Hírlevél




Elfogadták az ELTE idegen nyelvű képzési koncepcióját

Az ELTE Szenátusa 2009. november 2-án határozott az idegen nyelven történő képzés koncepciójáról. Az ELTE piacvezető szerepének és szakmai hitelének megőrzése, a nemzetközi versenyképesség javítása céljából az ELTE rektora kezdeményezte olyan idegen nyelvű képzési stratégia kidolgozását, amely meghatározza azokat a képzési formákat és szinteket, amelyek vonzóak lehetnek nemzetközi hallgatók számára, és amelyek a felsőoktatási piacon értékesíthetők és az EU programok keretében (pl. ERASMUS) felajánlhatók külföldi hallgatók számára.

 

A koncepció célja az is, hogy az ELTE-n megteremtse a nemzetközi felsőoktatási piacon jól értékesíthető képzési programok kialakításának és működtetésének, a potenciális hallgatók számára vonzó oktatási körülményeknek és mindezek folyamatos továbbfejlesztésének a feltételeit. Hosszú távon egyetemünk fejlődésének egyik fontos eszköze lehet a teljes költségtérítéses idegen nyelvű oktatási tevékenység, amely csak akkor lehet eredményes és hasznos, ha szervesen illeszkedik egyrészt az ELTE általános és távlati fejlesztésére vonatkozó koncepcióba, másrészt az oktatás és az egyetemi működés mindennapi gyakorlatába.

Az egyetemek nemzetközi rangját nagyban meghatározza, hány külföldi hallgatójuk és oktatójuk van. Az ELTE az Erasmus-ösztöndíjaknak és kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően a jelen félévben 451 hallgatót és 132 oktatót fogad. Az egyetem idegen nyelvű kínálatában már a kilencvenes évek elejétől folyamatosan jelen voltak képzések: a pszichológus, a biológus és a programtervező informatikus (költségtérítéses, külföldi hallgatókra alapozott képzés).

Az ELTE jelenlegi kínálatában programtervező informatikus (angol), pszichológia (angol) és társadalmi tanulmányok (angol) alapszak, amerikanisztika (angol), anglisztika (angol), francia nyelv, irodalom és kultúra (francia), lengyel nyelv és irodalom (lengyel), német nemzetiségi nyelv és irodalom (német), német nyelv, irodalom és kultúra (német), orosz nyelv, irodalom és kultúra (orosz), portugál nyelv, irodalom és kultúra (portugál), pszichológia (angol), spanyol nyelv, irodalom és kultúra (spanyol) és történelem (angol, német, francia, orosz)mesterszak , és „Európai üzleti jog” szakjogász (angol) szakirányú továbbképzés található.

Forrás: ELTE

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az ELTE rektora Pekingben

Hudecz Ferenc 2009. december 10-13. között részt vett a Konfuciusz Intézetek 4. Konferenciáján és az intézeteket bemutató kiállításon.

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Továbbra is a Harvard az élen

Tavaly adtunk hírt a sanghaji Jiao Tong University által készített rangsorról. A lista idén is elkészült, lényeges változások a tavalyihoz képest nem történtek.

Határon átnyúló oktatási intézmények is kaphatnak állami normatívát

Új formában indulhatnak határon átnyúló képzések Európában, miután 2007-ben a három fő uniós prioritás közé emelték az európai területi együttműködéseket. Hogy az államok...

Kapcsolódó cikkek