Hírlevél




Az Országgyűlés előtt Magyarék javaslata

Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának kormánypárti többsége szerdai ülésén általános vitára alkalmasnak találta Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselőknek a közoktatási törvény módosítására vonatkozó javaslatát.

 

Magyar Bálint az előterjesztők nevében azzal indokolta a többek között a 6+6-os iskolarendszert preferáló javaslatot, hogy azokban az országokban, ahol hat év van az alapkészségek fejlesztésére, sokkal jobb a diákok teljesítménye, mint ahol négy vagy öt. Közölte: az indítvány kompromisszumos javaslat, amely csak azon intézményekre vonatkozna, ahol 1-12. évfolyamot egy intézményben járják ki a diákok. Megjegyezte: az 1996-os indítvány még az összes oktatási rendszerre kiterjedt. A korábbi oktatási miniszter azt mondta, ha nem most, akkor öt vagy tíz év múlva fog átállni az oktatási rendszer erre formára.

Félreértésnek nevezte, hogy a nem szakrendszerű oktatás bővítése a tantárgyak megszüntetését jelentené hetedikig. A tantárgyakat műveltségi területekhez sorolják, s például a matematika műveltségi területhez egy tárgy tartozik, a matematika.

Kitért arra is, hogy indítványukat támogatja négy tanárképzést folytató kar vezetője, a korábbi gyermekesély kerekasztal több tagja, és az Országos Köznevelési Tanács elnöke is. A szabad demokrata politikus szerint azt is figyelembe veszi a javaslat, ha egy következő kormány vissza akarna állni az előző rendszerre. A gyerekeket nem érheti hátrány – mondta.

Tatai-Tóth András (MSZP) bár a javaslatot általános vitára alkalmasnak találta, a 6+6-os szerkezet kötelezővé tételét elvetette. Azt mondta, hogy ha a szülők, pedagógusok és iskolafenntartók úgy döntenek, ilyen típusú oktatást szeretnének, azt ne tiltsa a törvény. Elutasította a nyolcosztályos gimnáziumok betiltását is, azt kérdezte: kinek lenne ez jó? Nem tartotta indokoltnak  a házi feladat törvényi szabályozását sem. Azt, hogy általános vitára mégis alkalmasnak tartja a javaslatot azzal indokolta, hogy így széles körben lehet majd róla beszélni.

Az indítványt egyértelműen elutasították a fideszes képviselők. Pósán László egyetértett a szocialista képviselőtársa kifogásaival, csak azt nem értette, hogy akkor miért tartja általános vitára alkalmasnak. Az ellenzéki képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslatot társadalmi felháborodás övezi. Révész Máriusz szerint pedig a gyerekek teljesítménye nincs összefüggésben a 6+6 illetve 8+4-es szerkezettel. Magyarország legnagyobb problémája, hogy nagy a szórás a gyermekek tudása között, a hátrányos helyzetűek gyermekei jóval kisebb tudással lépnek ki az iskolából.

Tóth Tiborné (MSZP) a javaslat mellett érvelt, szerinte a közoktatás jövőjének útja a 6+6-os szerkezet, amely az esélyegyenlőség és a tehetséggondozás szempontjából is jó megoldás. A koncepció nagyon modern, XXI.századi – fogalmazott.

Szabó Zoltán (MSZP) azzal egyetértett, hogy a 6+6-os szerkezet irányába kell elmozdulni, de azt mondta, pillanatnyilag nem adottak a feltételei annak, hogy ezt széles körben kötelezővé tegyék.

A javaslatot - amelyet az előterjesztő közlése szerint az oktatási miniszter is támogat - végül minden szocialista képviselő megszavazta.

Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke ugyanakkor a társadalmi egyeztetést hiányolta a javaslatról.

Forrás: origo.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma

Elfogadta az Országgyűlés a  2010-es költségvetést megalapozó salátatörvényt. A módosítások értelmében drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma,...

Comenius és Leonardo: pályázatok a közoktatásban

Több száz magyarországi intézmény élvezi idén is a Comenius és Leonardo programok számos előnyét. A nemzetközi iskolai együttműködéseket és a szakképzési mobilitást támogató...

Nincs pénz az iskolai erőszak megelőzésére

A forráshiány késleltetheti, sőt bizonyos esetekben akadályozhatja is az iskolai erőszak megelőzésére és kezelésére eddig tett állami intézkedések megvalósulását - állapította meg...

A közoktatási törvény módosítását javasolja az MSZP

Egy vagy két tantárgyból emelt szintű érettségi lenne a diplomás képzésekbe történő belépés feltétele, s az iskolaigazgatók kinevezésébe a tantestületnek fokozott beleszólása...

Csökkent a pedagógusok száma

477 fővel csökkent a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok száma a május 20-ai állapothoz képest - derült ki az Oktatási Hivatal Közoktatási Információs Iroda október 16-i...

Bevezethető a műveltségi területenként rendszerezett oktatás

200 igen, 165 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el október 19-én az Országgyűlés a közoktatási törvényt érintő módosító javaslatot, amely hatodik osztályig lehetővé...

A közoktatási normatívák csökkentése ellen tiltakozott 18 szervezet

A közoktatási normatívák tervezett csökkentése ellen emelt szót 18 szakmai és civil szervezet képviselője október 19-én Budapesten.

Kék szalag viselésével tiltakozik a költségvetés ellen a PSZ

Számos ponton nem tetszik a pedagógusoknak a költségvetés tervezete, ezért a Pedagógusok Szakszervezete tiltakozásul kék szalag viselésére szólította fel tagjait.

Iskolatejre is kevesebb jut

Lényegében megfelezi, félmilliárd forinttal csökkenti a jövő évi költségvetés tervezete az iskolatej támogatására fordítható juttatás összegét.

Pokorni szerint "jogalkotási ámokfutás" veszélyezteti az oktatást

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint a kormány "jogalkotási ámokfutása" veszélyezteti az oktatást. A politikus azt mondta, bizonytalanság és kiszámíthatatlanság uralkodik az...

A szocialisták sem támogatják az oktatási rendszer átalakítását

Továbbra sem támogatja az MSZP-frakció a 6+6-os iskolaszerkezet kötelezővé tételét, a nyolcosztályos gimnáziumok betiltását, mint ahogy a hétvégi házi feladat tilalmát sem –...

PSZ: a Parlament utasítsa el Magyarék javaslatát

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy az Országgyűlés utasítsa el a közoktatási törvény módosítását célzó, Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselő...

PDSZ: az oktatási tárca ne támogassa a közoktatást érintő javaslatot

Több ponton bírálja és elutasítja Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata politikusok közoktatási törvénymódosító javaslatát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ)...

A PSZ sem támogatja Magyar Bálintot

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megdöbbenéssel és felháborodással fogadta Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselőknek a közoktatási törvényhez beadott módosító...

Nem zárná be az elitiskolákat az MSZP

Az MSZP nem támogatja sem a hat plusz hatos iskolatípus kötelező bevezetését, sem pedig azt, hogy bármilyen képzési formát betiltsanak Magyarországon - közölte Tatai-Tóth András, a...

A PDSZ szerint visszalépés lenne a nyolcosztályos gimnáziumok eltörlése

A rendszerváltozás előtti időszakra való visszalépés lenne és csökkentené a lehetőségeket a nyolc évfolyamos gimnáziumok megszüntetése - mondta a Pedagógusok Demokratikus...

Kapcsolódó cikkek