Hírlevél




Ösztöndíjat kaphatnak februártól a hiányszakmákat tanulók

Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.

 

A döntésről beszámolva Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivő sajtótájékoztatón azt mondta: a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj összege az első félévben egységesen havi 10 ezer forint, azt követően pedig a tanulmányi eredményektől függően differenciálható, maximum összege pedig havi 30 ezer forint lehet.

Tanévenként 10 szakma támogatható, az erről szóló döntést a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok hozzák meg - tette hozzá a miniszter.

Herczog László a tárcához kapcsolódó területekről beszámolva kiemelte: a munkahelyteremtő központi programokra jövőre 1,7 milliárd forint jut, e forrásoktól 1800 új munkahelyet létrehozását várják, amelyek több mint 70 százalék a hátrányos helyzetű kistérségekben jöhet létre. A tárca ezen felül több mint 1 milliárd forintot szán 4 kiemelt beruházás támogatására, és folytatja a távmunkahelyek bővítésének programja, erre 450 millió forint áll rendelkezésre a jövő évi büdzsében - hangsúlyozta a miniszter.

A munkahely-megőrzési programokról szólva kiemelte, hogy a 4 plusz 1-es program - uniós előírás szerinti - finanszírozása havonta történik utólag, döntő többségük jövőre valósul meg, a megkötött szerződés garantált kifizetést jelent.

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány már a nyertes cégek 77 százalékával kötött szerződést, a megítélt támogatások közel 56 százalékát már kifizették. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által indított munkahelymegőrzési programban is közel 50 százalékos a kifizetési arány, a Központi Munkerő-piaci Programban a megítélt forrás 85 százalékát hívták már le.

Az uniós programokban 20 milliárd forintot kis- és középvállalkozások, 10 milliárd forintot nagyvállalatok, további 2,5 milliárd forintot pedig az 5 fő alatti mikrovállalkozásoknak folyósít, ezek elbírálása folyamatos - emelte ki.

Herczog László kitért az Út a munkába programra is, erről azt mondta: idén 97 milliárd volt a tervezett kiadás, várhatóan ez 20 milliárd forinttal több lesz, tehát 116 milliárd forinttal kalkulálnak; ez havi 50-60 ezer foglalkoztatottat jelentett, egy főt 4-5 hónapig foglalkoztattak átlagosan e program keretében; 92 ezer volt egy hónapban a foglalkoztatottak maximum száma.

A miniszter hangsúlyozta, hogy közmunkaprogramokra 2010-ben 13 milliárd forintot tartalmaz a büdzsé; 25 ezer fő foglalkoztatásával számolnak, a szakmai programokra plusz 2 milliárd forint jut még; elindul a roma közmunkaprogram, amelyre önkormányzatok, kistérségek pályázhatnak.
A megváltozott munkaképességűek támogatásáról szólva a tárcavezető leszögezte, céljuk, hogy a létszámot megőrizzék. 2010-ben az úgynevezett költségkompenzációs finanszírozásra 30,3 milliárd, bértámogatásra pedig 12 milliárd forint áll rendelkezésre.

A Start programra jövőre 6 milliárd forint jut - emelte ki. Hozzátette: a foglalkoztatási törvény módosításával új bérköltség támogatásra lesz lehetőség, 2010 januártól az a munkáltató is támogatást kaphat, aki vállalja, hogy a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyt teljes munkaidőben és munkaviszony keretében foglalkoztatja.
A szociális területről szólva Herczog László leszögezte: a családi pótlék összege 2010-ben nem változik.

Az augusztus elsején indult kríziskezelő programról azt mondta: hatályát jövő év január 31-ig meghosszabbították, és bevezettek egy új jogcímet: fix 50 ezer forint összegű természetbeni támogatást igényelhet az, akinek a háztartásában nem vehető igénybe semmilyen fűtési célú vezetékes energiaforrás (áram, gáz).

Forrás: FN.hu

Kapcsolódó cíikkünk: Februárban startol a szakiskolai ösztöndíj. Itt részletesen megtalálhatók az egyes régiók hiányszakmái.

 
Hozzászólás (20)
20 2010. február 18. csütörtök, 12:26
szerk
Kedves Andrea, nem tudunk többet írni annál, amit Ön is: elméletileg jár az ösztöndíj - feltéve, hogy nem éri el az igazolatlan hiányzások száma a 10 órát, illetve hogy nincs fegyelmi büntetése a tanulónak.
Amennyiben az osztályfőnök szerint nem jár, akkor indokolnia kéne ennek okát.
19 2010. február 18. csütörtök, 11:06
Andrea
Az én fiam most 9-es a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolába ács-állványozónak tanul. Ez is az egyik a hiányszakmák közül, amire ösztöndíjat kellene kapnia az állam szerint. De megkérdezvén az osztályfőnőkőt, azt mondta, hogy ők nem kapnak. Persze megindokolni nem tudta, hogy miért nem kapnak ösztöndíjat. Most akkor az a kérdés, hogy kapnak vagy nem kapnak ösztöndíjat?
18 2010. február 12. péntek, 14:30
szerk
Kedves Beatrix, az ösztöndíj a szakiskolákra vonatkozik, tehát sajnos nem.
17 2010. február 12. péntek, 11:05
Beatrix
Üdv:
19 éves vagyok, Győrben gazdasági informatika szakon tanulok (okj-s képzés). Az iskola 2 éves. Jár az ösztöndíj vagy sem?
16 2010. február 09. kedd, 12:26
szerk
Kedves Mária, az ösztöndíj a feltételek teljesülése esetén automatikusan jár, az iskola "csak" kiosztja.
15 2010. február 08. hétfő, 19:51
Komár Mária
Üdvözlöm!

Érdeklődnék hogy ezt az ösztöndíjat az adott iskola vezetősége dönti el hogy ki kapja,vagy valahol igényelni kell e?

köszönettel!
14 2010. február 08. hétfő, 19:37
szerk
Kedves Melinda, az iskola tájékoztatása téves volt. A program februárban indul, csak akkor nem jár ösztöndíj, ha a tanuló igazolatlan hiányzása eléri a 10 órát a tanévben, illetve ha fegyelmi büntetésben kellett részesíteni a tanulót (minimum megrovás).
Javasoljuk, forduljon az iskolához pontos tájékoztatásért.
A rendelet szövege itt olvasható: https://www.nive.hu/mpa/szakiskolai_tan_osztondij/download.php?filename=328-2009_XII-29_korm_rend.pdf
13 2010. február 08. hétfő, 16:23
Melinda
Tatabánya Fellner János Ált. iskola és Szakiskola szerszámkészítő ill.gépi forgácsoló szakos diákokat úgy tájékoztatott,hogy csak szeptembertől kapják meg az ösztöndíjat.Továbbá akinek beírása,igazolatlan hiányzása van,az sem kap.Jogos az iskola eljárása?Amennyiben nem,hova fordulhatunk?Köszönettel,egy aggódó édesanya.
12 2010. január 22. péntek, 13:47
szerk
Kedves Melinda a következő cikkünkből tájékozódhat:
http://diakkapu.hu/component/content/article/98-szakkepzes-felnottkepzes-hirek/2672-februarban-startol-a-szakiskolai-osztondij
11 2010. január 21. csütörtök, 15:27
Melinda
Fiam szerszámkészítőnek tanul Tatabányán,10.osztályos,jár-e neki alanyi jogon ösztöndíj,és hol nézhetek utána.Köszönöm.
10 2010. január 21. csütörtök, 14:03
szerk
Kedves Rozi, nem az iskola, hanem a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság dönti el, melyek a hiányszakmák. Ha a kőműves szakmát nem sorolta a hiányszakmák közé, akkor az iskola tájékoztatása helyes volt.
9 2010. január 21. csütörtök, 12:32
Rozi
Szép napot! Nekem az lenne a kérdésem, hogy az iskola dönti el ki kaphat ösztöndíjat vagy vannak feltételek amiknek meg kell felelni? /kőműves szakmát tanul a gyerekem és az iskola szerint nem kaphat ösztöndíjat/ Köszönöm
8 2010. január 18. hétfő, 21:43
szerk
Kedves Attila, Pest megye a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottsághoz tartozik. A bizottság határozata sajnos még nem került ki az Oktatási Hivatal honlapjára, így nem tudjuk megmondani, a térségben melyek a hiányszakmák.
Továbbra is javasoljuk, érdeklődjön a részletek iránt a képző intézménynél (utolsó kérésére igen a válasz).
7 2010. január 18. hétfő, 21:29
Budai Attila Balázs
Én Pest megyében lakom, Tóalmáson, és Nagykátán tanulok. Ez a két település melyik régióhoz tartozik, és melyek itt a hiányszakmák? Ha Ön nem tudja megmondani akkor megkérdezhetem, hogy ki tudna Nekem ebben segíteni?
Arra a kérdésemre még nem kaptam választ, hogy hogyan juttatja el és Ki a Tanulókhoz ezt az ösztöndíjat? Vagy erre válaszolta, hogy érdeklődjek a képző intézménynél!?
Köszönök mindent.
6 2010. január 17. vasárnap, 22:11
szerk
Kedves Attila, a kérdés nem országosan, hanem régiónként dől el, mivel az egyes országrészekben más-más szakmák gyakorlóiból van hiány.

Javasoljuk, mind az eredmények, mind (amennyiben jogosult a döntés alapján) az ösztöndíj eljuttatása ügyében érdeklődjön a képző intézménynél.
5 2010. január 17. vasárnap, 20:45
Budai Attila Balázs
Ma 17-e van és, ha jól tudom akkor 15-én már megszavazták, hogy mely szakmák számítanak úgymond hiányszakmának. Melyek a hiányszakmák?
Meg még azt is meg szeretném kérdezni, hogy hogyan juttatják el a tanulókhoz ezt az ösztöndíjat?
4 2010. január 14. csütörtök, 10:58
szerk
Kedves Tamás, két feltételtől függ:
- a gépi forgácsoló hiányszakmának számít-e (régiónként 10-10 szakma lesz hiányszakma);
- tanulmányi eredmény (ősztől).
Mivel az ösztöndíj csak idén februártól jár, eddig nem kellett volna járnia.
3 2010. január 13. szerda, 17:58
Tamás
Üdv
Én gépi forgácsoló szakmát tanulok.Másod éves vagyok, Zircen.Nekem akkor elvileg februártól kötelesek ösztöndíjat adni?És eddig nem kellet volna járnia?
2 2010. január 04. hétfő, 15:36
szerk
Kedves Szilvia, szerintünk igen.
1 2010. január 03. vasárnap, 17:23
horváth szilvia
Minden Önkormányzatra vonatkozik ez mert ha mi megkérdezzük letagadják hogy nincs ilyen BAZ megye Encs.

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Februártól indul az ösztöndíjprogram a fontos szakmát tanulóknak

Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakiskolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül választanak, ősztől...

Vonzóbbá tehető e a szakképzés a fiatalok számára?

Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma...

Veszélybe kerülhet a roma tanulók ösztöndíja

Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja, ha az Országgyűlés jóváhagyja azt a módosító javaslatot, miszerint 85 millió forintot a Magyarországi Cigányokért...

Önkormányzati támogatás a tehetséges diákoknak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Összesen hatmillió forinttal járul hozzá a megyében élő egyetemisták és főiskolások tanulmányi költségeihez a mostani tanévben tehetséggondozó ösztöndíja révén a...

Sok a pályaelhagyó a hiányszakmákban

Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - hangoztatta...

Felére csökkenhet a hátrányos helyzetű tanulók támogatása

Felére csökkentené a négy éve működő Útravaló ösztöndíjprogram támogatását a kormány- írja a Magyar Nemzet október 13-ai számában.. A lap szerint a költségvetési tervezetben...

Nem baj, ha elalszik az órán a diák

Így képzeli el az egyszeri diák álmai tanóráját: végighever egy kényelmes nyugágyon, fülére fejhallgatót húz, szemére sötét szemüveget tol, és elengedi magát. A tanár...

Pályázat fővárosi szakiskolai diákösztöndíjra a 2009/2010-es tanévre

A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális...

A szakiskolások nagy része romaellenes

A középiskolások fele borzalmasnak tartaná egy felmérés szerint, ha romák költöznének a szomszédjukba. A felmérés egy iskolai erőszak elleni projekt részeként készült.

Közgazdászhallgatókat támogat a Concorde Csoport

Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül a hazai...

Érdemes korábban kezdeni a szakmai képzést?

A korai iskolaelhagyók jelentős aránya miatt lehetőséget adna a gyakorlati szakképzés korábbi megkezdésére az MSZP. Mások vitatják az elképzelés helyességét.

Intolerancia a magyar középiskolákban

Egy felmérés szerint a középiskolások hajlamosak az erőszak megoldásként való elfogadására, valamint erősödik az intolerancia körükben. A felmérés során 6000 9. és 11. évfolyamos...

A hallgatói juttatások rendszere

Az államilag támogatott képzésben részt vevő felsőoktatási hallgatók számos tanulmányi vagy szociális alapon járó juttatást kaphatnak. Cikkünk ezek fajtáit ismerteti.

Pályázati felhívás magyarországi felsőfokú tanulmányokra előkészítő képzésre a 2009/2010-es tanévre

A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériumának Határon Túli Magyarok Titkársága és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a kulturális és nyelvi azonosságtudat...

A Rotary Alapítvány ösztöndíja

A diplomával és tudományos fokozattal rendelkezők mellett egyetemi hallgatók is jelentkezhetnek a Rotary Foundation ösztöndíjára, bármely tudományágban. Az ösztöndíj időtartama 3...

Hol tanuljunk Európában?

Erre a kérdésben ad segítséget a most elinduló Study in Europe (Tanulj Európában!) internetes oldal. Az Európai Bizottság közleménye szerint ugyan a honlap elsősorban Európán kívüli...

Londonban a diákélet

Akár kalandvágyból, akár a használható nyelvtudás megszerzéséért vágunk neki a világnak, számtalan lehetőség kínálkozik az uniós országaiban. Ha pedig olyan szakmát szeretnénk...

Népszerű nemzetközi ösztöndíjak - Az Erasmus

Az Európai Uniós összes jelenlegi és leendő országának nevesebb egyetemei tandíj és minden más egyetemi költség - például könyvtárhasználati díj - nélkül, kinn tartózkodási...

Az ösztöndíjas foglalkoztatás

Az ösztöndíjas foglalkoztatás előnye,hogy ennek keretében a pályakezdő fiatalok a szakmai készségek megszerzése érdekében gyakorlati munkatapasztalatot szerezhetnek,ezáltal nagyobb...