Hírlevél




Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetési és közgazdasági főosztályvezető-helyettese. A tárca korábbi magyarázata szerint azért késett eddig a kompenzáció, mert azok az intézmények, amelyeknek csökkent a hallgatói létszáma, nem időben fizették vissza a támogatási többletüket.

 

November elején az InfoRádió arról adott hírt, hogy több, nem állami felsőoktatási intézmény  nem kapta meg a növekvő létszáma miatti, 2008-ra vonatkozó plusz támogatását. Ezt az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetési és közgazdasági főosztályvezető-helyettese azzal indokolta, hogy azok az intézmények, amelyeknek csökkent a hallgatói létszáma, még nem fizették vissza a korábban kapott támogatási többletet.

Móré Tamás akkor kifejtette: ha valamelyik felsőoktatási intézménynek jogosultsági többlete adódik, vagyis a támogatások igénylésekor leadott létszámhoz képest a tényleges létszám növekedett, akkor a többlettámogatás kifizetésének fedezetéül azon intézmények befizetése szolgál, akik eredetileg a tényleges létszámuknál nagyobb létszámot mutattak be. Vagyis azért nem fizették ki a 2008-as támogatásokat teljesen, mert azok az intézmények, amelyeknek csökkent a hallgatói létszáma, még nem fizették vissza a korábban kapott támogatási többletet.

A főosztályvezető-helyettes az InfoRádiónak nyilatkozva november 23-án megerősítette: a nem állami felsőoktatási intézmények 2008. évi támogatásának egyenlegrendezése november 15-ével megtörtént.

Hozzátette: ésszerűnek tartaná, ha sikerülne elérni, hogy a jövőben szankcióval sújtsák azokat az intézményeket, amelyek késlekednek az visszafizetéssel. Hangsúlyozta: februárig kezdeményezni fogják a változtatást, hogy a következő egyenlegrendezés már rendes időben történjen.

Forrás: Inforádió.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Önkormányzati ösztöndíj kaposvári cigány tanulóknak

Több mint egymillió forint ösztöndíjjal járul hozzá a kaposvári cigány kisebbséghez tartozó családok oktatási kiadásaihoz Kaposvár önkormányzata; az idei tanév első félévére...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Pálinkás József: Az oktatás az egyik legfontosabb közügy ma Magyarországon

El kell döntenünk, hogy melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyek részt vehetnek a nemzetközi versenyben, azokat fejleszteni kell, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati...

Nem adják fel a pártok ifjúsági szervezetei

Ismét az Magyar Rektori Konferenciához (MRK) fordulnak a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azért, hogy demokratikus értékek fejleszése érdekében vizsgálják felül a rektorok a...

Marad a gyermekétkeztetés támogatása

Mégsem változik a gyermekétkeztetés támogatása, azok a gyerekek, akik az idén ingyen vagy kedvezményesen étkezhettek, jövőre is hasonló feltételekkel juthatnak ebédhez. A tervekkel...

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés,...

HR Menedzsment Kutatóközpont alakult a Pécsi Egyetemen

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán (PTE FEEK) 2009. októberétől HR Menedzsment Kutatóközpont kezdte meg működését. A központ elsődleges...

Önkormányzati támogatás a tehetséges diákoknak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Összesen hatmillió forinttal járul hozzá a megyében élő egyetemisták és főiskolások tanulmányi költségeihez a mostani tanévben tehetséggondozó ösztöndíja révén a...

Mikor jutnak az iskolák digitális eszközökhöz?

A másodszor is eredménytelenül zárult közbeszerzési tender után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) úgy vélik, hogy más lehetőséget kell keresniük a 24 milliárd forintos...

Kapcsolódó cikkek