Hírlevél




Hogyan spórolhatunk az iskolakezdésen?

Néhány nap múlva kezdődik a tanév, a szülők pedig csak kapkodják a fejüket: tíz és tízezer forintokba kerül a gyerek beiskolázása. Most ahhoz adunk tanácsokat, mire figyeljünk, hogy spóroljunk a tanévkezdésen.

 

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára elmondta, hogy a tankönyves szövetséggel egyeztetve nem változtattak az árkorláton. Az iskolák 3475-féle tankönyvből rendelhetnek, a kormány összesen közel 7 milliárd forinttal támogatja az ingyenes, illetve kedvezményes tankönyvellátást, a kiadványok felét így gyakorlatilag az állam fizeti ki. A költségvetés a tanulók tankönyvellátáshoz általános támogatásként ezer forint hozzájárulást biztosít, a tanulók ingyenes tankönyvellátásához pedig tízezer forintot.

Ingyen kaphatja a tankönyvet, aki tartósan beteg, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott, illetve három- vagy többgyermekes családban él, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. Ingyenes tankönyvellátásra mintegy 600 ezer gyermek jogosult.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint egy kétgyermekes család esetében a tavalyinál akár 20 százalékkal is többe kerülhet az iskolakezdés. Az egyesület ezért is ad hasznos tanácsokat az iskolakezdés költségeinek csökkentésére.

Talán a legfontosabb, hogy a szülők ne felejtsék el minél előbb igényelni a családi pótlékot, ha a tanuló elmúlt 18 éves (ami az új rendelkezés szerint korukig csak 20 éves korukig jár a közoktatásban tanulóknak). Ne felejts el kikérni munkáltatódtól az iskolakezdési támogatást!


Figyelj a vásárlásnál!

Ne ugorj bele meggondolatlanul a vásárlásokba, keresd az akciókat, árleszállításokat, de figyelj oda, mit veszel, hiszen lehet, hogy az akciós termékek lehet rossz minőségűek. Ne vegyél előre becsomagolt füzetet vagy írószert, mert sok helyen felesleges dolgokat is beleraknak az egységcsomagba -inkább kérdezd meg a tanítót, mire is lesz szükség.

Ne vegyél olyan drága taneszközöket, amelyek elvesztése gondot okoz, sem olyan márkás felszereléseket, amit a gyermek osztálytársainak szülei nem tudnak megvenni, hivalkodásnak tekintik és kiközösíthetik maguk közül. Ez sajnos fordítva is igaz, ha a többieknek márkás dolgaik vannak, lenézhetik azokat a társaikat, akiknek nem telik rá.

A Pénzcentrumnak nyilatkozó, több mint 30 éve a pályán levő tanítónő szerint akár a legolcsóbb 9 forintos füzet (mi az Interspar akciós katalógusában találtuk ezt az árat) is megfelelhet az igényeknek -érdemes vásárlás előtt megkérdezni az osztályfőnököt.

A tanítók általában még év végén közlik a szülővel, hogy a következő tanévben milyen felszerelésekre is lesz szükség, ezeket célszerű idejében beszerezni.

Mindenképp szükséges megfelelő csomagolópapírt, füzetborítót is vásárolnunk - az öntapadós is tökéletesen megfelel. Jól jöhet egy kemény, doboz-szerű füzettartó, gumis mappa is, ami akár éveken keresztül megóvja a gyerek füzeteit.

A szakértő úgy látja: sok esetben érdemes néhány tíz forinttal többet áldozni a közismert írószermárkák termékeire, hiszen ezek jó eséllyel tartósabbak, megbízhatóbbak, mint az áruházak legolcsóbbjai.

Forrás: penzcentrum.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Tapintva láss - tapintható tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban

A régi kultúrák megismerése nélkül a mai világunk nehezen értelmezhető. A régi idők "emléknyomai" nagyrészt kézzelfogható módon maradtak ránk az adott kultúra jellegzetes...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Neveljünk zsebpénzzel

Túl keveset tudnak a magyar diákok a pénzügyekről, a bankokról és a megtakarítás lehetőségeiről több hazai kutatás szerint. A szakemberek úgy vélik, javíthatna a helyzeten, ha a...

A világ létrejötte: mit oktasson az iskola?

A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ...

Veszélyesen élnek a magyar iskolások

A magyar gyerekek jobb egészségügyi ellátást és oktatást kapnak, mint az OECD- (fejlett ipari) országokban élő gyerekek többsége. Viszont többet isznak, dohányoznak, és jobban...

Újra nyit a Planetárium

Szeptember 8.-án újra kinyitja kapuit a budapesti Planetárium. Az eddigi jól ismert prograjaival a Planetárium óvodás kortól kezdve az idősekig, a tudományokban jártasabbaknak és a...

A szülők nehezményezik, hogy a diplomához nyelvvizsga kell

Miközben több felsőoktatási intézményben sok hallgató nyelvvizsga hiányában nem kaphatja meg a diplomáját, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint etikátlan, hogy...

Hová menjünk strandolni?

Az esős, hűvösebb időnek, ami eddig jellemezte az idei nyarat, talán vége. Lehet végre strandra járni. De melyikre érdemes? A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által...

Amikor függőséget okoz a számítógép...

Florian Geissler valós létezése – saját bevallása szerint – nem sokkal azután ért véget, hogy a számítógép megjelent a szobájában. Tizenhat éves korában már sem az iskola, sem a...

Obama tanácsa: Ne hagyjuk a gyereket egész nap videojátékozni!

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama vitába szállt az egészséges életmód oldalán. Az tanácsolta az állampolgároknak, hogy ne hagyják, hogy gyermekeik éjt nappallá téve...

Ranschburg Jenő: A szülők jogosan aggódnak

Magyarországon olyan súlyos gonddá vált a korábban jól bevált, olcsó táborok hiánya és a szünidejüket töltő gyermekek elhelyezése, hogy gyakran a szülők egymást váltva tudnak csak...

Túl hosszú a nyári szünet?

Elkezdődött az iskolákban a nyári szünet, ami a gyerekeknek merő öröm, másfél millió család számára viszont probléma. A diákoknak ritkán tesz jót a nálunk az európai átlagnál...

Iskolai értékelés sablonszövegekkel

"Élményeit kérdésekre mondja el" - áll a gyerek bizonyítványában, a szülő pedig nem érti, hogy akkor ez most jó vagy rossz, egyáltalán: hányas? Az öt éve bevezetett szöveges...

"Nehogy már anyámmal beszéljem meg" - diákok a felvilágosításról

Milyen gumit kell venni, lehet-e túl sokszor csinálni, mi történik a szűzhártyával nőgyógyászati vizsgálat közben? - kérdések, amelyekre középiskolás diákok szeretnének választ...

Hogyan készítsük fel gyermekeinket?

A válság az élet minden területén érezteti hatását, így a munkaerőpiacon is. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki évtizedeken át egy helyen dolgozzon. Az új elvárásokhoz érdemes...

Sorozat a Diákkapun a nyári veszélyekről

A Diákkapu a most kezdődő nyári szünethez igyekszik tanácsokat adni, hogyan kerülhetik el a gyerekek (és szüleik) a leggyakrabban gondot okozó helyzeteket.

Sokba kerül a diploma

Havi nyolcvanezer forint – legalább ennyi kiadással kell számolniuk azoknak, akik idén kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. A legtöbb pénzt a költségtérítéses képzések húzzák ki a...

A nyár veszélyei 2. - Oltasd be magad!

Itt a nyár, aki teheti útra kel, akár bel- akár külföld irányába, hogy élvezze a nyári szabadságot. Ám amíg a napolaj elengedhetetlen kelléke a nyárnak, addig a védőoltásokról az...

"Különleges" gyerektáborok: szamurájka, kommandóska, kalózka

A nyári szünet elsősorban a gyerekeké. Igaz, hogy a válság miatt nő a munkanélküliek száma, de sok szülőnek esélye sincs arra, hogy 1-2 hétnél többet töltsön csemetéjével. Épp...

Serdülőkori dohányzás - a tiltás ellenére, vagy épp miatta?

15 éves kor környékén, a középoktatásba kerülve ugrásszerűen megnő a dohányzást próbálgató tinik száma. Kezdetben még nem tapasztalják a látható, káros hatásokat, ezért is...

Kapcsolódó cikkek