Hírlevél




Kétéves tudományos-egészségügyi projekt indul a Szegedi Tudományegyetemen

Génjeink elárulják, hogy hízásra könnyen vagy kevésbé vagyunk hajlamosak; a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei nemzetközi partnereikkel együttműködve, egy kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére.



A programról a projektvezető László Ferenc elmondta: évek óta dolgoznak a projekten, melyre most csaknem 350 millió forintot nyertek. Ebből egy két éves vizsgálat indul. A program 70 százalékban uniós és 30 százalékban állami finanszírozású.

A projekt lényegét magyarázva László Ferenc az SZTE professzora elmondta: az eddig jól, de külön működő technológiai tudást most összefűzik, a kialakult egyetemi tudásközpont keretein belül. Genetikailag megmondható ugyanis, hogy ki lesz kövér, és attól kezdve már kidolgozható az ellenszer, a genetikai problémát ugyanis mozgással korrigálni lehet. Ezzel mintegy „mozgásgyógyszert” adagolva a pácienseknek a gének szintjén, vagy akár hormonálisan is.

A programban a szegedi egyetem több egysége is részt vesz. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar a testnevelő szakos hallgatókat adja, az SZTE Általános Orvosi Kara a normál laboratóriumi vizsgálatokat végzi- koleszterin, triglicerin, húgysav-, a Természettudományi és Informatikai Kar pedig, párhuzamosan állatkísérleteket végez a mozgás jótékony hatásáról az infarktusra, és a túlsúlyra. A genetikai vizsgálatokat a Biológiai Kutató Intézet végzi, harmadikként pedig, a Szegedi Rekreációs Sportklub vesz részt a programban, mely évek óta szervez „Fogyi Klubot”. Ők adják a vizsgálatok humán alapanyagát, hiszen az oda beiratkozó páciensek adatait rögzítik a kutatók és azt dolgozzák fel. A Fogyi Klub januárban indul, az egyetem fittness központjában, ahol évente több száz embert fogyasztanak le, négy-öt hónapos programok keretében. A beiratkozók átlagosan 20–25 kilogramm túlsúlytól szabadulnak meg.

A program hatékonysága abban mutatkozhat meg, hogy a jövőben a túlsúly már akkor „elcsíphető” , mielőtt kialakulna. Már gyermekkorban lehet „receptet” adni az egészséges- és az egyénnek szükséges mozgásra, ami akár a napi kétszeri kutyasétáltatás is lehet.

A projektben külföldi résztvevők is képviseltetik magukat. Az angol William Harvey Kutató Intézetből a világ egyik leghíresebb kövérség hormonális szabályozás szakértője érkezik a szegedi nyitókonferenciára. A rekreáció szülőhelyéről, Norvégiából a Hedmark Egyetem a dékánja beszél majd a szabadidős testmozgás bemutatása mellett, a télisportokról. A szlovák Konstantin Filozófus Egyetem professzora pedig, a gyerekek sportpedagógiai módszereiről tart előadást.

A két éves vizsgálat során sok adat gyűlik majd össze, melyet a DataResearch Kft. dolgoz fel. Egy-egy embertől csaknem kétszáz paramétert gyűjtenek be.

A most még csak a vérből kimutatható géninformációt a jövőben már a különböző nyálkahártya kenetből is szeretnék kimutatni, mely a következő kutatási cél – tette hozzá a szakember.

Forrás: SZTE

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Integrált magkórház jön létre a Szegedi Tudományegyetemen

Támogatásra érdemesnek ítélte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóságának Főigazgatója a Szegedi Tudományegyetem pályázatát, amit az...

Folytatódik a Mindentudás Egyeteme

Rengeteg pénzt nyert tavasszal a Mindentudás Egyeteme Kft. az ismeretterjesztő sorozat új évfolyamaira, mostanáig azonban úgy tűnt, hogy személyi és koncepcionális ellentétek miatt a...

Egyiptomi egyetemmel kötött szerződést az SZTE

Prof. Dr. Szabó Gábor rektor december 7-én együttműködési megállapodást írt alá az egyiptomi, kairói Ain Shams University vezetőjével.

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Két uniós támogatású projektet indít a Miskolci Egyetem

A tudásalapú gazdaság és társadalom építésének, formálásának erősítését, felgyorsítását is szolgálja az a két európai uniós támogatású projekt, melyek megvalósítására...

105 milliárd forint jut az iskolák felújítására

A Nemzeti Iskolafelújítási Program az elmúlt 50 év legátfogóbb iskolafelújítási programja, mintegy 105 milliárd forint jut az iskolák megújítására, amiből 365 intézmény újul meg...

Hétmilliárd forintos egyetemfejlesztés a Széchenyi István Egyetemen

Csaknem hétmilliárd forintos egyetemfejlesztési beruházás ünnepélyes alapkőletételét tartották a Széchenyi István Egyetemen, október 30-án. Az elnyert uniós összeg 6,5 milliárd...

Comenius és Leonardo: pályázatok a közoktatásban

Több száz magyarországi intézmény élvezi idén is a Comenius és Leonardo programok számos előnyét. A nemzetközi iskolai együttműködéseket és a szakképzési mobilitást támogató...

Tudatosan élő brit kisiskolások

Egy új kezdeményezésnek köszönhetően, a brit kisiskolások már akár kilencévesen is hasznos tanácsokat kaphatnak az interneten keresztül a későbbi egyetemi tanulmányaikra és...

ELTE-s sikerek az ACM programozási versenyen

A 2009. október 17-én rendezett ACM programozási verseny országos fordulóján az első két helyen az ELTE csapatai végeztek.

Rendhagyó történelemórák a Memento Parkban

Hol lehet a Tanácsköztársaságról kiselőadást tartani, Kun Bélával a háttérben? Hol terpeszkedik géppisztolyos szovjet katona április negyedikén? És vajon hol illusztrálják az 1956-os...

Új tehetségsegítő programot indít a miniszterelnök

Új tehetségsegítő programot indít ma Bajnai Gordon miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter Budapesten.

Felére csökkenhet a hátrányos helyzetű tanulók támogatása

Felére csökkentené a négy éve működő Útravaló ösztöndíjprogram támogatását a kormány- írja a Magyar Nemzet október 13-ai számában.. A lap szerint a költségvetési tervezetben...

Milliárdos projekt indul a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán

A Gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán 1,7 milliárd forint bruttó költséggel Műszaki- és Természettudományi Oktató Központ, Regionális Tudástranszfer Központ...

Szegeden épülhet föl a világ legnagyobb lézere

Az ELI elnevezésű lézeres kutatóközpont megépítésére alakult EU-Irányító Testület csütörtöki ülésén pozitív döntést hozott a közös magyar-cseh-román pályázatról –...

Bajnai: 365 iskola és óvoda újul meg a következő két évben

A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvoda és iskola korszerűsítése, bővítése valósul meg összesen 104 milliárd forint értékben - jelentette be Bajnai Gordon...

Magyar diákok a Nemzetközi Űrtáborban

A 2009-es esztendőben is meghívást kapott Magyarország az amerikai Nemzetközi Űrtáborba. Az idei évben is egy középiskolás lány és fiú, valamint egy felnőtt kísérő fogja képviselni...

Rendben zajlottak az érettségi vizsgák - a következő évtől változások várhatók

Az idei érettségi vizsgák rendben, rutinszerűen, konfliktus és mindenféle probléma nélkül zajlottak. Ez azt bizonyítja, hogy a kétszintű érettségi rendszer technikailag...

Az OKM vitatja a Számvevőszék megállapításait

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) megfelelő tájékoztatást adott a többciklusú felsőoktatási képzés bevezetésekor, és a mesterszakok egységes követelményrendszere is...

OKM: a szabályváltoztatások nem veszélyeztetik az oktatási rendszer működését

Bár a közoktatásról szóló törvényhez és végrehajtási rendeleteihez az elmúlt időszakban többször is hozzá kellet nyúlni, ezek a módosítások nem változtattak a rendszer...