Hírlevél




Modern digitális központtá válhat az OSZK

A digitalizálás összehangoltabbá és tervszerűbbé tétele, valamint a raktározási gondok megoldása mellett modern, felhasználóbarát kulturális központtá szeretné alakítani az Országos Széchényi Könyvtárt (OSZK) az intézményt 2010. január 1-jétől vezető Sajó Andrea.

 

Mint az informatikus-könyvtáros végzettségű új főigazgató a Múlt-kor-nak elmondta, azért pályázott a nemzeti könyvtár vezetésére, mert úgy gondolta, a megújulás, új ötletek, új szolgáltatások bevezetése hasznára válhat az OSZK-nak. "Egy 21. századi tudásközpontot szeretnék kialakítani. Erre a szerepre a nemzeti könyvtár teljes mértékben alkalmas, hiszen hatalmas kincs van a kezünkben: a teljes magyar vonatkozású szellemi hagyaték, amely miatt unikumnak számítunk a könyvtárak körében" - fogalmazott.

A leendő főigazgató úgy látja, még mindig sokan tekintenek úgy az OSZK-ra, mint egy "hagyományos könyvtárra", ezért több - jelenleg működő - szolgáltatást át kell gondolni és korszerűsíteni. "2002-ben részt vettem a nemzeti könyvtár átvilágításában, és azt kellett tapasztalnom, hogy az akkor fejlesztési javaslatként megfogalmazott feladatok 60-70 százaléka még ma is aktuális" - jegyezte meg.

A rövidesen hivatalba lépő új főigazgatónak szívügye a digitalizálás, azonban fontosnak tartja kijelenteni, hogy az unikális dokumentumoknak emiatt nem szabad sérülniük. A digitalizálás egyik problémája, hogy nem lehet tudni, meddig maradnak meg a mostani digitális hordozók és formátumok, így fel kell készülni arra, hogy mindig új formában lehessen biztosítani a hozzáférést.

Sajó Andrea hangsúlyozta: a digitális szolgáltatások fejlesztése kulcsfontosságú, mert vissza kell csábítani az olvasókat. Mint rámutatott: "sokféle statisztika van, de a tagságukat az adott évre érvényesítő olvasók száma egyértelmű csökkenést mutat. 2007-ben 15 ezren, tavaly 11 ezren, míg 2009-ben 10 ezren vettek éves, havi vagy napi jegyet a könyvtárba".

Az új vezető tervei között szerepel, hogy a nemzeti könyvtár közvetlenül forduljon a fiatalabb generációhoz, s felhívja figyelmüket arra a tényre, hogy az itt kapott információ hiteles és releváns, ellentétben az internetről szerzettel. "Nem biztos, hogy a felhasználóknak itt kell ülniük az olvasótermekben, olvasó az is, aki az interneten keresztül használja szolgáltatásainkat, elektronikus beiratkozással, fizetéssel, hosszabbítással" - szólt a fejlődés lehetőségeiről Sajó Andrea.

Elmondása szerint az idei kiállítási programtervet januárban fogják áttekinteni és véglegesíteni. "Olyan kiállításokat szeretnék, amelyek egyszerre bírnak komoly tartalommal és becsalogatják a könyvtárba a látogatókat is, akik legközelebb esetleg már mint olvasók térnek vissza" - fogalmazott.

A főigazgató kitért a nemzeti könyvtár raktárgondjaira is: az OSZK Törökbálinton rendelkezik egy hetvenes években készült depóval, amely nagyon elhanyagolt állapotban van. Tervei szerint a könyvtár ezt az ingatlant leadná a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, és helyette egy másik, hasonló méretű raktárépületet igényelne, majd ezt a legkorszerűbb tömörraktári berendezésekkel szerelné fel. "Kiszámoltuk, hogy ha egy ekkora méretű raktárépületet üzembe tudnánk helyezni, akkor a teljes archív állományt át tudnánk oda telepíteni. Dolgozhatna ott egy feldolgozó, valamint digitalizálórészleg is, amelynek munkatársai nem a forgalmazható példányokat foglalnák le, hanem helyben, az archív állományból digitalizálnának" - szólt a terv előnyeiről az OSZK leendő vezetője.

Sajó elmondása szerint egy ilyen raktár üzembe helyezésével - a jelenlegi gyarapodással számolva - 45 évre megoldódnának a könyvtár tárolási problémái. Mint hozzáfűzte, így nem lenne feltétlenül szükséges az OSZK budai Várból történő elköltöztetése sem, noha ez attól is függ, hogy a mindenkori politikának milyen elképzelései vannak az egykori királyi palotával. "Lehet, hogy valóban érdemes lenne egy új nemzeti könyvtári központot kialakítani. Fontos azonban, hogy az új épület eleve nemzeti könyvtárnak épüljön, egy átlagos irodaház erre nem alkalmas" - mondta.

Forrás: Múlt-kor

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Jó ütemben halad a pécsi tudásközpont építése

Jó ütemben halad a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése. A munkaterületen...

300 mozgáskorlátozott gyermek oktatására alkalmas komplexumot adtak át

Egy teljesen akadálymentes diákotthont, uszodát és éttermet magába foglaló komplexumot adott át november 5-én Bajnai Gordon miniszterelnök és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.

HR Menedzsment Kutatóközpont alakult a Pécsi Egyetemen

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán (PTE FEEK) 2009. októberétől HR Menedzsment Kutatóközpont kezdte meg működését. A központ elsődleges...

Kalandpark és régészeti központ nyílik a XI. kerületben

Régészeti központ és az Indiana Jones-filmek élményvilágát idéző kalandpark nyílik - a tervek szerint 2011 végéig - Budapest XI. kerületében, a Magyar Honvédség egykori ruházati...

Soros bejelentette egy új közgazdasági oktatási központ megalapítását

Soros György nemzetközi hírű, magyar származású üzletember 10 év alatt 50 millió dollárt szán egy olyan új intézmény létesítésére (az általa Új Közgazdasági Gondolkodás...

200 milliós támogatást kap az Eötvös József Collegium felújításra

200 millió forintot ajánlott fel az Eötvös József Collegium Ménesi úti épületének felújítására Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Oktatási és Kulturális...

Könyvtár a strandon

Egy figyelemfelhívó molinó, két műanyag asztal napernyővel és tíz székkel - ennyi a berendezése a keszthelyi Balaton-parton a hét elején megnyitott strandkönyvtárnak, amelyet a...

Három intézmény kapott könyvcsomagot a Beugró csapatától

A Beugró művészei diákoknak ajánlották fel támogatásukat. Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter és Novák Péter az őket szponzoráló Akadémiai Kiadót...

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2009

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Országos Tini Könyvtári Napok

2008 októberében Országos Tini Könyvtári Napokra kerül sor az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Ősztől működhet az európai digitális könyvtár

Ősszel megkezdheti működését az európai digitális könyvtár, amelynek révén a könyvekben, zenei alkotásokban, festményekben, fényképeken és filmeken őrzött sokszínű európai...

A Galgótczi Erzsébet Városi Könyvtár partner a tanulásban

Az egész életen át tartó tanulás rendszerének kiépítése több szinten is a társadalmi partnerség alkalmazását igényli. Az egész életen át tartó tanulás struktúrájának...