Hírlevél




Marad a gyermekétkeztetés támogatása

Mégsem változik a gyermekétkeztetés támogatása, azok a gyerekek, akik az idén ingyen vagy kedvezményesen étkezhettek, jövőre is hasonló feltételekkel juthatnak ebédhez. A tervekkel ellentétben az állami támogatásra nem kell pályázniuk az önkormányzatoknak, normatív alapon jutnak hozzá az összeghez. Nincs változás a nyári étkeztetésben sem, az idei 2,4 milliárd forintot jövőre is garantálja a kormány.

 

Nem változik a gyermekétkeztetés támogatásának összege, és az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz pályázati rendszer – döntött a kormány. Ez azt jelenti, hogy a közétkeztetésben ellátott 978 ezer gyermek közül jövőre is kedvezményesen étkezhet 369 ezer gyermek, ezen belül pedig 204 ezren ingyen kapnak ebédet. A térítésmentesen ebédelők száma várhatóan emelkedik, hiszen szeptember 1-jével öt százalékkal növekedett a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménynél figyelembe vehető egy főre jutó jövedelem mértéke. A jogosultak köre 2003-tól fokozatosan bővült, akkor még csak az óvodába járó, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők, 2004. január 1-jétől már a bölcsődében ellátott és rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek is ingyen ehettek. Két évvel később, 2006. január 1-jétől már az általános iskola 1–4. osztályában tanulókra, 2008. január 1-jétől az 5. osztályásokra, 2009. január 1-jétől pedig a 6. osztályos tanulókra is kiterjedt az ingyenesség. 2010. január 1-jével újabb változás lesz, akkortól a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 7. osztályos tanulók étkeztetése is ingyenessé válhat, melynek forrását a 2010. évi költségvetési törvényjavaslatban már betervezték. Jelenleg mintegy 30 ezer 7. osztályos tanuló étkezik kedvezményesen, várhatóan ennyi lesz az ingyenesen étkező is. Az ingyenesség mellett más kedvezmény is járhat a rászorulóknak, a szülőknek az intézményi térítési díj 50 százalékát kell csak fizetniük, ha három vagy több gyermeket nevelnek, vagy ha tartósan beteg, illetve fogyatékos tanuló van a családban.

Nemcsak a tanévben, hanem nyáron sem maradnak ebéd nélkül a rászorulók, ebben sem lesz változás jövőre. Az idén 2,4 milliárd forintot kaptak az önkormányzatok a gyermekek nyári étkeztetésének megszervezésére, 2010-ben ugyanennyit fordítanak erre a célra. Idén 2221 helyhatóság élt a lehetőséggel, így több mint 130 ezer gyermek étkezhetett ingyen. A Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke, Király Gábor ennél többet szeretne, közalapítvány létrehozását javasolja. Szerinte a jövő évi költségvetésben tervezett többletforrás sem oldja meg a rászoruló gyermekek ellátását az iskolai szünet idején. Az lenne a megoldás – mondta –, ha a kormány 45 mil­liárd forintos alaptőkével létrehozna egy gyermekétkeztetési közalapítványt. Az ország lakosságának hét százaléka, köztük 120 ezer gyermek nyomorban él, és legalább 20 ezer kiskorú fizikai léte múlik azon, hogy iskolában, óvodában kedvezményesen vagy ingyen jusson ennivalóhoz.

Forrás: Népszava Online

 
Hozzászólás (4)
4 2010. március 29. hétfő, 16:08
szerk
Kedves László, mivel 45 napnál hosszabb ideje van táppénzen, ezért sajnos nem jár.
3 2010. március 28. vasárnap, 06:30
Kóbor László
Tisztelettel kérdezem,A közalkalmazotti 98 ezer forintos bérkiegészítés nekem jár e? 2009 szeptember 10 óta vagyok betegállományba.Majdnem 9 hónapot hiányzás nélkül ledolgoztam.
Előre is köszönöm válaszukat.

Tisztelettel: K. László
2 2010. március 23. kedd, 12:41
szerk
Kedves Hölgyem, sajnos csak akkor jogosultak rá, ha rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.
1 2010. március 23. kedd, 03:12
Jakócs Istvánné
Kérdésem lenne!
Férjem és én 2009 novemberében munkanélküliek let
tünk.Kislángon lakunk.3 iskoláskoru gyermekünk van
egy3.-kas,6.-kas,7.-kes.Havi jövedelmünk összesen
családipotlékkal együtt 90000ft. ebből havi kiadás amit számlákkal tudok igazolni kb.60000ft.
Kérhetem az iskolától az ingyenes étkeztetést?

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Önkormányzati ösztöndíj kaposvári cigány tanulóknak

Több mint egymillió forint ösztöndíjjal járul hozzá a kaposvári cigány kisebbséghez tartozó családok oktatási kiadásaihoz Kaposvár önkormányzata; az idei tanév első félévére...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Minimális az érdeklődés az ingyenes gyermekbiztosítás iránt

Ötvenhárom forintot fordít az állam évente egy gyermek baleset-biztosítására. Kérdés, a spórolás közepette van-e ennek értelme. Az érdeklődés ugyanis minimális.

Önkormányzati támogatás a tehetséges diákoknak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Összesen hatmillió forinttal járul hozzá a megyében élő egyetemisták és főiskolások tanulmányi költségeihez a mostani tanévben tehetséggondozó ösztöndíja révén a...

Háborog a felsőoktatás

A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége megtárgyalta az egyetemek és főiskolák gazdálkodását hátrányosan érintő költségvetési intézkedéseket és azok felsőoktatási intézményekre...

A felsőoktatási intézmények számának csökkentését javasolja Bokros Lajos

Független szakértői bizottságot állíttatna fel és annak véleménye alapján a felsőoktatási intézmények mai, 70 feletti számát 20-25-re csökkentené Bokros Lajos, a fennmaradó állami...

A zeneiskolák is kevesebbet kapnak majd

Jelentősen csökkentenék a zeneiskolák támogatását a költségvetés-tervezet szerint, akár intézményenként 40 százalékkal, amit a szülőknek kellene pótolni.

Csökkenő normatíva esetén a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul

Amennyiben a kormány elfogadja azt a kezdeményezést, amely januártól csökkentené az iskoláknak járó állami támogatás összegét, a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul - mondta...

Elutasítják az érintettek a felsőoktatási törvény módosítási javaslatát

A csaknem 381 000 egyetemi és főiskolai hallgató mintegy 10-20 százaléka lépi túl az adott képzési időt. Őket érintené az a felsőoktatási­törvény-módosítás, amelyet Magyar...

Magyar Bálint csökkentené az igénybe vehető állami félévek számát

Magyar Bálint volt oktatási miniszter, SZDSZ-es képviselő és Sándor Klára szintén SZDSZ-es képviselő újabb törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé, ezúttal a hallgatók...

Folytatódik a budapesti szakképzők megújulása

Mintegy 2,65 milliárd forintról szóló szerződést írt alá ma Budapesten Horváth Csaba oktatásügyért felelős főpolgármester-helyettes valamint az Ybl Miklós (építőipari), a Petrik...

A hallgatói juttatások rendszere

Az államilag támogatott képzésben részt vevő felsőoktatási hallgatók számos tanulmányi vagy szociális alapon járó juttatást kaphatnak. Cikkünk ezek fajtáit ismerteti.

Magánforrások nélkül összeomlana a felsőoktatás

Magyarországon igen magas, úgy 20 százaléknyi a magánforrások aránya a felsőoktatás finanszírozásában: számos nyugat-európai országot, illetve a teljes közép-európai blokkot magunk...

A START PLUSZ és START EXTRA

A munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű egyes társadalmi csoportok, és a munkaerőpiacról tartósan távollevők (pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti munkanélküliek, valamint...

A szülőknek is jó a diákszámla

A lakossági bankszámláknak van egy speciális tábora, a diákoknak kínált csomagok, amelyek a sima konstrukciókhoz képest olcsóbb bankhasználatot tesznek lehetővé. Egyebek mellett...

Tanulási stratégiák és életpálya-tervezés

Szerelmek és barátságok, célok és motivációk, értékek és viszonyítási pontok, tanulási stratégiák és életpálya-tervezés. Az első egyetemi vagy főiskolai évet élmények és...

Kedvezményes szállások külföldön

A nyaralás, akár itthon, akár külföldön tölti az ember, komoly anyagi terhet jelent. A nyaralási költségek egyik legnagyobb részét a szállásköltségek jelentik. Van azonban lehetőség...

Feketén Fehéren az Integrációért Mentorhálózat

Pozitív diszkrimináció a felsőoktatásban Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az esélyegyenlőség növelése érdekében hívta életre a szociálisan hátrányos helyzetű...

A START kártya

A Kormány a START Program bevezetésével új és minden eddiginél nagyobb járulékkedvezmény nyújtásával, a korábbinál rugalmasabban, két évre megnövelt ideig támogatja és ösztönzi a...