Hírlevél




Romló teljesítmény tizedikben

A hatodik évfolyamon nincs jelentős változás a diákok matematikai és szövegértési teljesítményében az előző évi kompetenciaméréshez képest, míg nyolcadikban valamelyest javultak, a tizedikben mindkét területen romlottak az eredmények, derül ki a felmérés összegzéséből, amelyet az oktatási tárca honlapján tettek közzé.

 

A nyolcadik évfolyamon matematikából 6, szövegértésből 9 ponttal haladták meg az átlagot a diákok teljesítményei, akik utóbbi területen az eddigi legjobb eredményt produkálták. Tizedikben matematikából és szövegértésből is kilenc ponttal csökkent az országos átlag. A csökkenés elsősorban matematikából érte váratlanul a szakembereket az elmúlt évek kiegyensúlyozott teljesítménye után. A felmérés során a diákok egy kétszer 45 perces matematikai, majd egy ugyanilyen időtartamú szövegértési tesztet oldottak meg.

Az átlageredmények terület szerinti bontását vizsgálva elsősorban a Nyugat-Dunántúl jó teljesítményét, valamint Észak-Magyarország és az Észak-Alföld lemaradását emelik ki. A korábbi felmérésekhez hasonlóan a tavalyi vizsgálatban is igen élesen megmutatkozik a településtípusok közötti különbség: hatodikban és nyolcadikban matematikából 53-57, szövegértésből 59-62 pontnyi a különbség a községi és a fővárosi iskolák tanulói között. A különbségeket nagyrészt a különböző településtípusok eltérő gazdasági és szociális jellemzőivel magyarázzák a szakemberek.

Előny a szerkezetváltó gimnáziumoknál

A településtípusok esetében tapasztalt átlageredmények közötti különbségeknél is nagyobbak az eltérések a különböző képzésben tanuló diákok eredményei között: a 6. és a 8. évfolyamon a diákok közel 4 százaléka nyolc évfolyamos gimnáziumokban tanul, a 8. évfolyamon a tanulók több mint 5 százaléka jár hat évfolyamos gimnáziumba.

A szerkezetváltó gimnáziumba járók mind a két évfolyam mindkét mérési területe esetében lényegesen jobb átlageredményt értek el, mint a hagyományos általános iskolai képzésben tanulók. A szerkezetváltó gimnáziumok tanulóinak előnye a 10. évfolyamon is igen jelentős marad a többi képzési forma tanulóinak átlageredményéhez képest. A hagyományos négy évfolyamos gimnáziumokhoz képest matematikából közel 50, szövegértésből több mint 30 ponttal értek el jobb eredményt, a szakközépiskolásokhoz képest már 92-104 pont, a legrosszabb eredményt elérő szakiskolásokhoz képest pedig már több mint 180 pontnyi a különbség. A 10. évfolyamon a szakiskolások lemaradása aggasztóan nagy.

A képzési formák közötti átlagos különbségekből nem feltétlenül következik, hogy a különböző formákban tanulók eltérő minőségű oktatásban részesülnének - állapították meg. A felmérés szerint mindhárom évfolyamon jobb eredményt értek el a lányok a szövegértési teszten, a fiúk viszont matematikából teljesítettek jobban. Kiderült az is, hogy az oktatási telephelyek döntő hányadát (87-95 százalékát), közepes, jó vagy éppen kitűnő állagúnak látták az intézmények vezetői.

Intézményi hiányosságok

Az adatok alapján elsősorban a nyelvi labor és a fejlesztő tantermek hiányoznak nagyobb mértékben az iskolákból, de a községi iskolákban és a szakiskolákban az egyéb szaktantermek, a könyvtár- és tornatermek is gyakrabban hiányoznak, mint a nagyobb településeken, illetve az érettségit adó intézményekben. A tanulók teljesítményét tekintve, a nyelvi labor és a fejlesztő tantermek hiányával nem csökken az átlageredmény az iskolákban, sőt az utóbbi megléte alacsonyabb átlagteljesítménnyel jár együtt, vélhetően annak köszönhetően, hogy ahol ilyen termeket kell fenntartani, ott gyakoribb a fejlesztő foglalkozást igénylő, gyengébb képességű tanuló. Erősebb hatást inkább a könyvtár-, torna- és számítógéptermek mutattak a diákok teljesítményére.

Az országos kompetenciamérést immár hatodik alkalommal szervezték meg, 2008.május 28-án. A felmérés célja a diákok szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése mellett a pedagógiai mérés-értékelés módszereinek terjesztése, az iskolák és fenntartók helyi szintű értékeléséhez szükséges adatok biztosítása volt. A mérésben 1699 fenntartó, 3058 intézményének 3845 telephelye vett rész. A hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamon zajlott felmérésben 326.687 diák vett részt.

Forrás: index.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

A világ élvonalában a Corvinus

A Financial Times 2009-ben újra rangsorolta Európa és a többi földrész legjobb általános menedzsment mester képzéseit. Az október elején közzétett felmérés a gazdasági...

A hallgatók többsége mesterképzésben tanulna tovább

A jelenlegi hallgatók többsége mesterképzésben tervezi folytatni tanulmányait - derül ki a Diplomás pályakövetés 2009 című kutatásból, amelyben közel 8 ezer hallgatót kérdezett az...

A Nemzeti Bank és a Google a legvonzóbb a végzősök számára

Magyarország végzős hallgatói a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) és a Google-nél dolgoznának a legszívesebben, átlagosan évi 11.566 eurót keresnének és ezért 43.6 órát dolgoznának a...

Mit ér a diploma a hallgatók szerint?

A Diplomás pályakövetés 2009. kutatási program első lépéseként országos vizsgálatra került sor közel nyolcezer hallgató személyes megkérdezésével. A nappali alapképzésben tanuló...

A pályakezdők inkább szakértők, nem vezetők lennének

Közel 20.000 válaszadó megkérdezése alapján készült el a Hewitt felmérése, a Your Future Potentials Research 2009, mely azt vizsgálja, hogy a különböző demográfiai hátterű hazai...

A fiatalok számára a szakmai elismertség a legfontosabb

A fiatalok számára a szakmájukon belüli elismertség és a hasznos munkavégzés fontosabb célok, mint a gazdagság, a rangsor végén pedig a hatalom és a hírnév szerepelnek.

Műszaki és üzleti szakos hallgatók véleményét összegezték Berlinben

A legtöbb, mintegy 48,3 órás munkahétre számítanak a svájci üzleti szakok hallgatói, a legkevesebb, évi 9.332 eurós fizetést képzelnek el maguknak első munkahelyükön a romániai...

A magyar hallgatók fele szerint hasznosak tanulmányaik

A magyar hallgatóknak kiemelten fontos az oktatás minősége a képzésük megválasztásakor. Több mint 50 százalékuk szerint tanulmányaik szükségesek és hasznosíthatók a munkaerőpiacon....

A frissdiplomások fizetési elvárásai

Közel 20.000 válaszadó megkérdezése alapján készült el a Hewitt felmérése, a ’Your Future Potentials Research 2009’, mely azt vizsgálja, hogy a különböző demográfiai hátterű...

Magyarország előrelépett tehetségnevelésben és -megtartásban

A két évvel ezelőttihez képest egy helyet előrelépve, a közép-európai rangsor negyedik helyén végzett Magyarország az amerikai Heidrick and Struggles vezetői tanácsadó cég és az...

Sok egyetemista aggódik

Egy jó állásért a világ végére is elmenne a diákok fele. Egy felmérés szerint a legmozgékonyabbnak a francia, ír, portugál egyetemisták, míg a csehek, a lengyelek és a magyarok...

Nem elég innovatív az oktatás a tanárok szerint

Az OECD által készített nemzetközi oktatási és tanulási felmérés (Teaching and Learning International Survey, TALIS) eredményei elsőként teszik lehetővé a pedagógusok...

Nemzetközi felmérés a pedagógusokról

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet csütörtökön bemutatta az OECD TALIS pedagógus kutatás első eredményeit. Az OECD TALIS vizsgálat az...

Országos kompetenciamérés 2009. május 27-én

Az először 2001 őszén megrendezett Országos kompetenciamérés 2009. május 27-én hetedik alkalommal méri fel a közoktatásról szóló törvényben meghatározott tanulók 6., 8., 10....

A szakiskolások nagy része romaellenes

A középiskolások fele borzalmasnak tartaná egy felmérés szerint, ha romák költöznének a szomszédjukba. A felmérés egy iskolai erőszak elleni projekt részeként készült.

A legmagasabb béreket a műszaki végzettségűek kapják

Online kérdőívek segítségével végzett pályakövetéses kutatásokat a Pannon Egyetem 2008 őszén, melynek eredményeit a közelmúltban ismertették a vizsgálatot végzők egy szakmai...

Önéletrajz írás

Az általánosan elfogadott önéletrajz (cv) a személyes adatokkal kezdődik, és a hobbival zárul. Közötte a munkatapasztalat, az iskolai végzettség, a nyelvtudás és a számítógépes...

A magyarok 63 százaléka továbbképezné magát

A magyar felnőttek 63 százaléka tervezi, hogy a következő néhány évben tovább képezi magát - derül ki a Szonda Ipsos reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A tanácsadóké lesz a diákok fejlesztésére szánt pályázati pénz?

Korábban a Diákkapu is hírt adott az oktatási miniszter bejelentéséről, amely szerint 2009-ben 20 millliárd forint jut az általános iskolás gyerekek írás- és olvasáskészségének a...

A magyar diákok a világ legjobbjai között

Matematikából és természettudományból is a világ élvonalába tartoznak a magyar fiatalok – derül ki a TIMSS 2007-es felméréséből. A negyedikes és nyolcadikos diákok képességeit...