Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.
Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma...
Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja, ha az Országgyűlés jóváhagyja azt a módosító javaslatot, miszerint 85 millió forintot a Magyarországi Cigányokért...
Összesen hatmillió forinttal járul hozzá a megyében élő egyetemisták és főiskolások tanulmányi költségeihez a mostani tanévben tehetséggondozó ösztöndíja révén a...
Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - hangoztatta...
Felére csökkentené a négy éve működő Útravaló ösztöndíjprogram támogatását a kormány- írja a Magyar Nemzet október 13-ai számában.. A lap szerint a költségvetési tervezetben...
A fiatalok számára a szakmájukon belüli elismertség és a hasznos munkavégzés fontosabb célok, mint a gazdagság, a rangsor végén pedig a hatalom és a hírnév szerepelnek.
Így képzeli el az egyszeri diák álmai tanóráját: végighever egy kényelmes nyugágyon, fülére fejhallgatót húz, szemére sötét szemüveget tol, és elengedi magát. A tanár...
A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális...
Korábbi tervek nyomán MSZP-javaslat készült a szakképzés kezdetének előbbre hozásáról. Az MSZP becslése szerint első évben mintegy harminc-ötven intézmény élhet a lehetőséggel,...
A középiskolások fele borzalmasnak tartaná egy felmérés szerint, ha romák költöznének a szomszédjukba. A felmérés egy iskolai erőszak elleni projekt részeként készült.
Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül a hazai...
A korai iskolaelhagyók jelentős aránya miatt lehetőséget adna a gyakorlati szakképzés korábbi megkezdésére az MSZP. Mások vitatják az elképzelés helyességét.
Nem meglepő, hogy napjaink gazdasági válságának egyik hatásaként megnőtt a munkanélküliség. Ezzel összefüggésben a szakma alapos megválasztásának szükségességére és a helyes...
Egy felmérés szerint a középiskolások hajlamosak az erőszak megoldásként való elfogadására, valamint erősödik az intolerancia körükben. A felmérés során 6000 9. és 11. évfolyamos...
A filozófusok vagy a hentesek munkája jobb? Mi a helyzet a meteorológusokkal és a tűzoltókkal? Egy amerikai kutatásból kiderül, mely kritériumok alapján állították föl azt a 200-as...
Az államilag támogatott képzésben részt vevő felsőoktatási hallgatók számos tanulmányi vagy szociális alapon járó juttatást kaphatnak. Cikkünk ezek fajtáit ismerteti.
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériumának Határon Túli Magyarok Titkársága és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a kulturális és nyelvi azonosságtudat...
A fővárosi fiatalok harminchat százaléka pályaválasztási kudarcot él meg, vagyis több mint negyedük nem a tanult szakmát, szakterületet választaná, ha újra döntés előtt állna -...
A diplomával és tudományos fokozattal rendelkezők mellett egyetemi hallgatók is jelentkezhetnek a Rotary Foundation ösztöndíjára, bármely tudományágban. Az ösztöndíj időtartama 3...