Hírlevél




A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az iskolákat, és előnyben részesíti a kistelepüléseket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában december 22-én Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke kiemelte, az elmúlt hét év oktatáspolitikájának eredményeként 41 ezer embert bocsátottak el az oktatásból, és nőttek az iskolák közti különbségek.

 

Nagy kérdés, mekkora lesz az ország pénzügyi mozgástere. Jövőre vélhetően szűk, de bízunk benne, hogy utána lazulni fog, és a terveket végre tudjuk hajtani - mondta Pokorni.

Majd kiemelte: amennyiben a Fidesz nyeri a választásokat, az oktatás területén új finanszírozási rendszert vezet be, amely nem a gyereklétszám, hanem a pedagógusszám alapján finanszírozná az intézményeket, ezzel garantálnák a pedagógusok bérét a központi költségvetésben. Ez 30 százalékos növekedést jelentene az oktatásra fordított összegben, és igazán nagy segítséget a kistelepüléseknek nyújtana - közölte.

A fideszes politikus hangsúlyozta, ismét bevezetnék az Orbán-kormány idején már létező differenciált finanszírozást, amelynek értelmében arányaiban annál nagyobb támogatást kapott egy önkormányzat, minél kisebb volt. Célként azt tűzték ki, hogy a 1100 fős települések oktatását teljes egészében a központi költségvetés finanszírozza - tette hozzá. Ez lehetővé tenné, hogy ezeken a településeken megmaradjanak az oktatási intézmények, de azt nem lehet garantálni, hogy a már bezárt iskolák újrainduljanak, mivel ez a szülőkön is múlik - fejtette ki.

A Fidesz alelnöke szerint példa nélküli, hogy az oktatásban felkészülési idő nélkül, ráadásul a tanév közben kell átalakítani a finanszírozást a megszorítások miatt.

Pokorni Zoltán azt mondta, hogy az elmúlt hét év oktatáspolitikájának eredményeként 41 ezer pedagógus és technikai dolgozót bocsátottak el, 1300 helyen szűnt meg az oktatás, miközben nőttek az iskolák közti különbségek.

Forrás: InfoRádió

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Februártól indul az ösztöndíjprogram a fontos szakmát tanulóknak

Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakiskolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül választanak, ősztől...

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Ösztöndíjat kaphatnak februártól a hiányszakmákat tanulók

Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az ombudsman szerint tilos az osztálypénz

Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. Az állampolgári jogok biztosa szerint még a kirándulásokat is az iskola...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Egyelőre nem nő a pályakezdő pedagógusok fizetése

Pályakezdői juttatások, megemelt pótlékok és minőségközpontú bérezés – az elmúlt hónapokban ismét több javaslat felvetődött a tanárok fizetésével kapcsolatban. A pedagógusok...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Kapcsolódó cikkek