Hírlevél




Kék szalag viselésével tiltakozik a költségvetés ellen a PSZ

Számos ponton nem tetszik a pedagógusoknak a költségvetés tervezete, ezért a Pedagógusok Szakszervezete tiltakozásul kék szalag viselésére szólította fel tagjait.

 

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt kéri minden tagjától és a közoktatás iránt felelősséget érző szimpatizánsaitól, hogy a költségvetési törvény novemberi elfogadásáig kék szalag viselésével tiltakozzon a törvénytervezet ellen – erről a tömörülés hétvégi munkakongresszusán döntött. A PSZ tiltakozó nyilatkozatot is elfogadott a költségvetés ellen, ebben elutasítják a közoktatásból történő újabb forráskivonást. Tiltakoznak azért, mert a teljesítménymutatók és egyéb normatívák drasztikus csökkentése miatt tízmilliárdok kerülnek ki a közoktatás finanszírozásából, s a 2005-től csökkenő támogatások következménye, hogy az oktatás minősége veszélybe került. A PSZ szerint nem lehet tovább a pedagógusok lelkiismeretére és gyermekszeretetére hivat­kozni.

Tiltakoznak azért is, mert az oktatás minőségét erősen befolyásoló pedagógus-továbbképzésre és pedagógus-szakvizsgára fordítható forrás töredéke az eddig is kevesellt összegnek. Az érdekvédelmi szervezet azt követeli, hogy folytatni lehessen a megkezdett továbbképzéseket, ezek finanszí­rozása a tartalékkeret terhére történjen. Elfogadhatatlannak és megalázónak tartják, hogy a pedagógusok szakkönyvvásárlásának össze­ge 4 ezer forint lenne.

A Pedagógusok Szakszervezete számára tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy immár második éve nincs bértarifa-emelés, nem emelkedett a pótlékalap, változatlan a minőségi munkáért járó kereset-kiegészítés összege, hogy meg kívánják szüntetni a teljesítménymotivációs pályázati alapot, jelentősen csökkenteni akarják az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatását. A PSZ azt követeli a kormánytól, hogy a 2010. évi költségvetési törvényben a közszféra munka­vállalóinak keresetét és a közoktatás finanszírozását gondolják újra.

Forrás: Magyar Nemzet Online

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Az ombudsman szerint tilos az osztálypénz

Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. Az állampolgári jogok biztosa szerint még a kirándulásokat is az iskola...

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

Drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma

Elfogadta az Országgyűlés a  2010-es költségvetést megalapozó salátatörvényt. A módosítások értelmében drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma,...

Comenius és Leonardo: pályázatok a közoktatásban

Több száz magyarországi intézmény élvezi idén is a Comenius és Leonardo programok számos előnyét. A nemzetközi iskolai együttműködéseket és a szakképzési mobilitást támogató...

Egyre több egyetem csatlakozik a bécsi tüntetőkhöz

Mintegy tízezer, a felsőoktatási rendszerrel elégedetlen egyetemista tüntetett október 28-án Bécsben. A diákok zeneszó mellett, hangosan sípolva, dobolva, transzparenseket lengetve...

Nincs pénz az iskolai erőszak megelőzésére

A forráshiány késleltetheti, sőt bizonyos esetekben akadályozhatja is az iskolai erőszak megelőzésére és kezelésére eddig tett állami intézkedések megvalósulását - állapította meg...

A közoktatási törvény módosítását javasolja az MSZP

Egy vagy két tantárgyból emelt szintű érettségi lenne a diplomás képzésekbe történő belépés feltétele, s az iskolaigazgatók kinevezésébe a tantestületnek fokozott beleszólása...

Háborog a felsőoktatás

A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége megtárgyalta az egyetemek és főiskolák gazdálkodását hátrányosan érintő költségvetési intézkedéseket és azok felsőoktatási intézményekre...

Csökkent a pedagógusok száma

477 fővel csökkent a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok száma a május 20-ai állapothoz képest - derült ki az Oktatási Hivatal Közoktatási Információs Iroda október 16-i...

Bevezethető a műveltségi területenként rendszerezett oktatás

200 igen, 165 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el október 19-én az Országgyűlés a közoktatási törvényt érintő módosító javaslatot, amely hatodik osztályig lehetővé...

A közoktatási normatívák csökkentése ellen tiltakozott 18 szervezet

A közoktatási normatívák tervezett csökkentése ellen emelt szót 18 szakmai és civil szervezet képviselője október 19-én Budapesten.

Jövőre nem jut pénz az érettségire?

A parlament oktatási bizottságának döntése alapján, ha az Országgyűlés is jóváhagyja, jövőre a kormány egyetlen fillért sem ad az önkormányzatoknak az érettségi vizsgák...

Iskolatejre is kevesebb jut

Lényegében megfelezi, félmilliárd forinttal csökkenti a jövő évi költségvetés tervezete az iskolatej támogatására fordítható juttatás összegét.

Feleslegessé válhat a zenetanárok harmada

A költségvetés-tervezet jelentős összegeket von el a zeneiskoláktól, az alapfokú művészetoktatási intézménytől. Ennek aránya iskolánként akár 40 százalék fölötti is lehet. A...

Az állami keretszám csökkentését és tandíjat javasol Bokros

Kevesebb intézményt, a közalkalmazotti státusz megszüntetését, teljesítmény alapú bérezést, a hallgatói normatíva helyett fix összegű támogatást, új irányítási szerkezetet,...

A szocialisták sem támogatják az oktatási rendszer átalakítását

Továbbra sem támogatja az MSZP-frakció a 6+6-os iskolaszerkezet kötelezővé tételét, a nyolcosztályos gimnáziumok betiltását, mint ahogy a hétvégi házi feladat tilalmát sem –...

Ranschburg Jenő: A szülők jogosan aggódnak

Magyarországon olyan súlyos gonddá vált a korábban jól bevált, olcsó táborok hiánya és a szünidejüket töltő gyermekek elhelyezése, hogy gyakran a szülők egymást váltva tudnak csak...

PSZ: a Parlament utasítsa el Magyarék javaslatát

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy az Országgyűlés utasítsa el a közoktatási törvény módosítását célzó, Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselő...

Kapcsolódó cikkek