Hírlevél




Fiatalok pénzügyi oktatása

Hamarosan véget ér a középiskolákban az első kísérleti pénzügyi oktatási program, a jövőt pedig egy eco-iskolahálózatban képzelik el a jegybanknál. A bökkenő csak az, hogy kevés a képzett oktató.

 

A gimnazista korosztály csaknem 60 százalékát nem érdeklik a pénzügyi kérdések. Ráadásul nem is értik a pénzintézeti bikkfanyelvet. Alig valamivel jobb csak a helyzet a 18 és 30 év közöttieknél, ahol a tájékozatlanok aránya 40 százalék körüli — derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2006. végi közvélemény-kutatásából. Noha azóta nem szondázták meg a fiatalokat, de Szalay György, az MNB elemzője úgy látja: a helyzet legfeljebb annyiban változott, hogy a berobbant pénzügyi-gazdasági válság legalább az érdeklődést felkeltette a pénzügyek iránt. Közvetve tehát segítette az Öngondoskodás Alapítvány által kezdeményezett s az MNB támogatásával létrehozott oktatási programot is, amelynek kísérleti oktatására a két intézmény 2008 nyár elején írt ki pályázatot, a nyertes középiskoláknak 1-1 millió forint támogatást ajánlva fel. A kiírásra 142 intézmény jelentkezett, ezek közül választotta ki az MNB azt a 25-öt, amelynél a legbiztosabbnak találta a kísérleti jellegű pénzügyi oktatás megvalósíthatóságát, és azt, hogy az iskolák és oktatói majd át is adják tapasztalataikat a szűkebb régióban.

Részvényeladás a könyvtárból

A program újdonsága a mindennapos pénzkezelés középpontba állítása volt, ezért az egyebek között a bankkártyahasználattal, a különféle hitelek felvételével és a tőzsdei üzletkötéssel is foglalkozó tananyag kihívást jelentett az elsősorban elmélettel alapozó gazdasági középiskoláknak is. Kivétel azért akadt, a pályázat egyik nyertese az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) például már oktatott efféle ismereteket a Nemzetközi Bankárképző Zrt. tananyagának felhasználásával, igaz, két évvel korábban, és csak egy féléven át.

A pályázathoz járó támogatás azonban most is jól jött, így egy év szünet után ismét beillesztették programjaik közé a gyakorlati pénzügyi ismereteket, ezúttal az Öngondoskodás Alapítvány irányításával készült tananyagot használval. „Amikor 2008 szeptemberében elindultunk, még nem sejtettük, mennyire aktuális lesz a pénzről és a pénz- és tőkepiaci folyamatokról beszélni” — összegezte tapasztalatait kiadványunknak Szűcs Tamás, a gimnázium ügyvezető igazgatója. A pénzügyi válság sokszor át is írta kissé az óra programját, mert a diákok több esetben a hírekben előző nap hallott piaci események okairól és következményeiről faggatóztak. „Mi magyarázza a forintárfolyam alakulását? Mikor lehet az eurót bevezetni, és az jó lesz-e nekünk, vagy sem?” — idézte fel az oktatóknak feltett kérdéseket Szűcs.

A tananyag hasznát látja az igazgató abban is, hogy például lehetőséget ad a pénzügyi szemléletformálásra, a gazdasági kölcsönhatások megvilágítására. Ez utóbbira pedig már csak azért is szükség van, mert a fiatalok többnyire úgy gondolják, hogy ha például alacsony a nyugdíj, elég megemelni a nyugdíjjárulékot, vagy ha nincs az államnak erre vagy arra pénze, akkor az adókat kell feljebb srófolni, fontos tehát megmutatni nekik, hogy ezek a döntések az előnyök mellett milyen hátrányokkal járnak. Népszerűvé aktualitása mellett az tette a tantárgyat az AKG-ban, hogy az oktatás részeként egy hónapos tőzsdei kereskedési versenyt indítottak, amelyben a tanulók fiktív pénzzel, de valós adatok alapján online megbízásokkal adhattak-vehettek a budapesti parketten.

Ez a kötelező tantárgyi tartozéknak tekinthető tanulmányi verseny fogta meg a legjobban a diákokat a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnáziumban is, ahol a tárgyat a tízedikesek szakközépiskolai tantervébe illesztették bele. „A szünetekben rohantak a könyvtárba, hogy az interneten keresztül részvényeket adjanak el vagy vegyenek” – jellemezte lapunknak a tanulók lelkesedését Merényi Zsuzsa tanár, hozzátéve, hogy a kereskedési láz inkább a fiúkat kapta el. Ettől függetlenül ezt a tantárgyat is éppúgy fogadták, mint a többi kötelező tanulnivalót, egyértelmű sikert ezért inkább a pénzügyi oktatóprogramra épülő szakkör hozott, amelyet a gimnázium mindenképpen folytat, miközben a pénzügyi ismeretek tantárgy hosszú távú kilátásai már nem ennyire biztosak.

A pilisvörösváriak törekvéseit segíti, hogy pedagógiai programjukban a vállalkozási-gazdasági oktatásnak meghatározott órakerete van, és a pályázattal érkezett tananyagot is egyszerűen ebbe a keretbe helyezték bele. Azokban az iskolákban viszont, ahol nincsen ilyen órakeret, ott nem csupán a tantestülettel és a szülőkkel kell elfogadtatni – akár más tantárgyak kárára – a változást, hanem a fenntartóval is, hogy legyen pénz az oktatás finanszírozására.

A tudatos pénzügyekért

Segítené a pénzügyi ismeretek önálló tantárggyá válását a 11. és 12. osztályok-ban, ha érettségizni lehetne belőle. Ebben az esetben a szigorúan felvételivizsga-szempontok szerint tantárgyat választó tanulók sem ellenkeznének. Erre egyébként példa az elméleti mikro- és makroökonómiára épülő gazdasági ismeretek tantárgy, amely több gimnáziumban már beépült a tantervbe, és lehet belőle érettségi vizsgát tenni. „A pénzügyi ismereteket talán ebbe kellene belesimítani” – véli Merényi.

A kísérleti tanévek követően 2008 őszétől az oktatási program egy új iskolahálózati modell keretében élhetne tovább a jegybank és a kezdeményezésére 2008-ban létrehozott Tudatos Pénzügyekért Alapítvány elgondolása szerint. A hálózat magja a tavalyi pályázaton nyertes 25 intézmény lenne, hozzájuk csatlakozhatna további 50-55 olyan iskola, amelyek előéletüktől függetlenül vállalnák, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a pénzügyi ismeretek átadására, akár a tanterv részeként, akár szakkörök, előadások szervezésével. Az iskolahálózat működtetéséhez pénzügyi támogatásra is szükség lesz — ismerte el Szalay, hozzátéve, ennek részleteit most dolgozzák ki.

Ha pénz még nincs is, a pénzügyi oktatási anyagok száma egyre gyarapszik. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2008-ban 35,7 millió forintot költött pénzintézeti bírságokból támogatott pályázatokon keresztül különféle ismeretterjesztő anyagok előállítására. Az összegből jutott a Fogyasztóvédelmi Egyesületnek is egy online multimédiás oktatási anyag elkészítésére, amelyet idén márciusban be is mutattak az iskolák kapcsolattartóinak az egyesület központjában. Támogatta a PSZÁF a TAS-11 Kft.-t is, amely szabadsuli néven az interneten követhető előadásokat szervez különféle pénzügyi-gazdasági témakörökben, s ebből a pénzből került ki egy hitelkalkulátor is, amely nemcsak az ajánlatokat hasonlítja össze az interneten, hanem egyúttal a hitelfelvétel legfontosabb tudnivalóit is összefoglalja.

Oktatók felkészítésére is lehet pénzt nyerni az idén, a PSZÁF ugyanis 250 tanár továbbképzésére írt ki pályázatot, amely éppen elbírálás alatt van. A pénzügyi oktatás szélesebb körű terjesztésének egyelőre továbbra is gátja a megfelelő tudású oktatók hiánya, a jegybank is csak úgy tudta elindítani tavaly a kísérleti programját, hogy előtte augusztusban háromnapos felkészítést szervezett, amelyet egy-két napos továbbképzések követtek. Kézenfekvő lenne, hogy a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány az új eco-iskolahálózat létrehozásánál támaszkodjon a PSZÁF-pályázatra, de — mint lapunk megtudta — a szálakat nem kötötték össze, az a jövő feladata.

Tőzsdalabor

Az Erste Befektetési Zrt. még tovább ment, amikor tőzsdelabor néven hétféle témából álló ingyenes oktatássorozatot indított ügyfeleinek az év elején. Az online értékpapír-kereskedési rendszer használata mellett a divatos tőzsdei üzletek, egyebek között a devizakereskedés és az áresésre spekuláló shortolás csínját-bínját is elmagyarázzák.

Az Erste üzletkötői azért adták tanításra a fejüket, mert a válság következtében alulértékeltté vált részvények tőzsdei tapasztalat nélküli tömegeket csábítottak spekulációs vásárlásokra. „2008 utolsó negyedévében 7 ezer számlát nyitottunk, csaknem feleannyit, mint addig összesen, viszont félő volt, hogy a tapasztalatok nélküli befektetők egy-egy rossz döntéssel jelentős vagyonokat vesztenek majd el. Ezt pedig nem engedhetjük meg, mert közös érdekünk a befektetett vagyon megőrzése, gyarapítása” – mondta el lapunknak Bozsik Balázs igazgató, honnan jött az oktatás ötlete.

A 10-15 fős foglalkozások, amelyeket egyébként harmadrészt nők, többnyire otthon ülő kisgyerekesek töltöttek meg, olyan népszerűek lettek, hogy egyre nehezebb lett bekerülni. Ezért a foglalkozások témaköre alapján előszűrik a jelentkezőket, abban bízva, hogy az öngondoskodás úgyis másféle ügyfélkört érdekel mint a short ügylet, május második felétől pedig heti tíz foglalkozást tartanak a korábbi hat-nyolc helyett. Miután pedig a tőzsdelaborba inkább csak fővárosiak jutnak el, május közepétől vidéki körútra indulnak, és 18 helyszínen tartanak majd két-két órás (elsősorban az internetes kereskedési rendszerüket betanító) foglalkozást.

Pénzügyi ismeretterjesztés

A pénzügyi ismeretterjesztés új apostolai között egyre több a pénzintézet, ámbár buzgóságukat sokszor kényszer szüli. A Raiffeisen Bank például azért indította el a lakás- és egyéb hiteltermékeket oktató kampányát, mert ezzel a vállalással mentesült egy versenyhatósági eljárástól. Más kérdés, hogy az oktatósorozathoz kreált Raiffeisen-professzorfigura azóta már feltűnt a bank betéti és hitelreklámjaiban is, összekapcsolva azokat a pénzügyi kultúrát emelő bank imázsával.

Nem tekinthetők önkéntes felajánlásnak a Provident gyorskölcsönt magyarázó reklámszpotjai sem, hiszen a cég azután határozta el magát az oktatásra, hogy a több száz százalékos hiteldíjmutatója miatt tüntetett ellene Karsai József MSZP-s képviselő.A befektetési szolgálatókat azonban másfajta érdekek mozgatják, amikor ügyféltalálkozóikon felnőttképzéssel felérő előadásokat tartanak, azt remélik ugyanis, hogy az ismeretek további ügyleteket, és így nagyobb forgalmat hozhatnak a cégnek.

Forrás: eduline.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Határon átnyúló oktatási intézmények is kaphatnak állami normatívát

Új formában indulhatnak határon átnyúló képzések Európában, miután 2007-ben a három fő uniós prioritás közé emelték az európai területi együttműködéseket. Hogy az államok...

Nincs elég iskola az autista gyerekeknek

Magyarországon ma nincs elegendő iskola, amely fogadhatná az autizmussal élő gyermekeket, és nincs megfelelő számú képzett szakember sem – állapította meg Szabó Máté általános...

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Kapcsolódó cikkek