacon nem jelent automatikus előnyt a mesterképzés elvégzése, de Dr. Zentai László, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese szerint hosszabb távon a...

A világ legjobb egyetemeinek rangsora - két magyar szereplővel

2008. október 27-én adott hírt az MTI arról, hogy a shanghai-i Jiao Tong University által készített, a világ legjobb 500 egyetemét rangsoroló listán két magyar intézmény szerepel: a...