Hírlevél




Bajnai: 365 iskola és óvoda újul meg a következő két évben

A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvoda és iskola korszerűsítése, bővítése valósul meg összesen 104 milliárd forint értékben - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Nógrád megyei Kazáron. A kormányfő hozzátette: június végéig 182 projektről született döntés, az észak-magyarországi régióban 65 helyszínen zajlik majd a fejlesztés, ezek egyike a kazári iskola. A Nemzeti Iskolafelújítási Program rövid távon az építőipart is élénkíti, munkát ad azoknak, akik végzik a beruházásokat - mondta Bajnai Gordon.

 

Amikor egy család, egy ország vagy egy vállalkozás válságba jut, akkor a válság közepén mindenki befelé fordul, a saját bajaival foglalkozik, az adott pillanatra, a mára koncentrál, pedig nincs fontosabb, mint egy válság közepén a jövőre gondolni - hangsúlyozta Bajnai Gordon. Ezért nevezte fontosnak az iskola- és óvodafelújítási beruházásokat is, hivatkozva a Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert mondására, miszerint olyan lesz az ország jövője, amilyen a ma iskolája. Molnár Katalin (MSZP), Kazár polgármestere ismertette: a 225 milliós beruházáshoz 171 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el a falu. A fejlesztés keretében tantermekkel bővítik az Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát, az akadálymentesített épületben elkészül a tornacsarnok is. A megújított iskolát 2010 áprilisában adják át. Kazári, vizslási, dorogházi és rákóczibányai gyerekek tanulnak az intézményben, az általános iskolában 390-en, a művészeti iskolában 450-en. A Nemzeti Iskolafelújítási Programban az oktatás tartalmi fejlesztésével együtt történnek meg a felújítások, a pályázóknak minőségi és esélyegyenlőségi szempontoknak is meg kell felelniük. Az elbírálás során kedvezményekben részesültek a hátrányos helyzetű térségekből érkező pályázatok.

Forrás: hir3.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Februártól indul az ösztöndíjprogram a fontos szakmát tanulóknak

Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakiskolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül választanak, ősztől...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Ösztöndíjat kaphatnak februártól a hiányszakmákat tanulók

Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.

Az ombudsman szerint tilos az osztálypénz

Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. Az állampolgári jogok biztosa szerint még a kirándulásokat is az iskola...

A 14 év alattiak 15 százaléka kapta meg a védőoltást

Az ország 3200 óvodájában és iskolájában megkezdődött a gyermekek beoltása a H1N1 vírus ellen, az oktatási miniszter közben a szülői és pedagógusi szervezetek segítségét kérte...

Vonzóbbá tehető e a szakképzés a fiatalok számára?

Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma...

Hosszabb lehet a tanév a H1N1 miatt

Hiller István oktatási miniszter szerint, ha országos járvány lesz, és egyre több iskolát kell bezárni, akkor meg kell hosszabbítani a tanévet.

Nincs elég iskola az autista gyerekeknek

Magyarországon ma nincs elegendő iskola, amely fogadhatná az autizmussal élő gyermekeket, és nincs megfelelő számú képzett szakember sem – állapította meg Szabó Máté általános...

Pénzért javíthatnak jegyeiken a diákok egy észak-karolinai középiskolában

Legfeljebb egy jegyet javíthatnak jegyeiken annak az észak-karolinai középiskolának a diákjai, akik szülői kezdeményezésre pénzért tesztpontokat vásárolhatnak. A szakfelügyelet szerint...

61 középfokú oktatási intézmény kapott Pénziránytű iskola címet

Az a 61 középfokú iskola kapott Pénziránytű iskola címet, amelyek kiemelkedően magas színvonalon képviselik a gazdasági nevelés valamint a pénzügyi ismeretterjesztés értékeit. A...

105 milliárd forint jut az iskolák felújítására

A Nemzeti Iskolafelújítási Program az elmúlt 50 év legátfogóbb iskolafelújítási programja, mintegy 105 milliárd forint jut az iskolák megújítására, amiből 365 intézmény újul meg...

Elmarasztalták Olaszországot az iskolákban található feszület miatt

Elmarasztalta kedden Olaszországot az Emberi Jogok Európai Bírósága az iskolai osztálytermekben található feszület miatt.

Drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma

Elfogadta az Országgyűlés a  2010-es költségvetést megalapozó salátatörvényt. A módosítások értelmében drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma,...

Mikor jutnak az iskolák digitális eszközökhöz?

A másodszor is eredménytelenül zárult közbeszerzési tender után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) úgy vélik, hogy más lehetőséget kell keresniük a 24 milliárd forintos...

Parlamenti különóra diákoknak

Útjának indult ismét a Parlamenti különóra című rendezvénysorozat, mely havi rendszerességgel hirdet nyílt napot végzős középiskolások számára az Országházban Budapesten.

Hétmilliárd forintos egyetemfejlesztés a Széchenyi István Egyetemen

Csaknem hétmilliárd forintos egyetemfejlesztési beruházás ünnepélyes alapkőletételét tartották a Széchenyi István Egyetemen, október 30-án. Az elnyert uniós összeg 6,5 milliárd...

Kapcsolódó cikkek