Hírlevél




Egy napon diplomázott a 96 éves nagypapa és az unoka

Ez a hét az időseké az oktatásban. A két 80 feletti magyar úriember után most egy tajvani, 96 éves nagypapa szerzett diplomát, ráadásul ugyanazon a napon, mint 32 éves unokája.

 

A nagypapának ez nem az első diplomája, mivel egyetemi tanárként dolgozott nyugdíjazása előtt, az unokának viszont ez az első. Az aggastyán éppen azért kezdett filozófiatanulmányokba hat éve, mert úgy gondolta, unokája lusta, és példát akart mutatni neki. Az aggastyánt az sem tántorította el, hogy hajnali ötkor kellett kelnie, különben nem ért volna be időben az egyetemre, sokszor pedig hajnali kettőig-háromig magolt, hogy lépést tudjon tartani a többiekkel.

Forrás: hvg.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

A téli vizsgaidőszak veszélyei

Rövidülő nappalok, nyirkos időjárás és túlhajtottság - ezekkel kell szembenéznie a hallgatók egészségének télen. A vizsgaidőszakban különösen fontos, hogy odafigyeljenek a diákok...

Utazás vizsgaidőszakban

Sok hallgatónak kell megbirkóznia a vizsgaidőszakkal járó stressz és tanulási hullám mellett saját idejének megfelelő beosztásával. Ez fokozottan érvényes azokra a főiskolásokra és...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Szankciókkal sújtanák a támogatási többletet késve visszafizető intézményeket

A növekvő létszámú nem állami felsőoktatási intézmények is megkapták a 2008-as évre vonatkozó plusz támogatásukat - mondta az InfoRádiónak Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális...

Növekszik az egyetemek és a munkaerő-piaci szektor kapcsolatainak szerepe

Az intézményekkel közös kiadványokkal és felmérésekkel igyekszik segíteni az intézmények pályakövetési tevékenységét az Educatio Nonprofit Kft., mely uniós támogatásból...

Nincs helye a politizálásnak a felsőoktatásban

Nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek - ismét így döntött a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége november 17-én, budapesti...

Németországban is tiltakoznak a diákok

Tiltakozó akcióba kezdtek és több egyetemet is megszálltak Németországban a hallgatók, akik az oktatási rendszer átformálása ellen emelték fel szavukat.

Pálinkás József: Az oktatás az egyik legfontosabb közügy ma Magyarországon

El kell döntenünk, hogy melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyek részt vehetnek a nemzetközi versenyben, azokat fejleszteni kell, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati...

Nőtt az álláskereső diplomások száma

Az augusztusi és szeptemberi növekedés után október hónapban csökkent az előző hónaphoz képest a munkaügyi központok kirendeltségeire bejelentett állások száma. A nyilvántartott...

Nem adják fel a pártok ifjúsági szervezetei

Ismét az Magyar Rektori Konferenciához (MRK) fordulnak a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azért, hogy demokratikus értékek fejleszése érdekében vizsgálják felül a rektorok a...

Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói

Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.

"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés,...

Botrány a plzeni egyetemen

Gyanús körülmények között szerzett egyetemi diplomát több ismert cseh politikus, köztisztviselő, vállalkozó és rendőrparancsnok, állítja a prágai sajtó.A diplomákat az utóbbi...

HR Menedzsment Kutatóközpont alakult a Pécsi Egyetemen

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán (PTE FEEK) 2009. októberétől HR Menedzsment Kutatóközpont kezdte meg működését. A központ elsődleges...

Kapcsolódó cikkek