Hírlevél




Továbbra is keresettek a német mérnökök és matematikusok

Gazdasági válság idején is keresettek a mérnökök, technikusok, természettudósok és matematikusok - mutatott rá szerdán közzétett elemzésében a kölni IW gazdaságkutató intézet. Ha megindul a fellendülés, óriási hiány lehet ezeken a területeken - mutattak rá.

 

2009 márciusban a mérnökök, technikusok, természettudósok és matematikusok közül 83 300-an jelezték Németországban, hogy nem tudtak elhelyezkedni, míg öt évvel ezelőtt 201 600-an voltak.

Az IW felmérése szerint a mérnökök, illetve a természettudományokkal foglalkozó szakemberek körében még soha nem volt ilyen kevés álláskereső márciusban a két Németország újraegyesítése óta: számuk 2004 óta 60 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a végzősök száma a szóban forgó négy kategóriában 2010-2020 között 10-30 százalékkal lesz kevesebb a piaci igényeknél.

Forrás: hvg.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Nőtt az álláskereső diplomások száma

Az augusztusi és szeptemberi növekedés után október hónapban csökkent az előző hónaphoz képest a munkaügyi központok kirendeltségeire bejelentett állások száma. A nyilvántartott...

Megnyílt a Mátra Múzeum Természettudományi Pavilonja

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a gyöngyösi Mátra Múzeum Természettudományi Pavilonja kiállításának megnyitó ünnepségén azt hangsúlyozta: mindaz, ami a város...

A válság hat a felnőttképzésre is

A gazdasági válság a felnőttképzési piacot sem hagyta érintetlenül. A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. tapasztalatai szerint a képzésekre jelentkező magánszemélyek...

Elfogynak a fizikatanárok?

Gipszbe öntve őrzik Szegeden az utolsó kémia-fizika szakos végzős kéznyomát. A jelenlegi oktatási rendszerben ugyanis minimális az esély arra, hogy ilyen szakpárral itt vagy másutt...

Kevés kísérlet, túl sok elmélet - a tanárok szerint is

Korábban már többször is volt szó a Diákkapun a természettudományos tantárgyak népszerűtlenségéről és ennek okairól. Minisztériumi javaslatok is születtek a helyzet javítása...

Nem reménytelen a diákmunkások helyzete

Egy korábbi hír szerint kevés a diákmunka-lehetőség. Az [origo] cikke szerint azonban nem reménytelen a helyzet. A szakemberek szerint a diákmunka-szegmensben is érezhető a válság, de van...

Sosem késő bizonyítványt szerezni...

Hatvanhárom évvel azután, hogy kimaradt a középiskolából, megkapta érettségi bizonyítványát egy chicagói asszony.

Az államfő is a természettudományos képzés erősítését szeretné

A köztársasági elnök szerint erősíteni kell a természettudományos képzést az oktatás minden szintjén. Sólyom László erről a Magyar Műszaki Értelmiségiek Napja alkalmából...

Közép-Dunántúlon népszerűsíti a természettudományokat a THE program

A Magyar Innovációs Szövetség THE - Tudományos - Hasznos - Emberi - programja országjáró sorozatában középiskolákat látogat meg a műszaki és természettudományok népszerűsítése...

Egyre több a rosszul táplált gyerek

2005 óta lassan emelkedik a rosszul táplált gyerekek száma, az utóbbi fél évben pedig erőteljesen nő, most körülbelül 120 ezren lehetnek a Gyermekétkeztetési Alapítvány felmérései...

Miért népszerűtlenek a természettudományos tárgyak?

Egyre népszerűtlenebbek a természettudományos képzések – évről évre kevesebben választják a fizika, kémia vagy biológia szakot. A szakemberek szerint a népszerűtlenség oka: túl...

Lesz-e kötelező természettudományi érettségi?

Míg 4200 természettudományi képzési hely indítását támogatná az állam a szeptemberben kezdődő tanévben, csupán 3395 jelentkezés érkezett ezekre a szakokra - írja a Magyar Nemzet,...

7,1 milliárd forintot zároltak az oktatási és kulturális tárca költségvetéséből

A kormány döntése szerint az oktatási és kulturális tárca központi költségvetéséből 7, 1 milliárd forintot zároltak, ebből a felsőoktatási előirányzatokat összesen 3, 574...

Minisztériumi javaslatok a természettudományok érdekében

Talán a múltkor a miniszter által javasoltak nyomán erősíteni akarja a természettudományos tantárgyak szerepét a felsőoktatási felvételin az oktatási tárca. A középiskolai...

Megkurtítják az egyetemek költségvetését

2,7 milliárd forint került zárolásra a magyar felsőoktatási intézmények idei állami támogatásából a gazdasági válság miatt - tudta meg a Hírszerző. Bár az OKM szerint a zárolás...

Miniszteri ötletek a természettudományos oktatás fejlesztésére

Hiller István oktatási miniszter több intézkedésekkel, javaslattal állt elő javítandó a természettudományos tantárgyak helyzetét. Az alábbiakban ezeket ismertetjük, hozzáillesztve...

"Csodák tára" Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) innovatív beruházásaként 160 millió forintból épül fel az a "Csodák tára", amely 2010 végétől több mint 1000 négyzetméteren várja majd...

A magyar diákok a világ legjobbjai között

Matematikából és természettudományból is a világ élvonalába tartoznak a magyar fiatalok – derül ki a TIMSS 2007-es felméréséből. A negyedikes és nyolcadikos diákok képességeit...