Hírlevél




Internethasználat az érettségin? Dániában már jövőre!

Szabad internethasználat érettségin? Valószínűleg Európa számos országában már magát az ötletet is hajmeresztőnek tekintenék, Dániában azonban az oktatási miniszter komolyan mérlegeli: engedélyezi az írásbeli érettséginél, hogy a diákok hézagos tudásukat a világhálóról egészítsék ki.

 

Ha minden rendben megy, a következő tanévben már ki is próbálják a forradalmi indítványt. A dán oktatási szakemberek támogatják az internethasználatot, mert szerintük az lehetőséget biztosítana az alaposabb és pontosabb írásbeli érettségi dolgozatok elkészítésére. Mint Soren Vagner minisztériumi konzulens a MetroXpress című lapnak elmondta, a diákok - tudásukat bővítendő - szerteágazóbb információkat gyűjthetnek az adott témáról, például egy történelmi eseményről, ellenőrizhetik a neveket és dátumokat, sőt feltárhatnak egyéb részleteket is. Tervüket a szakértők azzal is indokolják, hogy az írásbeli érettségi célja éppen annak megállapítása: képes-e a diák rendszerezni tudásanyagát és világos értekezést készíteni belőle.
    
A minisztérium arra is felkészült, hogy a lustább diákok egyszerűen csak kimásolják majd az interneten olvasottakat, ami nem lenne más, mint a puskázás modern formája: a tanároknak módjuk lenne ellenőrizni az igénybe vett web-oldalakat, hogy kiszúrhassák, ha valaki csupán idegen tollakkal ékeskedett saját gondolatainak megfogalmazása helyett.
    
A diákok mindenesetre nagyon lelkesek, meggyőződésük, hogy ily módon az érettségi sokkal közelebb áll majd ahhoz, ahogy nap mint nap információkat gyűjtenek házi feladataikhoz.
    
Amennyiben a kísérlet sikerül, 2011-től már általánossá is válhat a web-érettségi Dániában.

Forrás: www.hirextra.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Egyes kortársak eBookon olvashatók először

A mélyülő piaci válság is közrejátszhatott, hogy főként az elmúlt év második felében több könyvszakmai újdonságot is bevezettek. Így például decemberben a vevopont. hu portált,...

Nem lesz munkánk, ha nem értünk a számítógéphez

Öt év múlva Európában a munkahelyek 90 százaléka elképzelhetetlen lesz már információs technológiai, azon belül internetes ismeretek nélkül - állítja egy friss tanulmány, amelyet...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

A maximált pontszámítási rendszer eltörlését javasolja a FISZ elnöke

A felsőoktatási pontszámítási rendszert nyílt végűvé kell tenni, tehát nem szabad abba a minimalista szemléletben hagyni a fiatalokat, amelyet a maximált pontszámítási rendszer okoz....

Tudatosan élő brit kisiskolások

Egy új kezdeményezésnek köszönhetően, a brit kisiskolások már akár kilencévesen is hasznos tanácsokat kaphatnak az interneten keresztül a későbbi egyetemi tanulmányaikra és...

A közoktatási törvény módosítását javasolja az MSZP

Egy vagy két tantárgyból emelt szintű érettségi lenne a diplomás képzésekbe történő belépés feltétele, s az iskolaigazgatók kinevezésébe a tantestületnek fokozott beleszólása...

Kevés idő jut a közelmúlt tanítására

A mai tizenévesek többet tudnak a háromnyomásos gazdálkodásról, mint a rendszerváltásról, ezért – a Történelemtanárok Egylete szerint – meg kellene változtatni az egyes...

Letölthetők a Diákkapuról az őszi érettségi feladatsorok

Elkezdődött a 2009-es őszi érettségi időszak.

Kötelező informatikai oktatás lesz a felnőttképzésben

Januártól minden felnőttképzésben részt vevőnek -például a kosárfonóknak és a kőműveseknek is- kötelező lesz elsajátítani a digitális írástudást. A szakma szerint ez tömegesen...

Érettségi feladatok - 2009 őszi vizsgaidőszak

Az alábbi linkeken letölthetők a 2009 őszi vizsgaidőszak írásbeli vizsgáinak feladatsorai és megoldási útmutatói. Elsősorban a "nagyobb", több diák által választott tantárgyak...

Milyen változások várhatóak a felsőoktatásban?

Jövő évtől 200 pont alatt nem vehető fel senki felsőoktatási intézménybe, a különböző orvosi képzésre jelentkezőknek pedig mindenképpen kötelező lesz legalább egy tárgyból emelt...

Jövőre nem jut pénz az érettségire?

A parlament oktatási bizottságának döntése alapján, ha az Országgyűlés is jóváhagyja, jövőre a kormány egyetlen fillért sem ad az önkormányzatoknak az érettségi vizsgák...

Egyetemi tantárgy lett a Twitter

Egyetemi tantárgy lett a Twitter Ausztráliában, ahol az újságírójelölteknek oktatják a legfeljebb 140 karakteres üzenetekkel való kommunikálást.

Energy University az interneten

A Schneider Electric bejelentette, hogy elindítja a Schneider Electric Energy UniversityTM kezdeményezését. A gyártóktól független online képzési program célja, hogy segítsen megismerni...

Kötelező lesz a netbook egy amerikai középiskolában

Az iskola biztosítja a kötelezően használatos számítógépeket, viszont évi hetven dollárt kérnek érte.

Alig volt bukás az érettségin

Az Oktatási Hivatal elkészítette az első elemzést az idei érettségiről. Az alábbiakban a fontosabb eredményeket ismertetjük.

Tanulj nyelvet ingyen!

Az oktatásügyiek szíve feltehetően megdobban, amikor azt olvassák: a Second Life virtuális világában is zajlik nyelvoktatás. Nem mindegy azonban, milyen is az. Sokszor – és sokaknak –...

Szabad interneten értékelni a tanárokat - Németországban

Egy német tanárnő elvesztette a pert, amit azért indított, hogy leállítson egy weboldalt, amelyen tanulók értékelték tanáraikat képességeik és "coolságuk" alapján.

Rendben zajlottak az érettségi vizsgák - a következő évtől változások várhatók

Az idei érettségi vizsgák rendben, rutinszerűen, konfliktus és mindenféle probléma nélkül zajlottak. Ez azt bizonyítja, hogy a kétszintű érettségi rendszer technikailag...

Kapcsolódó cikkek