Hírlevél




Önkormányzati ösztöndíj kaposvári cigány tanulóknak

Több mint egymillió forint ösztöndíjjal járul hozzá a kaposvári cigány kisebbséghez tartozó családok oktatási kiadásaihoz Kaposvár önkormányzata; az idei tanév első félévére szóló ösztöndíjakat a nyertes pályázók hétfőn vették át a városházán.

 

Szita Károly polgármester ez alkalomból hangsúlyozta: a cigányság felemelkedésének biztosítéka a magas színvonalú oktatás és a jól működő intézmények. Kaposvár mindent megtesz azért, hogy a gyerekek nyugodt körülmények között tanulhassanak - tette hozzá a polgármester. Emlékeztetett arra, hogy Kaposvár önkormányzata 1995 óta támogatja ösztöndíjjal a roma diákokat.

A 2009/2010-es tanév őszi félévében 67 pályázót támogat a kaposvári önkormányzat. A tanulók iskolatípustól és tanulmányi átlagtól függően juthatnak hozzá a havonta kétezer és kilencezer forint közötti összeghez.

A polgármester kitért a Pécsi utcai Általános Iskolát érintő perre is; az intézmény, ahol a diákok túlnyomó többsége roma, a bíróság elsőfokú határozata szerint szegregálta a tanulókat. A város vezetője egyértelművé tette: bármennyi támadás éri is az önkormányzatot, a város nem fogja azt az iskolát bezárni, amely magas színvonalú oktatást nyújt az oda járó gyerekeknek.

Forrás: fidesz.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Veszélybe kerülhet a roma tanulók ösztöndíja

Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja, ha az Országgyűlés jóváhagyja azt a módosító javaslatot, miszerint 85 millió forintot a Magyarországi Cigányokért...

Marad a gyermekétkeztetés támogatása

Mégsem változik a gyermekétkeztetés támogatása, azok a gyerekek, akik az idén ingyen vagy kedvezményesen étkezhettek, jövőre is hasonló feltételekkel juthatnak ebédhez. A tervekkel...

Rektorválasztás a Kaposvári Egyetemen - eldöntött ügy?

A rektorválasztás előtt álló Kaposvári Egyetem jelenlegi vezetőjét, Babinszky Lászlót hozhatja előnyös helyzetbe a többi pályázóval szemben az oktatási miniszter pályázási...

Önkormányzati támogatás a tehetséges diákoknak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Összesen hatmillió forinttal járul hozzá a megyében élő egyetemisták és főiskolások tanulmányi költségeihez a mostani tanévben tehetséggondozó ösztöndíja révén a...

Ókori világot rejt egy családi ház Dunakeszin

I.sz. 370 táján, Valentinianus császár utasítására, kikötőerődnek készült az a római létesítmény, amelynek maradványai 2002-ben kerültek elő Dunakeszin. A ma is működő rév...

Háborog a felsőoktatás

A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége megtárgyalta az egyetemek és főiskolák gazdálkodását hátrányosan érintő költségvetési intézkedéseket és azok felsőoktatási intézményekre...

A felsőoktatási intézmények számának csökkentését javasolja Bokros Lajos

Független szakértői bizottságot állíttatna fel és annak véleménye alapján a felsőoktatási intézmények mai, 70 feletti számát 20-25-re csökkentené Bokros Lajos, a fennmaradó állami...

Romák a közszférába

Közel ötszázan pályáztak a roma diplomások számára meghirdetett kétszáz, közszférában betöltendő álláshelyre – jelentette be a romaügyi miniszterelnöki megbízott hétfőn...

A zeneiskolák is kevesebbet kapnak majd

Jelentősen csökkentenék a zeneiskolák támogatását a költségvetés-tervezet szerint, akár intézményenként 40 százalékkal, amit a szülőknek kellene pótolni.

Csökkenő normatíva esetén a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul

Amennyiben a kormány elfogadja azt a kezdeményezést, amely januártól csökkentené az iskoláknak járó állami támogatás összegét, a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul - mondta...

Elutasítják az érintettek a felsőoktatási törvény módosítási javaslatát

A csaknem 381 000 egyetemi és főiskolai hallgató mintegy 10-20 százaléka lépi túl az adott képzési időt. Őket érintené az a felsőoktatási­törvény-módosítás, amelyet Magyar...

Magyar Bálint csökkentené az igénybe vehető állami félévek számát

Magyar Bálint volt oktatási miniszter, SZDSZ-es képviselő és Sándor Klára szintén SZDSZ-es képviselő újabb törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé, ezúttal a hallgatók...

A szakiskolások nagy része romaellenes

A középiskolások fele borzalmasnak tartaná egy felmérés szerint, ha romák költöznének a szomszédjukba. A felmérés egy iskolai erőszak elleni projekt részeként készült.

Folytatódik a budapesti szakképzők megújulása

Mintegy 2,65 milliárd forintról szóló szerződést írt alá ma Budapesten Horváth Csaba oktatásügyért felelős főpolgármester-helyettes valamint az Ybl Miklós (építőipari), a Petrik...

MSZP-s politikus az iskolai integrációról

Vannak olyan jelek, hogy az integrált oktatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője csütörtökön...

A hallgatói juttatások rendszere

Az államilag támogatott képzésben részt vevő felsőoktatási hallgatók számos tanulmányi vagy szociális alapon járó juttatást kaphatnak. Cikkünk ezek fajtáit ismerteti.

Magánforrások nélkül összeomlana a felsőoktatás

Magyarországon igen magas, úgy 20 százaléknyi a magánforrások aránya a felsőoktatás finanszírozásában: számos nyugat-európai országot, illetve a teljes közép-európai blokkot magunk...

A START PLUSZ és START EXTRA

A munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű egyes társadalmi csoportok, és a munkaerőpiacról tartósan távollevők (pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti munkanélküliek, valamint...