| Parlamenti különóra diákoknak |
|
Útjának indult ismét a Parlamenti különóra című rendezvénysorozat, mely havi rendszerességgel hirdet nyílt napot végzős középiskolások számára az Országházban Budapesten.
A rendezvény célja, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a parlamenti demokrácia alapjaival, betekintést nyerhessenek az Országgyűlés munkájába, bővíthessék alkotmányos ismereteiket. A résztvevő diákcsoportok előadást hallgathatnak a parlamenti munkáról. A program részét képezi a plenáris ülés megtekintése, az országházi séta, és az Országgyűlési Könyvtár felkeresése is. A rendezvényre 11. vagy afölötti évfolyamos középiskolásokból álló csoporttal jelentkezhetnek a középiskolák. A csoport 20 diákból és két kísérő tanárból állhat. A "Parlamenti különórák" időpontjai az egyes ülésszakok elején kerülnek meghatározásra. Egy alkalommal összesen hat iskola vehet részt a programon. A részvétel jelentkezési sorrendben történik, egyeztetés alapján. Részletes információk a Parlament honlapján érhetőek el.
|
Nyáron mindenki a lehető legtöbb időt tölti el strandolással. A víz segít jobban elviselni a hőséget, és remekül lehet szórakozni is. Azonban - akár folyóvíz, akár tó mellett, akár...
A nyár egyik legfőbb előnye a sok napsütés. Ma már azonban tudjuk, hogy sok szempontból inkább hátrány, mint előny...
2008 októberében Országos Tini Könyvtári Napokra kerül sor az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján található információk szerint az őszi érettségikre ezúttal is október-november hónapban kerül sor. Az alábbiakban összegyűjtöttük...