Hírlevél




Soros bejelentette egy új közgazdasági oktatási központ megalapítását

Soros György nemzetközi hírű, magyar származású üzletember 10 év alatt 50 millió dollárt szán egy olyan új intézmény létesítésére (az általa Új Közgazdasági Gondolkodás Intézetének nevezett intézményre), amely megalapozná és erősítené a közgazdasági nézetek megújítását - ezt Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásának végén jelentette be október 27-én. Tervei szerint egy nagyobb intézményről lenne szó, amely egyúttal oktatási és kutatási feladatokat is ellátna.

 

Soros elmondta: az angol rövidítéssel Inetnek nevezett intézmény finanszírozását a Közép-európai Egyetemen keresztül képzeli el. Azt is hozzáfűzte, hogy ő személyesen nem venne részt az új intézet munkájában, amely egyebek mellett a nemzetközi pénzpiacok működésére általa felállított új teóriát, a  reflexivitást is oktatná, bár nem ez lenne a kizárólagosan a kutatott nézet, a vizsgált közgazdasági elméletek, alternatívák között.

Soros György az Akadémián tartott előadásában hangsúlyozta: a mostani gazdasági válság nagymértékben cáfolta azt a közgazdasági elméletet, hogy a piacok egyensúlyra törekednek, inkább azt mutatta, az egyensúly helyett gyakran az úgynevezett buborékok kialakulását segítik elő. Soros szerint a mostani gazdasági-pénzügyi válságot egy olyan "szuperbuborék" kipukkadása idézte elő, amelynek kialakulása még a 80-as évek elejére vezethető vissza.

Az utána következő kisebb buborékok, például az "internet-lufi" kipukkadása idején a pénzügyi főhatóságok beavatkoztak, igyekezetek orvosolni a felmerült gondokat, és gyakran pénzügyi élénkítő eszközöket használtak, ezzel viszont nem egyszer még nagyobbra növelték a buborékokat - elemezte Soros György.

Forrás: dunatv.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Modern digitális központtá válhat az OSZK

A digitalizálás összehangoltabbá és tervszerűbbé tétele, valamint a raktározási gondok megoldása mellett modern, felhasználóbarát kulturális központtá szeretné alakítani az...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Határon átnyúló oktatási intézmények is kaphatnak állami normatívát

Új formában indulhatnak határon átnyúló képzések Európában, miután 2007-ben a három fő uniós prioritás közé emelték az európai területi együttműködéseket. Hogy az államok...

Nincs elég iskola az autista gyerekeknek

Magyarországon ma nincs elegendő iskola, amely fogadhatná az autizmussal élő gyermekeket, és nincs megfelelő számú képzett szakember sem – állapította meg Szabó Máté általános...

Kapcsolódó cikkek