Támogatásra érdemesnek ítélte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóságának Főigazgatója a Szegedi Tudományegyetem pályázatát, amit az...
Génjeink elárulják, hogy hízásra könnyen vagy kevésbé vagyunk hajlamosak; a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei nemzetközi partnereikkel együttműködve, egy kétéves programba...
A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...
Csaknem hétmilliárd forintos egyetemfejlesztési beruházás ünnepélyes alapkőletételét tartották a Széchenyi István Egyetemen, október 30-án. Az elnyert uniós összeg 6,5 milliárd...
Régészeti központ és az Indiana Jones-filmek élményvilágát idéző kalandpark nyílik - a tervek szerint 2011 végéig - Budapest XI. kerületében, a Magyar Honvédség egykori ruházati...
A Gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán 1,7 milliárd forint bruttó költséggel Műszaki- és Természettudományi Oktató Központ, Regionális Tudástranszfer Központ...
A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvoda és iskola korszerűsítése, bővítése valósul meg összesen 104 milliárd forint értékben - jelentette be Bajnai Gordon...
Az idei érettségi vizsgák rendben, rutinszerűen, konfliktus és mindenféle probléma nélkül zajlottak. Ez azt bizonyítja, hogy a kétszintű érettségi rendszer technikailag...
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) megfelelő tájékoztatást adott a többciklusú felsőoktatási képzés bevezetésekor, és a mesterszakok egységes követelményrendszere is...
Bár a közoktatásról szóló törvényhez és végrehajtási rendeleteihez az elmúlt időszakban többször is hozzá kellet nyúlni, ezek a módosítások nem változtattak a rendszer...
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megjelentette honlapján a 2009/2010-es tanévben a minisztérium által meghirdetett, valamint támogatott versenyek (OKTV, országos, szervezésű...
A hallgatók és oktatási szakemberek (Educatio Kht., HÖOK, OFI, OKM, SZMM) tanácskoztak május elején a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban a Eurostudent program vezetőivel, a...
Talán a múltkor a miniszter által javasoltak nyomán erősíteni akarja a természettudományos tantárgyak szerepét a felsőoktatási felvételin az oktatási tárca. A középiskolai...
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatási központja csaknem egymilliárd forintot nyert piacorientált csúcstechnológiai kutatás-fejlesztésre a Gazdaságfejlesztési Operatív Program...
Azt javasoljuk, ismét iktassuk be az iskolafenntartók sorába az államot - vázolta az esélyegyenlőség megteremtésére és a szegregáció visszaszorítására tett javaslatát Hiller István...
Korábban a Diákkapu is hírt adott az oktatási miniszter bejelentéséről, amely szerint 2009-ben 20 millliárd forint jut az általános iskolás gyerekek írás- és olvasáskészségének a...
Öt budapesti középiskola diákjai ismerkednek a modern biológia és a biotechnológia gyakorlati módszereivel a Budapesti Corvinus Egyetem Növényélettan és Növényi Biokémia Tanszékén...

Idén debütált az általános iskolák ötödik osztályában a nem szakrendszerű oktatás. Az új módszer az alsó tagozatból felsőbe lépő diákok beilleszkedésére, a tantárgyakhoz...
A Nemzeti Tehetség Program elindításáról döntött a kormány szeptember 17-i ülésén, melynek célja, hogy a tehetségek felkutatása és fejlesztése révén egy hatékony tehetséggondozó...

Európai trendek. A Bolognai Nyilatkozatból adódó strukturális változtatások megvalósíthatósága a magyar felsőoktatásban. 1. Bevezetés Az 1999-ben kibocsátott, az európai oktatási...