Hírlevél




A politika továbbra is kiszorul az egyetemekről

Elutasította a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek kérését, hogy engedjék vissza a politikát az egyetemekre.

 

A szervezetek önálló rendezvényeket, akciókat szerettek volna tartani az intézmények falai között.

Szabó Gábor, az MRK elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora a lapnak úgy fogalmazott: nem szeretnék, hogy az egyetemek és főiskolák a politikai csatározások színterévé váljanak, hogy ott kopogtatócédulákat vagy aláírásokat gyűjtsenek, politikai plakátokat ragasszanak ki, és nem kívánnak teret adni a szélsőséges politikai nézeteknek.  A fiataloknak számos lehetőségük van politizálásra a felsőoktatási intézmények falain kívül is. A hallgatók vagy tanszékek továbbra is szervezhetnek az oktatáshoz, a szakmához köthető közéleti vitákat, rendezvényeket az érintett hallgatói körök számára.

Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora sem ért egyet az ifjúsági politikai szervezetek aktív egyetemi tevékenységére irányuló kezdeményezésével.  Szerinte a hallgatók sem tartják elfogadhatónak, hogy az egyetemen pártpolitikai szervezetek taggyűléseket tartsanak és kampányoljanak. Mészáros Tamás úgy fogalmazott: a cél az, hogy a hallgatók  szervezzék a maguk politikai, közéleti tevékenységét, s nem a pártpolitika a hallgatókat.

Forrás: origo

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Design Hét Budapest 2010: "Design - Élj vele!"

A Design Hét Budapest idén hetedik évébe lép. Az elmúlt esztendőkben a programsorozat a főváros egész területén zajló, a szakmát és a nagyközönséget egyként megszólító...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

Folytatódik a Mindentudás Egyeteme

Rengeteg pénzt nyert tavasszal a Mindentudás Egyeteme Kft. az ismeretterjesztő sorozat új évfolyamaira, mostanáig azonban úgy tűnt, hogy személyi és koncepcionális ellentétek miatt a...

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Továbbra is a Harvard az élen

Tavaly adtunk hírt a sanghaji Jiao Tong University által készített rangsorról. A lista idén is elkészült, lényeges változások a tavalyihoz képest nem történtek.

Nyílt napok a Pannon Egyetemen

Az alábbiakban olvashatók a Pannon Egyetem nyílt napjainak időpontjai, illetve programjai.

Nem adják fel a pártok ifjúsági szervezetei

Ismét az Magyar Rektori Konferenciához (MRK) fordulnak a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azért, hogy demokratikus értékek fejleszése érdekében vizsgálják felül a rektorok a...

Két uniós támogatású projektet indít a Miskolci Egyetem

A tudásalapú gazdaság és társadalom építésének, formálásának erősítését, felgyorsítását is szolgálja az a két európai uniós támogatású projekt, melyek megvalósítására...

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés,...

Botrány a plzeni egyetemen

Gyanús körülmények között szerzett egyetemi diplomát több ismert cseh politikus, köztisztviselő, vállalkozó és rendőrparancsnok, állítja a prágai sajtó.A diplomákat az utóbbi...

Rektorválasztás a Kaposvári Egyetemen - eldöntött ügy?

A rektorválasztás előtt álló Kaposvári Egyetem jelenlegi vezetőjét, Babinszky Lászlót hozhatja előnyös helyzetbe a többi pályázóval szemben az oktatási miniszter pályázási...

HR Menedzsment Kutatóközpont alakult a Pécsi Egyetemen

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán (PTE FEEK) 2009. októberétől HR Menedzsment Kutatóközpont kezdte meg működését. A központ elsődleges...

Harmincnégymillió euró pluszpénzt kapnak az osztrák egyetemek

Harmincnégymillió euró pluszpénzt kapnak az egyetemek abból a tartalékból, amely az oktatási és tudományos tárca rendelkezésére áll. Így döntött Johannes Hahn, az illetékes...

Megkezdődött a Debreceni Egyetem botanikus kertjének rekonstrukciója

Megkezdődött a Debreceni Egyetem (DE) Botanikus kertjének rekonstrukciója; a beruházás összköltsége 195 millió forint, amelyet részben uniós forrásokból fedez az egyetem.

Hétmilliárd forintos egyetemfejlesztés a Széchenyi István Egyetemen

Csaknem hétmilliárd forintos egyetemfejlesztési beruházás ünnepélyes alapkőletételét tartották a Széchenyi István Egyetemen, október 30-án. Az elnyert uniós összeg 6,5 milliárd...

Kapcsolódó cikkek