Hírlevél




A felsőoktatási intézmények számának csökkentését javasolja Bokros Lajos

Független szakértői bizottságot állíttatna fel és annak véleménye alapján a felsőoktatási intézmények mai, 70 feletti számát 20-25-re csökkentené Bokros Lajos, a fennmaradó állami egyetemek, főiskolák pedig nem a hallgatói szám alapján kapnák a támogatást, hanem a központi büdzséből a fenntarthatósághoz szükséges minimumban részesülnének. Emellett az államilag finanszírozott státusz megszüntetését javasolja az MDF EP-képviselője, és csupán a felvételt nyert hallgatók között tenné lehetővé, hogy szociális alapon pályázzanak az államilag finanszírozott képzésre.



A felsőoktatási intézmények számának csökkentését javasolja Bokros Lajos, az MDF Európai Parlamenti képviselője, aki a Finnországban, Svédországban, Hollandiában végbement átalakításhoz hasonlóan független szakértőkből álló bizottság döntésétől tenné függővé, mely intézmények kaphatnának továbbra is állami támogatást. "Az objektív átvilágítás során a hallgatók érvényesülési lehetőségeit, illetve az oktatók tudományos teljesítményét kell megvizsgálni, ez utóbbi esetében azonban nem csupán a folyóiratokban megjelent publikációk számát kell figyelembe venni, hanem a tudományos tevékenység hatását is" - mondta el Bokros Lajos az Edupress kérdésére. A felülvizsgálati eljárás feladata lenne, hogy tiszta vizet öntve a pohárba fényt derítsen arra, mely intézmények igénylik valóban az önállóságot. Hangsúlyozta: "tévedés, hogy a magánintézmények valóban önmagukat tartják fent, az egyházi intézmények például kiadásaik 90 százalékát állami támogatásból finanszírozzák." A magánintézmények is kaphatnak azonban támogatást, így például doktori ösztöndíjakra, vagy kutatás-fejlesztési hozzájárulásokra pályázhatnának.

Bokros a többcsatornás finanszírozási rendszert támogatja. Ebben az állam tulajdonosként fix összeggel finanszírozná az intézmények állandó költségeit, és teremtené meg ezzel a fizikai infrastruktúrát. "Az állami támogatás mértékében szerepet játszana a felsőoktatási intézmények rangsora is, de nem a média által hangoztatott, félig megalapozott sorrendek" - fejtette ki Bokros. Hangsúlyozta: az állam feladata egy központi, hiteles rangsor felállítása.
"Léteznek azonban úgynevezett változó költségek, ilyenek például a bérköltségek, melyeket a tandíj fedezné" - vázolja Bokros a felsőoktatás átalakítására tett javaslatát. Hozzátette: az egyetemek, főiskolák harmadik forrása a vállalati együttműködésekből, illetve uniós támogatásokból származó bevételek lennének.

"A keretszám fogalma elavult, a mostani rendszer pedig antiszociális. Azokat támogatja ugyanis, akik jó anyagi körülmények közül érkeznek és a felvételi vizsgán is jól teljesítenek." Ezért javasolja: a már felvételt nyert hallgatók pályázat útján igényelhetik a szociális alapon nyújtható állami költségtérítést, a rendszer kialakításához pedig már a tanévkezdést megelőző szeptemberben le kellene adni a felsőoktatási jelentkezéseket. Így az összes hallgatói szám mintegy 15-20 százaléka részesülhetne állami támogatásban - jelentette ki az Edupressnek Bokros.

A finanszírozás újragondolásával át kellene alakítani a felsőoktatás irányítási rendszerét is - nyilatkozta a képviselő. Hangsúlyozta: "ma a valódi döntési képesség a szenátus kezében van, a gazdasági tanácsok viszont csak korlátozott szerepkörrel bírnak, ezt azonban fel kell cserélni. A gazdasági tanács helyett egy kemény tulajdonosi jogosítványokkal felruházott Fenntartói Tanácsra van szükség. A szenátus pedig a tudományos autonómiát megtestesítő testület, a tanszabadság letéteményese lenne."

Forrás: www.edupress.hu

 
Hozzászólás (1)
1 2010. január 17. vasárnap, 13:52
Botta Melinda
Én pedig Bokros Lajos számának csökkentését javasolom.

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Önkormányzati ösztöndíj kaposvári cigány tanulóknak

Több mint egymillió forint ösztöndíjjal járul hozzá a kaposvári cigány kisebbséghez tartozó családok oktatási kiadásaihoz Kaposvár önkormányzata; az idei tanév első félévére...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Megszűnhet a Gandhi Közalapítvány

Ügyészséghez fordul a Gandhi Közalapítvány egyik alapítója, az oktatási és kulturális tárcát, vagyis a magyar államot képviselő tagja, aki arra figyelmezteti alapítótársait, hogy a...

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Pálinkás József: Az oktatás az egyik legfontosabb közügy ma Magyarországon

El kell döntenünk, hogy melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyek részt vehetnek a nemzetközi versenyben, azokat fejleszteni kell, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati...

Minimális az érdeklődés az ingyenes gyermekbiztosítás iránt

Ötvenhárom forintot fordít az állam évente egy gyermek baleset-biztosítására. Kérdés, a spórolás közepette van-e ennek értelme. Az érdeklődés ugyanis minimális.

Nem adják fel a pártok ifjúsági szervezetei

Ismét az Magyar Rektori Konferenciához (MRK) fordulnak a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azért, hogy demokratikus értékek fejleszése érdekében vizsgálják felül a rektorok a...

Marad a gyermekétkeztetés támogatása

Mégsem változik a gyermekétkeztetés támogatása, azok a gyerekek, akik az idén ingyen vagy kedvezményesen étkezhettek, jövőre is hasonló feltételekkel juthatnak ebédhez. A tervekkel...

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés,...

Kapcsolódó cikkek