Hírlevél




Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

 

Ha felsőoktatási tanulmányaid során jól is szeretnéd érezni magad, nem biztos, hogy a hazai óriás-egyetemek mellett kell letenned a voksod. Szakmailag ugyan kiválók, de sok hallgató elégedetlen az ottani légkörrel.

Az Educatio Nonprofit Kft. 7835 hallgatót kérdezett meg - akik nappali alapképzésben tanulnak -, hogy mennyire elégedettek az előadásokon és a gyakorlati oktatásokon kívül álló dolgokkal intézményükben, mint például a kulturális, sportolási, valamint az étkezési lehetőségekkel, hogyan vélekednek a hallgatók és az oktatók viszonyáról, mennyire tájékoztatják őket a képzési ügyekről, s összességében milyen a légkör.

Az eredmény rávilágít arra, hogy pont azok a hallgatók elégedetlenkednek a szabadidős lehetőségekkel és az oktatás színvonalával, akik a legpéldaértékűbb teljesítményt nyújtják. Ráadásul hiába oktatják őket nagy szakmai nevek, híres, elismert tanárok, ha egyszer nem érzik jól magukat, mert az atmoszféra ellehetetleníti a hétköznapokat.

Az ELTE például évek óta az élmezőnyben tartózkodik szakmailag. Náluk a legjobb a felvettek pontátlaga, az ottani hallgatók rendelkeznek a legtöbben nyelvvizsgával és az oktatók minősítése is kiemelkedő. A most készített felmérés szerint azonban a légkör és a szolgáltatások szempontjából maximum a középmezőnyben lehetnek, ráadásul az informatikai, a jogi és a természettudományos karokon a lehető legrosszabb értékeléseket adták az ottani hallgatók. Ugyanez a helyzet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem karaival is, s a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói életét is erősen bírálták az illetékesek, akik még a hallgatói önkormányzat tevékenységével sincsenek megelégedve.

Ellenpéldaként itt van azonban a Debreceni Egyetem. A bölcsészeik, mérnökeik, informatikusaik kitűnően érzik magukat az alma materben, bár szakmailag csak a középmezőnyben végez az intézmény. De az egyházi intézményekben is elégedettek a légkörben a hallgatók, például a Károli Gáspár Református Egyetemen vagy a leendő jogászok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, pedig mindkét intézményben lejjebb végzett a rangsorban, mikor a hallgatók és az oktatók szakmai kiválóságát vizsgálták.

Az agrár- és az orvosi képzésekben nem voltak nagy ellentmondások, általában ugyanolyan helyezést értek el az intézmények mind szakmailag, mind a hallgatói életet vizsgálva. 

Kialakult egy végső összesített rangsor is. Első lett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara, a második a korábban említett Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara, harmadik pedig a Debreceni Egyetem informatikai kara.

Forrás: hotdog.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Design Hét Budapest 2010: "Design - Élj vele!"

A Design Hét Budapest idén hetedik évébe lép. Az elmúlt esztendőkben a programsorozat a főváros egész területén zajló, a szakmát és a nagyközönséget egyként megszólító...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Folytatódik a Mindentudás Egyeteme

Rengeteg pénzt nyert tavasszal a Mindentudás Egyeteme Kft. az ismeretterjesztő sorozat új évfolyamaira, mostanáig azonban úgy tűnt, hogy személyi és koncepcionális ellentétek miatt a...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Továbbra is a Harvard az élen

Tavaly adtunk hírt a sanghaji Jiao Tong University által készített rangsorról. A lista idén is elkészült, lényeges változások a tavalyihoz képest nem történtek.

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Nyílt napok a Pannon Egyetemen

Az alábbiakban olvashatók a Pannon Egyetem nyílt napjainak időpontjai, illetve programjai.

Pálinkás József: Az oktatás az egyik legfontosabb közügy ma Magyarországon

El kell döntenünk, hogy melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyek részt vehetnek a nemzetközi versenyben, azokat fejleszteni kell, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati...

Nem adják fel a pártok ifjúsági szervezetei

Ismét az Magyar Rektori Konferenciához (MRK) fordulnak a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azért, hogy demokratikus értékek fejleszése érdekében vizsgálják felül a rektorok a...

Két uniós támogatású projektet indít a Miskolci Egyetem

A tudásalapú gazdaság és társadalom építésének, formálásának erősítését, felgyorsítását is szolgálja az a két európai uniós támogatású projekt, melyek megvalósítására...

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés,...

Botrány a plzeni egyetemen

Gyanús körülmények között szerzett egyetemi diplomát több ismert cseh politikus, köztisztviselő, vállalkozó és rendőrparancsnok, állítja a prágai sajtó.A diplomákat az utóbbi...

Kapcsolódó cikkek