Hírlevél




Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti ülésén.

 

A szervezet a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek a felsőoktatási intézményeken belüli politizálás bevezetésére vonatkozó javaslatáról 10 igen szavazattal, egyhangúlag határozott. A rektori konferencia elnöksége októberben egyszer már elutasította a kezdeményezést. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az intézményekben jelenleg is lehetőség van a szakmapolitikai érdekek kifejezésére és képviseletére akár az egyetemi vagy főiskolai szenátus, mint a legfőbb döntéshozatali szerv ülésein, akár az intézményi közélet más színterein.

A hallgatói önkormányzatok és más önszerveződő diákcsoportok éppen azért jöttek létre, hogy a hallgatók, a fiatalság érdekeit, felsőoktatási szakmapolitikai elképzeléseit közvetítsék az intézmény vezetésének, illetve maguk is aktívan részt vegyenek a döntéshozatalban - indokolták álláspontjukat.

Az állásfoglalásban az is szerepel, hogy a felsőoktatási intézmények nem válhatnak a pártpolitikai viták színtereivé. Álláspontjuk szerint nem kívánatos, hogy a pártok az intézményeken belül plakátokat ragasszanak, aláírásgyűjtéseket szervezzenek és pártpolitikai rendezvényeket tartsanak. Úgy ítélik meg, ezzel zavarnák az intézményekben az oktatói és kutatói munkát, az intézmények a mai pártpolitikához képest lényegesen nyugodtabb, a valós problémákkal foglalkozó közéletét, ahol 400 ezer hallgató és csaknem 50 ezer oktató, kutató és más alkalmazott végzi munkáját.

Az MRK elnöksége felkéri ugyanakkor a rektori konferencia stratégiai bizottságát, hogy a felsőoktatás stratégiai céljainak kialakításánál foglalkozzon a javaslattal és véleményét építse be a 2010 márciusában előterjesztendő stratégiai anyagába.

A parlamenti pártok ifjúsági szervezetei a közelmúltban nyílt levélben kérték a testületet, egyeztessenek az intézményekben folytatható közéleti tevékenységről.

Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke négy ifjúsági szervezet kezdeményezését indokolva hétfőn az Ifjúság 2008 kutatást idézte. E szerint a fiatalok politikai tájékozottsága nagyon alacsony, és ugyanez igaz a választási részvételi hajlandóságukra. Ezen mindenképpen javítani kell, hiszen ez nem csak a jelenlegi pártok, hanem az egész politikai rendszer és demokrácia iránti bizalomhiányt is jelzi - mutatott rá.

Hangsúlyozta: nem akarnak szervezetten kopogtatócédulákat gyűjteni, vagy választási plakátokkal elárasztani az intézményeket, csak a politika iránt érdeklődő fiataloknak szeretnének ilyen témájú rendezvényeket tartani.

Oroszvári Péter, a Societas ügyvezető elnökhelyettese arról beszélt, hogy az uniós államok többségében a politika formálisan, vagy félig formálisan, de jelen van az oktatásban. Ausztriában, Németországban, a skandináv államokban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában a politika részt vesz a hallgatói érdekképviselet munkájában, van lehetőség különböző rendezvények tartására.

Böröcz László, a Fidelitas operatív alelnöke az amerikai példát hozta, ahol nem csak a felsőoktatásban, de a középiskolában is jelen van a politika. Ez nem azt jelenti, hogy a középiskolában is jelenjen meg Magyarországon a politika, de a felsőoktatásban szeretnének erre megoldást találni.

Szabadai Viktor, az SZDSZ-Új Generáció elnöke szerint a rektori konferencia elutasító álláspontja a "hallgatás kultúráját kívánja konzerválni". A rektori konferencia elzárkózása is egy politikai álláspont.

Forrás: Metropol.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Pálinkás József: Az oktatás az egyik legfontosabb közügy ma Magyarországon

El kell döntenünk, hogy melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyek részt vehetnek a nemzetközi versenyben, azokat fejleszteni kell, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati...

Nem adják fel a pártok ifjúsági szervezetei

Ismét az Magyar Rektori Konferenciához (MRK) fordulnak a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azért, hogy demokratikus értékek fejleszése érdekében vizsgálják felül a rektorok a...

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés,...

HR Menedzsment Kutatóközpont alakult a Pécsi Egyetemen

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán (PTE FEEK) 2009. októberétől HR Menedzsment Kutatóközpont kezdte meg működését. A központ elsődleges...

Harmincnégymillió euró pluszpénzt kapnak az osztrák egyetemek

Harmincnégymillió euró pluszpénzt kapnak az egyetemek abból a tartalékból, amely az oktatási és tudományos tárca rendelkezésére áll. Így döntött Johannes Hahn, az illetékes...

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

Hétmilliárd forintos egyetemfejlesztés a Széchenyi István Egyetemen

Csaknem hétmilliárd forintos egyetemfejlesztési beruházás ünnepélyes alapkőletételét tartották a Széchenyi István Egyetemen, október 30-án. Az elnyert uniós összeg 6,5 milliárd...

Egyre több egyetem csatlakozik a bécsi tüntetőkhöz

Mintegy tízezer, a felsőoktatási rendszerrel elégedetlen egyetemista tüntetett október 28-án Bécsben. A diákok zeneszó mellett, hangosan sípolva, dobolva, transzparenseket lengetve...

Kapcsolódó cikkek