Hírlevél




A rektorok terve: legalább egy tárgyból kötelező emelt szintű érettségi

Évről évre egyre kevesebben választják az emelt szintű érettségit, hiszen enélkül is könnyedén be lehet jutni számos felsőoktatási intézménybe. A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint éppen ez az oka annak, hogy nem megfelelő tudásszinttel kezdik a felsőfokú tanulmányaikat a hallgatók. Rudas Imre az InfoRádiónak elmondta: a megoldás nem a felsőoktatási felvételi rendszer visszaállítása lenne, hanem az emelt szintű érettségi általános elvárássá tétele.


Az emelt szintű érettségi csak bizonyos szakokon kötelező, a hallgatók többsége normál érettségivel kerülnek be a felsőoktatásba. A Magyar Rektori Konferencia elnöke az InfoRádiónak elmondta: azt tapasztalják, hogy nagyon kevesen választják a nehezebb vizsgát, a közép szintű érettségivel bekerülő diákok felkészültsége pedig nem elegendő.

Rudas Imre hangsúlyozta: a Rektori Konferencia azt szeretné elérni, hogy legalább egy tárgyból legyen kötelező az emelt szint, bár hozzátette, ezt nem lehet egyik napról a másikra bevezetni, mert a középiskolákban tanulóknak az érettségi előtt 2-3 évvel már tudniuk kell, mire készüljenek.

A Rektori Konferencia tagjai között azonban nincs egyetértés az emelt szintű érettségi kötelezővé tételében, mivel a felsőoktatási intézmények finanszírozása a hallgatói létszámtól függ. A dékánok és a rektorok attól tartanak, hogy ha szigorítják a bejutás követelményeit, kevesebb hallgatójuk lenne, ez pedig súlyos anyagi következményekkel járna - mondta Rudas Imre, aki ezzel magyarázza azt, hogy a felsőoktatási intézmények gyengébb hallgatói anyaggal is hajlandóak foglalkozni.

A nem megfelelő tudásszinttel bekerült diákok azonban hátráltatják a gyorsabban haladókat, felzárkóztatásuk pedig pénzt, energiát és időt igényel - hangoztatta a konferencia elnöke.

Forrás: inforadio.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Halkított közlekedés a felvételik alatt Dél-Koreában

Halkított légi és közúti közlekedésén Dél-Korea az egyetemi felvételi vizsgák miatt.

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

A maximált pontszámítási rendszer eltörlését javasolja a FISZ elnöke

A felsőoktatási pontszámítási rendszert nyílt végűvé kell tenni, tehát nem szabad abba a minimalista szemléletben hagyni a fiatalokat, amelyet a maximált pontszámítási rendszer okoz....

A közoktatási törvény módosítását javasolja az MSZP

Egy vagy két tantárgyból emelt szintű érettségi lenne a diplomás képzésekbe történő belépés feltétele, s az iskolaigazgatók kinevezésébe a tantestületnek fokozott beleszólása...

Kevés idő jut a közelmúlt tanítására

A mai tizenévesek többet tudnak a háromnyomásos gazdálkodásról, mint a rendszerváltásról, ezért – a Történelemtanárok Egylete szerint – meg kellene változtatni az egyes...

Letölthetők a Diákkapuról az őszi érettségi feladatsorok

Elkezdődött a 2009-es őszi érettségi időszak.

Érettségi feladatok - 2009 őszi vizsgaidőszak

Az alábbi linkeken letölthetők a 2009 őszi vizsgaidőszak írásbeli vizsgáinak feladatsorai és megoldási útmutatói. Elsősorban a "nagyobb", több diák által választott tantárgyak...

Milyen változások várhatóak a felsőoktatásban?

Jövő évtől 200 pont alatt nem vehető fel senki felsőoktatási intézménybe, a különböző orvosi képzésre jelentkezőknek pedig mindenképpen kötelező lesz legalább egy tárgyból emelt...

Jövőre nem jut pénz az érettségire?

A parlament oktatási bizottságának döntése alapján, ha az Országgyűlés is jóváhagyja, jövőre a kormány egyetlen fillért sem ad az önkormányzatoknak az érettségi vizsgák...

Nagy különbségek a ponthatárok között

Bár az idei ponthatárok magasabban alakultak a tavalyiaknál, a legnépszerűbb karokat összegző tízes lista természettudományi és műszaki területen oktató szereplőinél még mindig az...

Mit tesz az, akit idén nem vettek fel?

Tíz középiskolásból kilenc jövőre újrafelvételizik, ha idén nem vették fel - ez derült az Educatio - Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett...

Főiskolák: pótfelvételi minden mennyiségben

Tegnap számba vettük, az egyetemek hogyan reagáltak a felvételi eljárás végeredményére. Ma a főiskolákkal foglalkozunk.

Ha valami nem stimmel...

Múlt csütörtökön kiderültek a ponthatárok, minden jelentkező megtudta, felvették-e valamely felsőoktatási intézménybe, és ha igen, melyik szakra, képzési típusra. Előfordulhat...

Az egyetemek büszkék az eredményekre - vagy nem foglalkoznak velük

Megnéztük, hogyan reagáltak a múlt csütörtöki ponthatárhúzás után a felsőoktatási intézmények az eredményekre. Első körben az egyetemeket vizsgáltuk. Vizsgálatunk alapja az egyes...

A legnépszerűbb szakok ponthatárai

Gyorselemzést készített a felvi.hu a 2009 szeptemberben induló képzések ponthatárairól.

Nyilvánosak a ponthatárok

Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakán volt a legmagasabb a felvételi pontszám, ahová 469 pont kellett a bejutáshoz. A Semmelweis Egyetemen az...

Megérheti a reklamálás

Érdemes hajtaniuk az igazukért a diákoknak; az érettségi javításakor vagy a felvételi pontok összeszámolásakor ugyanis időnként "hiba csúszik a rendszerbe". Tavaly több mint ötszázan...

Kapcsolódó cikkek