Hírlevél




Az egyetemek büszkék az eredményekre - vagy nem foglalkoznak velük

Megnéztük, hogyan reagáltak a múlt csütörtöki ponthatárhúzás után a felsőoktatási intézmények az eredményekre. Első körben az egyetemeket vizsgáltuk. Vizsgálatunk alapja az egyes intézmények weboldala volt.


Érdekes eredményeket kaptunk: az egyetemek egy része láthatóan büszke az eredményekre, más intézmények viszont mintha természetesnek vették volna a jó eredményeket. Reméljük, nem bízzák el magukat. Megint más intézmények viszont feltűnő módon hangsúlyozzák a pótfelvételi eljárásban rejlő lehetőségeket - mintha lenne még hely az intézményben bőven... "Természetesen" olyan intézmény is volt, amely szemmel láthatóan nem sokat törődik webes megjelenésével, az intézményre vonatkozó információk napra kész ismertetésével - ami napjainkban egyre inkább meglepő.

Kezdjük a legmagasabb ponthatárokat "produkáló" Corvinus egyetemmel. Az intézmény honlapja mindössze annyiban érinti a felvételi eredményeket, hogy a felvetteket értesíti a kollégiumi jelentkezés módjáról. Persze az egyetem már előre biztos volt a jó eredményekben.

A hosszú ideje legtöbb jelentkezővel büszkélkedő ELTE honlapja sem viszi túlzásba az eredmények ismertetését, mindössze a felvi.hu cikkének vontakozó részét idézi, amely szerint idén is megtartotta a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény címét.

A Semmelweis Egyetem honlapja alapján idén mintha nem is történt volna felvételi. Egyetlen szóval sem emlékeznek meg az eredményekről - az egyes karok weboldalai sem, csak az Egészségtudományi Kar oldala közli az idei ponthatárokat.

A gödöllői Szent István Egyetem is csak a ponthatárokat ismerteti - pontosabban közli a linkeket, amelyek elvezetnek az egyes karok ponthatárait közlő felvi.hu oldalakra.

A Debreceni Egyetem honlapja már alaposabban foglalkozik az eredményekkel. Kiemeli, hogy idén csaknem 20%-kal nőtt az egyetemre felvettek száma, és részletesen ismerteti a Fésüs László rektor, valamint helyette által tartott sajtótájékoztatón elhangzottakat. Hangsúlyozza a honlap a felvételi ponthatárok emelkedését egyes szakokon, továbbá érezhető büszkeséggel említi, hogy - a fizika kivételével - a természettudományos szakokra több hallgatót tudtak felvenni, mint tavaly.

A Szegedi Tudományegyetem honlapjának vonatkozó cikke már címében is kiemeli, idén 23%-kal nőtt a gólyák száma az egyetemen. A cikk ismerteti, Szabó Gábor rektor szerint a pótfelvételi eljárás keretében még többen kerülhetnek be "a vidék legnépszerűbb egyetemére."

A veszprémi Pannon Egyetem is úgy vélte, van oka büszkeségre: a felvételi eredményekkel foglalkozó cikk kiemeli, nőtt az egyetemre az első helyen jelentkezők és az államilag támogatott képzésben résztvevők száma, valamint kiemeli, hogy a mérnök informatikus alapszakon itt volt a legmagasabb a ponthatár (375 pont). A jó eredmények mellett mindenesetre részletes ismertetést is ad a honlap az egyetemi pótfelvételi lehetőségekről.

A BME honlapján köszönti az új hallgatókat, akiket rögtön hasznos információval lát el a beiratkozáshoz - akárcsak a pótfelvételizni kívánókat. A pontszámok elemzésekor kiemeli a cikk írója (Jobbágyi András oktatási igazgató), hogy több szakon is magasabb volt a BME-n a a bekerüléshez szükséges pontszám, mint más intézmények azonos szakán a bekerültek pontszámának átlaga. Ennek alapján reményét fejezi ki az író, hogy a BME-s diploma presztízse továbbra sem csökken.

A győri Széchenyi István Egyetem honlapja részletesen közli az intézmény által hirdetett szakok ponthatárait, de ezen túlmenően nem foglalkozik az eredményekkel. Annál részletesebben ismerteti a pótjelentkezési lehetőségeket, a jelentkezni kívánóknak még személyes konzultációkat is ajánlva.

Végül a Miskolci Egyetem: a weboldal egyetlen szót sem szentel az idei felvételi eredményeknek - leszámítva a látogatót a honlap felkeresésekor fogadó, pótfelvételi jelentkezésre buzdító reklámot, ami azonban már a ponthatárok kihirdetése előtt megjelent az oldalon.


Kiegészítés: további intézmények

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapja sem veszteget egyetlen szót sem a felvételire, az egyes karok közül a bölcsész, valamint a tanítóképzéssel foglalkozó kar weboldala tartalmaz pótfelvételi információkat.

A Károli Gáspár Református Egyetem honlapján egyetlen információt találtunk: még a ponthatárok kihirdetése napján jelent meg a pótjelentkezési felhívás az egyetemen induló színháztudományi mesterszakra.

Részletesebben számolt be az eredményekről a Nyugat-Magyarországi Egyetem. Az oldalon hétfőn megjelent cikkben Takáts Péter oktatási rektorhelyettes örvendett annak, hogy nőtt a felvett hallgatók létszáma. Közli a cikk az egyetemen induló szakok ponthatárait, valamint ismerteti a pótfelvételire való jelentkezés szabályait is. Az egyetem számos kara közül csak néhány nem hirdet weboldalán pótfelvételt.

A Pécsi Egyetem részletesen foglalkozik a felvételi eredményekkel. Az intézmény weboldala ismerteti a ponthatárokat (pontosabban karonként a ponthatárokat ismertető felvi.hu-s oldalak linkjeit), és külön írásban is elemzik az eredményeket "Tudást kínáltunk, bizalmat kaptunk" címmel. A cikk beszámol arról, hogy ezer hallgatóval több kezdi meg tanulmányait ősszel az egyetemen 2008-hoz képest, továbbá részletesen ismerteti a jelentkezők számát, és a felvettek arányát. Végül a cikk megemlékezik a pótfelvételi lehetőségéről is.

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Halkított közlekedés a felvételik alatt Dél-Koreában

Halkított légi és közúti közlekedésén Dél-Korea az egyetemi felvételi vizsgák miatt.

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

Milyen változások várhatóak a felsőoktatásban?

Jövő évtől 200 pont alatt nem vehető fel senki felsőoktatási intézménybe, a különböző orvosi képzésre jelentkezőknek pedig mindenképpen kötelező lesz legalább egy tárgyból emelt...

Nagy különbségek a ponthatárok között

Bár az idei ponthatárok magasabban alakultak a tavalyiaknál, a legnépszerűbb karokat összegző tízes lista természettudományi és műszaki területen oktató szereplőinél még mindig az...

Mit tesz az, akit idén nem vettek fel?

Tíz középiskolásból kilenc jövőre újrafelvételizik, ha idén nem vették fel - ez derült az Educatio - Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett...

Főiskolák: pótfelvételi minden mennyiségben

Tegnap számba vettük, az egyetemek hogyan reagáltak a felvételi eljárás végeredményére. Ma a főiskolákkal foglalkozunk.

Ha valami nem stimmel...

Múlt csütörtökön kiderültek a ponthatárok, minden jelentkező megtudta, felvették-e valamely felsőoktatási intézménybe, és ha igen, melyik szakra, képzési típusra. Előfordulhat...

A legnépszerűbb szakok ponthatárai

Gyorselemzést készített a felvi.hu a 2009 szeptemberben induló képzések ponthatárairól.

Nyilvánosak a ponthatárok

Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakán volt a legmagasabb a felvételi pontszám, ahová 469 pont kellett a bejutáshoz. A Semmelweis Egyetemen az...

Megérheti a reklamálás

Érdemes hajtaniuk az igazukért a diákoknak; az érettségi javításakor vagy a felvételi pontok összeszámolásakor ugyanis időnként "hiba csúszik a rendszerbe". Tavaly több mint ötszázan...

A diákok emelnének a ponthatárokon

A középiskolások egyetértenek a felsőoktatási intézményvezetők álláspontjával, mely szerint 200 pontra emelnék a 160 pontban meghatározott felvételi minimumot. (A maximálisan...

Magasabb ponthatárok az idén?

Várhatóan magasabbak lesznek az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok. A tavalyinál több és jobb teljesítményű diák szállt ugyanis versenybe.

Mire lett volna elég a felvételi pontszámod 2008-ban?

Egy hét múlva ilyenkor már nyilvánosak lesznek a felvételi pontszámok és lezárul az idei érettségi-felvételi időszak első felvonása (a másodikra még a pótfelvételik formájában...

Megtekinthetők a saját felvételi pontszámok

A felvi.hu-n újabb szolgáltatás vált elérhetővé a felvételizők személyes oldalán, Az én felvimben. Megjelent a Pontjaim menüpont, ahol a felvételiző megtekintheti a jelentkezési...

Egyre népszerűbb a gépészmérnöki szak

Jóval többen választották idén a gépészmérnöki szakot, a két és félezer jelentkező csaknem arányosan oszlik meg a 11 képző intézmény között. Nem meglepő a férfiak dominanciája...

A felvételin a középfok többet ér, mint a felsőfok - ha jól választunk

Hamarosan kiderül, kik kerültek be az idén az egyetemekre és a főiskolákra. Július 23-án állapítják meg a bejutáshoz szükséges ponthatárokat. A tavalyi adatok szerint egy középfokú...

A középiskolai felvételi eljárással kapcsolatos határidők a 2009/2010-es tanévben

Megjelent a 2009/2010-es tanév során tartandó középiskolai felvételi eljárással kapcsolatos feladatokat, határidőket ismertető rendelet. Az alábbiakban a fontosabb dátumokat közöljük.

Alig volt bukás az érettségin

Az Oktatási Hivatal elkészítette az első elemzést az idei érettségiről. Az alábbiakban a fontosabb eredményeket ismertetjük.

Kapcsolódó cikkek