Hírlevél




Mire lett volna elég a felvételi pontszámod 2008-ban?

Egy hét múlva ilyenkor már nyilvánosak lesznek a felvételi pontszámok és lezárul az idei érettségi-felvételi időszak első felvonása (a másodikra még a pótfelvételik formájában várni kell). Addig is érdemes megnézni, hogy tavaly hogy alakultak a ponthatárok, hová kellett a legtöbb és hová a legkevesebb pont a bekerüléshez.

 

A felsőoktatási felvételi pontokat egy speciális algoritmus segítségével határozták meg, amely képes egyszerre vizsgálni a jelentkezők felvételi összpontszámát, az általuk felállított intézményi rangsort, a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag támogatott hallgatók keretszámát és az intézményi kapacitásszámokat.

A diákok felvételi összpontszámát, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredményt a 400+80 pontos rendszerben számítják ki. A számítás alapját a tanulmányi pontok (maximum 200 pont), az érettségi pontok (legfeljebb 200 pont), és a többletpontok (maximum 80 pont) képezik.

Alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre csak azt a legalább középfokú végzettséggel rendelkező jelentkezőt lehetett felvenni, akinek az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül számított pontszáma elérte a 160 pontot, ez a jogszabály szerinti minimum ponthatár.

Egy átlagos felvételiző 343 pontot ért el, ami az új, 480 pontos rendszerben 71 százalékos eredményt jelent.

Sehol sem volt szükség tavaly a bejutáshoz a maximális pontszámra, vagyis 480 pontra. (A jelentkezők közül 261 diák érte el ezt az eredményt.) A legmagasabb pontszámot, 475 pontot a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) alapképzésében, nappali tagozaton, nemzetközi gazdálkodás szakon kellett elérni.

A bekerüléshez 465 pontra volt szükség az Eötvös József Főiskolán német nemzetiségi óvodapedagógus szakon. 461 pontot kellett elérni a BCE angol nyelvű nemzetközi gazdálkodási képzésén, míg az Eötvös Loránd Tudományegyetem  Bölcsészettudományi Karának keleti népek és kultúrák - japán szakán 459 volt a ponthatár. Kiugró, 457 volt még a ponthatár a BCE turizmus-vendéglátás szakán. De ez a szám nem véletlen, hiszen a turizmus-vendéglátás szak évek óta vezeti a toplistákat. 2008-ban négyezren, idén már több mint ötezren választották ezt a szakot. Második helyen a gazdálkodási és menedzsment szak áll 4300 jelentkezővel, ezt követi a mérnök informatikus szak háromezer próbálkozóval, épp hogy megelőzve a tavalyi harmadik helyezettet, a kommunikáció szakot.

Tavaly 450 pont felett országosan 22 esetben húzták meg a határt, ebből 10 szakot a BCE indított. A bölcsészettudományi képzési terület legnépszerűbb szakára, a pszichológiára négy karon is 450 pont fölött lehetett csak bekerülni. A top szakok listáját és a jelentkezők számát illetve ennek változását korábbi cikkünkben néztük végig.

Ugyanakkor a minimális 160 ponttal lehetett bekerülni 13 karra, így például a Debreceni Egyetem és a Dunaújvárosi Főiskola gépészmérnöki képzésére, valamint a Gábor Dénes Főiskola mérnök-informatikus szakára.

A felvi.hu adatai szerint a Semmelweis Egyetem általános orvos szakán tavaly 432, az ELTE természettudományi karán 261-392, tanítói szakán 162 volt a ponthatár.

Jogászképzésre végül több mint háromezer hallgatót, mérnök-informatikus képzésre több mint 2700 diákot vettek fel.

2008-ban mintegy 82 ezren bekerültek valamelyik egyetemre, főiskolára - ez a jelentkezők csaknem 85 százaléka. 2007-ben mintegy 109 ezren jelentkeztek, s a felvételizők csaknem háromnegyedének - 81 ezernél több diáknak - sikerült bejutnia valamely felsőoktatási intézménybe. Két évvel ezelőtt a bejutási arány 70 százalékos volt.

Forrás: www.eduline.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Halkított közlekedés a felvételik alatt Dél-Koreában

Halkított légi és közúti közlekedésén Dél-Korea az egyetemi felvételi vizsgák miatt.

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

Milyen változások várhatóak a felsőoktatásban?

Jövő évtől 200 pont alatt nem vehető fel senki felsőoktatási intézménybe, a különböző orvosi képzésre jelentkezőknek pedig mindenképpen kötelező lesz legalább egy tárgyból emelt...

Nagy különbségek a ponthatárok között

Bár az idei ponthatárok magasabban alakultak a tavalyiaknál, a legnépszerűbb karokat összegző tízes lista természettudományi és műszaki területen oktató szereplőinél még mindig az...

Mit tesz az, akit idén nem vettek fel?

Tíz középiskolásból kilenc jövőre újrafelvételizik, ha idén nem vették fel - ez derült az Educatio - Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett...

Főiskolák: pótfelvételi minden mennyiségben

Tegnap számba vettük, az egyetemek hogyan reagáltak a felvételi eljárás végeredményére. Ma a főiskolákkal foglalkozunk.

Ha valami nem stimmel...

Múlt csütörtökön kiderültek a ponthatárok, minden jelentkező megtudta, felvették-e valamely felsőoktatási intézménybe, és ha igen, melyik szakra, képzési típusra. Előfordulhat...

Az egyetemek büszkék az eredményekre - vagy nem foglalkoznak velük

Megnéztük, hogyan reagáltak a múlt csütörtöki ponthatárhúzás után a felsőoktatási intézmények az eredményekre. Első körben az egyetemeket vizsgáltuk. Vizsgálatunk alapja az egyes...

A legnépszerűbb szakok ponthatárai

Gyorselemzést készített a felvi.hu a 2009 szeptemberben induló képzések ponthatárairól.

Nyilvánosak a ponthatárok

Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakán volt a legmagasabb a felvételi pontszám, ahová 469 pont kellett a bejutáshoz. A Semmelweis Egyetemen az...

Megérheti a reklamálás

Érdemes hajtaniuk az igazukért a diákoknak; az érettségi javításakor vagy a felvételi pontok összeszámolásakor ugyanis időnként "hiba csúszik a rendszerbe". Tavaly több mint ötszázan...

A diákok emelnének a ponthatárokon

A középiskolások egyetértenek a felsőoktatási intézményvezetők álláspontjával, mely szerint 200 pontra emelnék a 160 pontban meghatározott felvételi minimumot. (A maximálisan...

Magasabb ponthatárok az idén?

Várhatóan magasabbak lesznek az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok. A tavalyinál több és jobb teljesítményű diák szállt ugyanis versenybe.

Megtekinthetők a saját felvételi pontszámok

A felvi.hu-n újabb szolgáltatás vált elérhetővé a felvételizők személyes oldalán, Az én felvimben. Megjelent a Pontjaim menüpont, ahol a felvételiző megtekintheti a jelentkezési...

Egyre népszerűbb a gépészmérnöki szak

Jóval többen választották idén a gépészmérnöki szakot, a két és félezer jelentkező csaknem arányosan oszlik meg a 11 képző intézmény között. Nem meglepő a férfiak dominanciája...

A felvételin a középfok többet ér, mint a felsőfok - ha jól választunk

Hamarosan kiderül, kik kerültek be az idén az egyetemekre és a főiskolákra. Július 23-án állapítják meg a bejutáshoz szükséges ponthatárokat. A tavalyi adatok szerint egy középfokú...

A középiskolai felvételi eljárással kapcsolatos határidők a 2009/2010-es tanévben

Megjelent a 2009/2010-es tanév során tartandó középiskolai felvételi eljárással kapcsolatos feladatokat, határidőket ismertető rendelet. Az alábbiakban a fontosabb dátumokat közöljük.

Megnőtt a jogász képzés népszerűsége

Az elmúlt évek folyamatos visszaesése után idén látványosan nőtt a jogász képzés népszerűsége. Ami viszont nem változott, hogy továbbra is a kifejezetten jó középiskolai...

Kapcsolódó cikkek