Hírlevél




Új tantárgy a nyári egyetemen

Huszonnyolc országból több mint hetven diák vesz részt a Balassi Intézet és a Kodolányi János Főiskola közös nyári egyetemén, amelyen először hallgatnak előadásokat a magyar zene történetéből.

 

Garay Melinda, aki a nyári egyetem vezetője szerdán elmondta, hogy augusztus 14-ig nyolc - két kezdő, egy újrakezdő, öt haladó - csoportban tanulják a magyar nyelvet és ismerkednek a kultúrával a diákok, akik közül a legkorosabb egy hatvan év körüli, egyesült államokbeli férfi. "Nincsenek magyar gyökerei, egyszerűen csak beleszeretett a magyar nyelvbe" - jegyezte meg Garay Melinda.

Vannak olyan hallgatóik is - mint például négy uruguayi lány -, akik magyar gyökerekkel rendelkeznek, sőt elég jól beszélik a nyelvet. A legtöbb diák egyetemista, hungarológia szakra jár otthon, és nyaranta Budapesten mélyíti el tudását. Van közöttük egy-egy mexikói és libanoni, tíz török, de udmurt, tádzsik, ír, szlovák, szlovén, olasz, francia, német, japán, kínai, thaiföldi és egyiptomi hallgató is - tette hozzá az egyetem vezetője.

A magyar nyelvtanulás mellett idén nyáron először tartanak előadásokat a hallgatóknak a magyar zene történetéből, Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságáról. A diákok Székesfehérváron néptáncbemutatót láthatnak, ezt táncház követi. A magyar gasztronómiával és a borászattal is megismerkedhetnek az egri, a székesfehérvári és a balatoni kiránduláson.

A háromhetes nyári egyetemi részvételért a hallgatók egy része tandíjat fizet, míg a többiek állami ösztöndíjat kapnak. Garay Melinda egy kérdésre válaszolva elmondta: sok hallgató a nyári egyetemen kedvet kap ahhoz, hogy hungarológia, magyarságismeret szakra vagy magyar egyetemi előkészítőre jelentkezzen - erre az évek alatt számos példa akadt.

Forrás: origo.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

A zeneiskolák is kevesebbet kapnak majd

Jelentősen csökkentenék a zeneiskolák támogatását a költségvetés-tervezet szerint, akár intézményenként 40 százalékkal, amit a szülőknek kellene pótolni.

Ijesztően kevesen játszanak ma Magyarországon hangszeren

Magyarországon százból hatan vallják magukról, hogy játszanak valamilyen hangszeren, de ha valóban meg is kell szólaltatni, már csak ketten állítják ugyanezt. Ez a szám Japánban 80, és...

Feleslegessé válhat a zenetanárok harmada

A költségvetés-tervezet jelentős összegeket von el a zeneiskoláktól, az alapfokú művészetoktatási intézménytől. Ennek aránya iskolánként akár 40 százalék fölötti is lehet. A...

A U2 az ír zeneoktatásért

Jobb zenei képzést akar hazájában a U2, ezért ötmillió eurós adományukkal új program indul, amely támogatja a fiatalok zenei oktatását és megpróbálja orvosolni a területen kialakult...

Vita Schwarzenegger ötletéről

Arnold Schwarzenegger elképzelése szerint digitális tankönyvekből tanulnának a kaliforniai középiskolások; a kormányzó a nyomtatott tankönyvek költségeinek lefaragásával az állami...

Schwarzenegger: "tankönyv helyett internetet"

Tankönyv helyett online tananyagból tanuljanak a diákok - terjesztette elő tervét Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó a gyerekek korszerű oktatásán kívül a könyvkiadás tetemes...

Ölelés az érettségihez

Május 4-én, az érettségi első napján a Kodolányi János Főiskola egy kis meglepetéssel készült az érettségiző diákoknak. A Kodolányi János Főiskola oktatási helyszínein,...

A Kodolányi a legnépszerűbbek között

A Kodolányi János Főiskolára idén 5 767-en adták be jelentkezési lapjukat, ami 5%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Az első helyen az intézménybe jelentkezők száma még...

A Kodolányi nemzetközi partnere lett a Moszkvai Állami Nyelvészeti Egyetem

A Kodolányi János Főiskola (KJF) és a Moszkvai Állami Nyelvészeti Egyetem vezetői ma írták alá a két intézmény közötti együttműködési megállapodást, mely az oktatói, hallgatói,...

Jobban teljesítenek a zenélni tanuló diákok

Drs. Gottfried Schlaug és Ellen Winner által vezetett harvardi tanulmány szerint azok a diákok, akik legalább három éven keresztül tanulnak egy hangszeren játszani, teljesítményben...

Süketítő MP3-as lejátszók

Az MP3-lejátszót, illetve discmant használók nagyjából 10 százaléka halláskárosodást szenvedhet a hallójárataikban túl hangosan dübörgő zenétől - derül ki az Európai Unió friss...