Hírlevél




Másodszor a Trendriportról

Egyszer már közölt cikket a Diákkapu a legutóbbi (negyedik) Fanta Trendriport jelentésről. Most az origo foglalta össze a négy jelentés tanulságait.

 

A magyar fiatalok bemutatása volt a célja a Fanta Trendriportoknak, amelyekből eddig négy látott napvilágot. Négy kutatás foglalkozott azzal, vajon mivel is töltik mindennapjaikat a tizenöt-huszonöt évesek, hogyan gondolkoznak természetről, divatról, jövőről.

Az anyagokból – a szokásos elkeserítő, pesszimista tudományos következtetések helyett egy olyan generáció képe bontakozik ki, amely tulajdonképpen rendben van. Kicsit mások – sok barátjukkal interneten keresztül tartják a kapcsolatot, és nem látják túl vidáman a jövőjüket –, de ezen kívül nem sokban különböznek szüleiktől. Csak az ő oldalukon táskarádió helyett már MP3 lejátszó lóg.

Nincs jövőképük, de szelektíven gyűjtik a szemetet

A különös név mögött egy üdítőgyártó cég kezdeményezése rejtőzik. A kutatásokat azért rendelték meg, hogy jobban megismerjék legfontosabb célcsoportjukat, a tizennégy és huszonöt éves kor közötti fiatalokat. „Bizonyos témák kapcsán további, mélyebb információt kívántunk gyűjteni a tinédzserek életéről” – teszi hozzá Heiszler Ákos, a cég képviselője, a kutatás egyik szervezője. „Mivel az ő életükben nagyon gyorsan változnak a trendek, a szokások, úgy gondoltuk, hogy egy-egy adott releváns témában egy független, szilárd tudományos alapokon álló és közérthető nyelven kiadott tanulmánysorozat sokat segítene a viselkedésük, gondolkodásmódjuk megértésében és ezzel maga a kezdeményezés értéket képviselhet a legszélesebb közönség szemében is. Célunk volt az is, hogy az anyukák számára is több olyan trendre, szokásra rávilágítsunk, amely esetleg számukra teljesen újszerű vagy épp idegenszerű volt. Így a generációk közötti távolságot adott témák kapcsán talán közelebb tudtuk és tudjuk hozni a Fanta Trendriportok megjelenése és publikációja során.”

És valóban így is történt. Az eddigi négy tanulmány a fiatalok életének négy fontos területét járta körül – az első az internettel, számítógéppel, a számtalan új elektronikus szerkezettel kapcsolatos attitűdöket, szokásokat vizsgálta. Az eredmények pedig nem voltak meglepőek. A mai magyar fiatalok kilencvenhárom százaléka használja az internetet, zenét tölt le és szörföl.

A zenefogyasztási szokásokat – a divattal, öltözködéssel együtt – már a második vizsgálat mérte fel. Az eredmények itt sem voltak meglepőek. A srácok szeretik követni a divatot, de azt is nagyon fontosnak tartják, hogy az ember egyéniségének megfelelően, egyedien öltözködjön fel, bármennyire ellentmondásosnak is látszik ez a két álláspont. A zene nagyon fontos szerepet tölt be a fiatalok életében – állapítja meg a kutatás. Minden második tinédzser több mint három órát tölt hétköznaponként zenehallgatással, negyvennégy százalékuk pedig akár öt órán át is eltölt kiterjedt zenegyűjteményével a hétvégén. Tizenhárom százalékuknak tizenötezer zeneszámnál is nagyobb gyűjteménye van, de a többiek sem maradnak el mögöttük sokkal. Az átlagos fiataloknak is van vagy egy hét folyamatos zenehallgatásra elég hanganyaga.

Legalább ez – gondolhatjuk, amikor a következő kutatás eredményeihez érve a mai fiatalok jövőképével szembesülünk. Mert a mai fiatal kissé bizonytalan: tudja, nem talál majd egész életre szóló munkahelyet, viszont stabilitásra vágyik, és bár értékeli a szabadságot, enyhe nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, amikor nagyobb volt a biztonság, kiszámítható utakat járhatott be az ember.

Ugyancsak jó hír, hogy a mai tinik fele – saját bevallása szerint – szelektíven gyűjti a szemetet és igyekszik spórolni az árammal, vízzel is, derül ki az eddigi utolsó, az életmóddal, testkultúrával kapcsolatos szokásokat és véleményeket vizsgáló anyagból. A mai fiatalok szívesen esznek fehér kenyeret (sokkal szívesebben, mint barnát), viszont nem töltik fél életüket a gyorséttermekben, továbbá a fiúk fél százalékának műkörme van.

Csak optimistán

A műkörmös fiúkon túl a négytételes kutatás legmeglepőbb vonása az, hogy nagyon meglepő dolgokat nem tár fel a hazai tinikről. „Ezen a területen különösen fontos a higgadt elemzés, hiszen általában a harmincas, negyvenes és ötvenes éveikben járó szakemberek próbálják megérteni a fiatalokat, így mindig jelen van annak a veszélye, hogy kizárólag a saját szemüvegükön keresztül szemlélik a valóságot. Sokszor már a kérdésfeltevések is hibásak” – mondja el Ságvári Bence, a kutatást vezető szociológus.

És persze akkor jön a pánik – ha a mai fiatal eltér szülei generációjától, ha ő nem ugyanazt a zenét szereti, nem ugyanúgy hallgatja, ha nem feltétlenül élőben tartja a kapcsolatot a barátaival. Mindez azonban – Ságvári szerint – nem feltétlenül az ördögtől való.

Sőt, érdemes például azon elgondolkozni, vajon mit is jelenthet az, hogy a mai fiatalok már hozzászoktak ahhoz, hogy egyszerre több dolgot csináljanak, több feladatot végezzenek el. Mert ők zenehallgatás közben csetelnek, szörfölnek, és valahol, egy megbúvó ikon mögött ott lapul a megkezdett házidolgozat, fogalmazás is. A pesszimista hangok szerint a gyerekek vesztenek a koncentrálóképességükből, nem tudnak egyszerre csupán egy dologgal foglalkozni – egy másik megközelítés szerint azonban érdemes erre az új „adottságra” odafigyelni, kihasználni, például az osztályteremben vagy a fiataloknak tervezett szabadidőprogramok során.

A magyar fiatalok biztos jövőre vágynak

Azért mégse érezzük úgy, megérkeztünk csodaországba – lássuk hát, melyek azok a pontok, amelyek mégis adnak némi okot a borúlátásra. „A hazai tinédzserek saját bevallásuk szerint összességében jobban félnek a világtól és tartanak a jövőtől, mint amit a szüleik generációjáról gondolnak. Bár a bizonytalanság-érzés természetes jellemzője a fiatal kornak, ennek mértéke azonban már korántsem lényegtelen. A magyar fiatalok között sokan vannak akik frusztráltak és bizonytalanok. Vannak akiket a túl sok lehetőség, az elvárásoknak való megfelelés bénít, míg mások számára éppen a származásból, a családi környezetből fakadó hátrányok jelentenek már ebben az életkorban is intenzív lemaradás-érzést” – teszi hozzá a szociológus. A tinik számára már most elsődlegesen fontos az anyagi biztonságra való törekvés – ha választhatnának a kihívást jelentő, izgalmas, de bizonytalan állás és a kissé unalmas, ám fix fizetésért végzett munka között, akkor többségük az utóbbit választaná. „Természetesen ők sem emelhetőek ki az adott társadalmi, gazdasági, politikai környezetből, amiben mindannyian élünk – így ezek az eredmények korántsem meglepőek” – teszi hozzá a szociológus.

Ságvári Bence azt is hozzáteszi, ezeknek a tanulmányoknak nem az volt a céljuk, hogy különösebben elmélyüljenek egy-egy probléma elemzésében. Ha ez lett volna, bizonyára sok szó esett volna az oktatás hiányosságairól, az erőszakról, az elmagányosodásról – teszi hozzá a szakember. „Ezek természetesen nagyon fontos jelenségek, de elsősorban nem ezeket domborítottuk ki. A célunk az volt, hogy egy pillanatképet kapjunk arról, hogyan él egy mai tizenéves. Ettől függetlenül azonban elmondhatjuk, hogy a fiatalok életéből hiányoznak a stabil értékek, nincs bennük lázadás, hiszen nincs is olyan stabil értékrend, ami ellen látványosan lázadhatnának. Bizonytalannak érzik magukat, a folyamatosan rájuk zúduló ingerek között pedig nehezen tudnak biztonsággal válogatni, azokat megérteni és feldolgozni. És ebben sokszor az oktatási rendszer, a média, és ami a legfontosabb, a család sem mindig tud segítséget nyújtani.”

A kutatásokat mindenki számára elérhetővé tették az interneten – bárki, aki kicsit többet szeretne tudni a jövő Magyarországának népességéről, megtalálhatja őket a megrendelő cég oldalán. Szülők nézhetik meg, pontosan mennyiben hasonlít gyermekük a többiekhez, iskolák, alapítványok használhatják fel az összegyűjtött információkat. Idén még három további elemzést készítenek a szakemberek. A fiatalok párkapcsolatokról alkotott nézeteit, a külföldről alkotott véleményük és a médiafogyasztási szokásaikat veszik legközelebb górcső alá.

Forrás: origo.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Tapintva láss - tapintható tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban

A régi kultúrák megismerése nélkül a mai világunk nehezen értelmezhető. A régi idők "emléknyomai" nagyrészt kézzelfogható módon maradtak ránk az adott kultúra jellegzetes...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Neveljünk zsebpénzzel

Túl keveset tudnak a magyar diákok a pénzügyekről, a bankokról és a megtakarítás lehetőségeiről több hazai kutatás szerint. A szakemberek úgy vélik, javíthatna a helyzeten, ha a...

A világ létrejötte: mit oktasson az iskola?

A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ...

Veszélyesen élnek a magyar iskolások

A magyar gyerekek jobb egészségügyi ellátást és oktatást kapnak, mint az OECD- (fejlett ipari) országokban élő gyerekek többsége. Viszont többet isznak, dohányoznak, és jobban...

Újra nyit a Planetárium

Szeptember 8.-án újra kinyitja kapuit a budapesti Planetárium. Az eddigi jól ismert prograjaival a Planetárium óvodás kortól kezdve az idősekig, a tudományokban jártasabbaknak és a...

Hogyan spórolhatunk az iskolakezdésen?

Néhány nap múlva kezdődik a tanév, a szülők pedig csak kapkodják a fejüket: tíz és tízezer forintokba kerül a gyerek beiskolázása. Most ahhoz adunk tanácsokat, mire figyeljünk, hogy...

A szülők nehezményezik, hogy a diplomához nyelvvizsga kell

Miközben több felsőoktatási intézményben sok hallgató nyelvvizsga hiányában nem kaphatja meg a diplomáját, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint etikátlan, hogy...

Hová menjünk strandolni?

Az esős, hűvösebb időnek, ami eddig jellemezte az idei nyarat, talán vége. Lehet végre strandra járni. De melyikre érdemes? A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által...

Amikor függőséget okoz a számítógép...

Florian Geissler valós létezése – saját bevallása szerint – nem sokkal azután ért véget, hogy a számítógép megjelent a szobájában. Tizenhat éves korában már sem az iskola, sem a...

Nem elég innovatív az oktatás a tanárok szerint

Az OECD által készített nemzetközi oktatási és tanulási felmérés (Teaching and Learning International Survey, TALIS) eredményei elsőként teszik lehetővé a pedagógusok...

Nemzetközi felmérés a pedagógusokról

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet csütörtökön bemutatta az OECD TALIS pedagógus kutatás első eredményeit. Az OECD TALIS vizsgálat az...

Pályázni lehet az olcsóbb tankönyvekért

A Nemzeti Tankönyvkiadó immár harmadik alkalommal hirdette meg az ’Összefogás a Tudásért’ pályázatát. A kiírás az évek folyamán csiszolódott, hogy minél jobban tudja az iskolák...

Obama tanácsa: Ne hagyjuk a gyereket egész nap videojátékozni!

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama vitába szállt az egészséges életmód oldalán. Az tanácsolta az állampolgároknak, hogy ne hagyják, hogy gyermekeik éjt nappallá téve...

Ranschburg Jenő: A szülők jogosan aggódnak

Magyarországon olyan súlyos gonddá vált a korábban jól bevált, olcsó táborok hiánya és a szünidejüket töltő gyermekek elhelyezése, hogy gyakran a szülők egymást váltva tudnak csak...

Túl hosszú a nyári szünet?

Elkezdődött az iskolákban a nyári szünet, ami a gyerekeknek merő öröm, másfél millió család számára viszont probléma. A diákoknak ritkán tesz jót a nálunk az európai átlagnál...

Iskolai értékelés sablonszövegekkel

"Élményeit kérdésekre mondja el" - áll a gyerek bizonyítványában, a szülő pedig nem érti, hogy akkor ez most jó vagy rossz, egyáltalán: hányas? Az öt éve bevezetett szöveges...

"Nehogy már anyámmal beszéljem meg" - diákok a felvilágosításról

Milyen gumit kell venni, lehet-e túl sokszor csinálni, mi történik a szűzhártyával nőgyógyászati vizsgálat közben? - kérdések, amelyekre középiskolás diákok szeretnének választ...

Hogyan készítsük fel gyermekeinket?

A válság az élet minden területén érezteti hatását, így a munkaerőpiacon is. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki évtizedeken át egy helyen dolgozzon. Az új elvárásokhoz érdemes...

Sorozat a Diákkapun a nyári veszélyekről

A Diákkapu a most kezdődő nyári szünethez igyekszik tanácsokat adni, hogyan kerülhetik el a gyerekek (és szüleik) a leggyakrabban gondot okozó helyzeteket.

Kapcsolódó cikkek