Hírlevél




ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) együttműködésének eredményeképpen az idei iskolaévtől már azok a szakközépiskolások is kérhetik az ECDL-bizonyítványt, akik jelesre érettségiznek informatikai alapismeretekből.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) együttműködésének eredményeképpen ugyanis az új, moduláris rendszerű Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei tartalmazzák az ECDL, illetve annak egyes modulvizsgáinak követelményeit: ily módon, aki megszerzi az adott szakképesítést, további vizsga nélkül folyamodhat ECDL-bizonyítványért; illetve - ha a teljes bizonyítvány nem is jár -, már a vizsgakártya kiváltásakor jóváírják azokat a modulvizsgákat, amelyeket a szakképesítés megszerzése során tett vizsgák alkalmával már teljesített.

Ez a lehetőség eddig kizárólag bizonyos informatikai szakképesítésekre vonatkozhatott. Most azonban szinte az összes olyan szakképesítést érinti majd, amelyhez számítógép használata szükséges, az ügyviteltől a vendéglátásig, hiszen az együttműködési megállapodás az OKJ-ban szereplő valamennyi (21) szakmacsoport szakképesítéseinek szakmai és vizsgakövetelményeit érinti.

Az érintett szakképesítések köre a moduláris OKJ fokozatos bevezetésével, az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek jogerőre emelkedésével, azok közzé tételével egyidejűleg bővül.

Jó hír azoknak, akiknek már van ECDL-bizonyítványa, ám csak a jövőben szándékoznak szakképesítést szerezni, hogy a legtöbb szakképesítés esetében valós gyakorlati előnyt is jelent az ECDL bizonyítvány, mivel a szakképzés során az informatikai képzés alól felmentést jelenthet. Erre szintén azért van mód, mert az ECDL és számos szakképesítéshez kapcsolódó informatikai követelményrendszer részben vagy egészében fedik egymást.

Forrás:
http://www.sulinet.hu/

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Szakmai szervezetek szerint tarthatatlan az egészségügyi szakképzés

A négyéves nappali tagozatú egészségügyi szakközépiskolai képzés visszaállítását követeli közös állásfoglalásában az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Vonzóbbá tehető e a szakképzés a fiatalok számára?

Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma...

Egyszerűsödik a szakmai vizsgáztatás

Az uniós irányelvekhez illeszkedik december 28-tól a szakképzési törvény. A törvénymódosítással nem akarjuk átírni a szakképzést, fő célunk a jelenlegi, évek óta működő...

Sok a pályaelhagyó a hiányszakmákban

Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - hangoztatta...

A válság hat a felnőttképzésre is

A gazdasági válság a felnőttképzési piacot sem hagyta érintetlenül. A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. tapasztalatai szerint a képzésekre jelentkező magánszemélyek...

Bologna levizsgázott

Korábban Bolognáról minden diáknak a spagetti jutott az eszébe – mostanra azonban a feltételes reflex jellege alaposan megváltozott. Nem a nyálelválasztásunk indul el a fenti város...

Nem baj, ha elalszik az órán a diák

Így képzeli el az egyszeri diák álmai tanóráját: végighever egy kényelmes nyugágyon, fülére fejhallgatót húz, szemére sötét szemüveget tol, és elengedi magát. A tanár...

Hiánycikk a jó eladó

A nagy kereskedőláncok is keresik a módját annak, hogyan lehet a kereskedelmi szakma tekintélyét visszahozni. A jó eladó ugyanis nemcsak behozza a vevőt, mint a bombaáras akció, hanem meg...

Pályázat fővárosi szakiskolai diákösztöndíjra a 2009/2010-es tanévre

A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális...

MSZP-javaslat a szakképzés korábbi megkezdésére

Korábbi tervek nyomán MSZP-javaslat készült a szakképzés kezdetének előbbre hozásáról. Az MSZP becslése szerint első évben mintegy harminc-ötven intézmény élhet a lehetőséggel,...

Nyelvtudás: hatalmas lemaradás a szakoktatásban

Általában csak egy idegen nyelvet tanulnak a szakközépiskolákban és szakiskolákban a diákok; az adatok nem felelnek meg a nemzeti alaptanterv követelményeinek és messze elmaradnak az...

Munkaügyi felügyelő álláskeresőkből

Az EU és a kormányzat által finanszírozott Új pálya - új esély program keretében munkaügyi felügyelőket képeztek a székesfehérvári regionális képzőközpontban; az oktatáson...

Érdemes korábban kezdeni a szakmai képzést?

A korai iskolaelhagyók jelentős aránya miatt lehetőséget adna a gyakorlati szakképzés korábbi megkezdésére az MSZP. Mások vitatják az elképzelés helyességét.

Folytatódik a budapesti szakképzők megújulása

Mintegy 2,65 milliárd forintról szóló szerződést írt alá ma Budapesten Horváth Csaba oktatásügyért felelős főpolgármester-helyettes valamint az Ybl Miklós (építőipari), a Petrik...

Válságban a szakmunkások képzése

Össze kell hangolni a szakmunkásképzést a munkaerőpiaci kereslettel, mert miközben Magyarországon egyszerre van szakmunkáshiány, és felesleg, 2007-ben és 2008-ban romlott a kereslet és a...

Az EU támogatja a hazai vendéglátó-ipari szakképzés fejlesztését

A Gundel Károly Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) 244.372.000 forint egyszeri, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a szakképzés tartalmi megújítására...

A szakképzési törvény módosítását kezdeményezi a PSZ

A szakképzési törvény módosítását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezetének fővárosi szakoktatási tagozata - közölte Jurcsó Istvánné, a testület titkára.

Fontos, de nem könnyű a jó szakmaválasztás

Nem meglepő, hogy napjaink gazdasági válságának egyik hatásaként megnőtt a munkanélküliség. Ezzel összefüggésben a szakma alapos megválasztásának szükségességére és a helyes...

Megnőhet a felsőfokú szakképzés jelentősége

Megváltozott az ipar struktúrája az elmúlt 15 évben: a fennmaradt és nemzetközi váló vállalatok ugyan különböző országokba telepítik gyártósoraikat, kutatási bázisukat viszont nem...