Hírlevél




A szakmai gyakorlat fontosságáról

A szakképzésben a jelenlegi 16 éves kor helyett már 14 éves kor után meg kellene kezdeni a szakmai gyakorlati képzést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint. Ezt nyilatkozta Kerpen Gábor elnök a Rotterdamban zajló nemzetközi szakképzési verseny kapcsán. A vezető szerint a verbálisan gyengébb fiatalok kedvüket vesztik, mielőtt még valóban kiderülne, milyen képességekkel bírnak.

Megjegyezte: mindehhez a közoktatási törvény módosítása szükséges. Arra a kérdésre, hogy ezt a PDSZ kezdeményezi-e, úgy válaszolt: folyamatosan kezdeményezik, hogy olyan szakképzési rendszert alakítsanak ki, amely motiválja a gyermekeket a szakképzésben való részvételre.

Az [origo] munkatársának Kerpen Gábor elmondta, hogy a 2003-as  óraszámcsökkentés hatására az iskolák általában a gyakorlati, művészeti óráik számát ritkították. Emellett a Magyar Bálint vezette szakminisztériumban az elméleti tudás fontosságát helyezték előtérbe, s ezzel nehéz helyzetbe hozták a verbalitásban gyenge, de gyakorlatban magabiztosabb gyermekeket.

Kerpen Gábor kitért arra, hogy az általános iskolai képzésben is meg kellene erősíteni a gyakorlati oktatást, növelni kellene a technikaórák számát. Ezzel is elősegíthető, hogy több fiatal jelentkezzen később szakmunkásképzőkbe.

Az Európai Unió által 17-22 éves fiataloknak meghirdetett hollandiai versenyen 27 országból mintegy 400 diák vesz részt, Magyarországot 15-en képviselik.

MTI/[origo] oktatás

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Szakmai szervezetek szerint tarthatatlan az egészségügyi szakképzés

A négyéves nappali tagozatú egészségügyi szakközépiskolai képzés visszaállítását követeli közös állásfoglalásában az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Vonzóbbá tehető e a szakképzés a fiatalok számára?

Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma...

Egyszerűsödik a szakmai vizsgáztatás

Az uniós irányelvekhez illeszkedik december 28-tól a szakképzési törvény. A törvénymódosítással nem akarjuk átírni a szakképzést, fő célunk a jelenlegi, évek óta működő...

Sok a pályaelhagyó a hiányszakmákban

Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - hangoztatta...

A válság hat a felnőttképzésre is

A gazdasági válság a felnőttképzési piacot sem hagyta érintetlenül. A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. tapasztalatai szerint a képzésekre jelentkező magánszemélyek...

Legalább hat hónapos szakmai gyakorlatot javasolnak a szakemberek

A diplomás pályakövetéssel kapcsolatban Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs vezetője elmondta, hogy véleménye szerint a pályakövetés...

Bologna levizsgázott

Korábban Bolognáról minden diáknak a spagetti jutott az eszébe – mostanra azonban a feltételes reflex jellege alaposan megváltozott. Nem a nyálelválasztásunk indul el a fenti város...

Bizonyítvány és diploma - iskola nélkül

A hagyományos oktatási rendszerből kiszorulóknak nyithat utat a validációs eljárás. Az iskolán kívül megszerzett tudás bizonyítványra váltása két év múlva válhat lehetővé.

Nem baj, ha elalszik az órán a diák

Így képzeli el az egyszeri diák álmai tanóráját: végighever egy kényelmes nyugágyon, fülére fejhallgatót húz, szemére sötét szemüveget tol, és elengedi magát. A tanár...

Hiánycikk a jó eladó

A nagy kereskedőláncok is keresik a módját annak, hogyan lehet a kereskedelmi szakma tekintélyét visszahozni. A jó eladó ugyanis nemcsak behozza a vevőt, mint a bombaáras akció, hanem meg...

Pályázat fővárosi szakiskolai diákösztöndíjra a 2009/2010-es tanévre

A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális...

MSZP-javaslat a szakképzés korábbi megkezdésére

Korábbi tervek nyomán MSZP-javaslat készült a szakképzés kezdetének előbbre hozásáról. Az MSZP becslése szerint első évben mintegy harminc-ötven intézmény élhet a lehetőséggel,...

Nyelvtudás: hatalmas lemaradás a szakoktatásban

Általában csak egy idegen nyelvet tanulnak a szakközépiskolákban és szakiskolákban a diákok; az adatok nem felelnek meg a nemzeti alaptanterv követelményeinek és messze elmaradnak az...

Munkaügyi felügyelő álláskeresőkből

Az EU és a kormányzat által finanszírozott Új pálya - új esély program keretében munkaügyi felügyelőket képeztek a székesfehérvári regionális képzőközpontban; az oktatáson...

Érdemes korábban kezdeni a szakmai képzést?

A korai iskolaelhagyók jelentős aránya miatt lehetőséget adna a gyakorlati szakképzés korábbi megkezdésére az MSZP. Mások vitatják az elképzelés helyességét.

Folytatódik a budapesti szakképzők megújulása

Mintegy 2,65 milliárd forintról szóló szerződést írt alá ma Budapesten Horváth Csaba oktatásügyért felelős főpolgármester-helyettes valamint az Ybl Miklós (építőipari), a Petrik...

Válságban a szakmunkások képzése

Össze kell hangolni a szakmunkásképzést a munkaerőpiaci kereslettel, mert miközben Magyarországon egyszerre van szakmunkáshiány, és felesleg, 2007-ben és 2008-ban romlott a kereslet és a...

Az EU támogatja a hazai vendéglátó-ipari szakképzés fejlesztését

A Gundel Károly Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) 244.372.000 forint egyszeri, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a szakképzés tartalmi megújítására...

A szakképzési törvény módosítását kezdeményezi a PSZ

A szakképzési törvény módosítását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezetének fővárosi szakoktatási tagozata - közölte Jurcsó Istvánné, a testület titkára.

Kapcsolódó cikkek