Hírlevél




A miniszter állami iskolákat akar

Azt javasoljuk, ismét iktassuk be az iskolafenntartók sorába az államot - vázolta az esélyegyenlőség megteremtésére és a szegregáció visszaszorítására tett javaslatát Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Népszavának adott interjújában. A miniszteri elképzelés szerint az állami közoktatási intézmények egységes tantervvel működnének, finanszírozásukat pedig az alapnormatíván kívül kiegészítő normatívával támogatna az állam - derült ki az interjúból.

 

Hiller István javaslata szerint a jelenlegi iskolafenntartók és az állam között elkezdődhetne egy egyeztetés, amennyiben a fenntartók úgy gondolják, az iskola jobb kezekben lenne az államnál. "De ez nem kötelező. Ahogy Magyarországon jelenleg önkormányzatok, egyházak, alapítványok, egyesületek, magánszemélyek lehetnek iskolafenntartók, úgy az állam is az iskolafenntartók sorába léphetne. Jogszabály egyébként ezt ma sem zárja ki. Az átvételnek illetve az átadásnak világosan kidolgozott szabályai vannak, az iskolafenntartó nem köteles átadni az iskolát, mint ahogy az állam sem köteles átvenni az intézményt" - áll az interjúban.

Az állami fenntartású iskolák létrehozását a szegregáció visszaszorítása, illetve az esélyegyenlőség megteremtése érdekében dolgozta ki a miniszter, szerinte ugyanis kizárólag az állam alkalmas ennek megteremtésére. "Úgy gondolom, egyedül az állam képes arra - sőt a feladata is kell, hogy legyen -, hogy hasonló lehetőségeket teremtsen különböző iskolái számára" - mondta a miniszter a Népszavának.

A javaslat öt alapelvet tart szem előtt, miszerint az esélyegyenlőség megteremtésére csak az állam képes, az állami iskolák tárgyalások útján, fenntartó-csere révén jönnének létre, az oktatás az állami iskolákban egységes tanrend alapján történne. Alapelvként fogalmazza meg a javaslat, hogy az állam, mint a pedagógusok közvetett munkáltatója gyakorolja az alkalmazási jogokat, alakítja ki a feltételeket, illetve, hogy az állami iskolák létrejötte semmilyen módon nem befolyásolja a jelenlegi iskolafenntartók belső működését.

A finanszírozással kapcsolatban a miniszter a lapnak úgy nyilatkozott: "az állami iskola ugyanúgy alapnormatívát kap, mint bármely más iskola. Az alapnormatíván felül pedig állami kiegészítő normatíva lép életbe, amit az állam mint iskolafenntartó, a saját maga által fenntartott iskoláinak ad. Ennek meghatározása adja a lehetőséget a különböző regionális és helyi szocio-ökonómiai különbségek kiegyenlítésére" - mondta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a plusz kiadásokhoz szükséges forrásokat hogyan kívánja fedezni az állam, Hiller István úgy nyilatkozott: "a finanszírozáshoz az elmúlt négy hónapban részletes számításokat készítettünk. A bevezetéséhez rövid ideig - ez nem több, mint két tanév - több pénz kell, de évtizedes távlatban Magyarország számára nem kerül többe."

Az oktatási tárca vezetője az egyeztetésekről elmondta, az elmúlt hónapban tartott részletesebb előadást a kormánykabinet előtt a javaslatról, ám a tervezett modellről további szakmai viták és egyeztetések szükségesek. Az állami iskolák bevezetéséről a miniszter elmondta: 2010 őszénél előbb akkor sem lehet, ha erős szakmai támogatottságot élvez.

A miniszter szerint egyébként akkor lehet jó színvonalon megvalósítani a javaslatot, ha erős szakmai egyetértés van mögötte. Hiller István várhatóan a félév végén tájékoztatja az egyeztetések eredményéről a kormányt.

Forrás: www.edupress.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Februártól indul az ösztöndíjprogram a fontos szakmát tanulóknak

Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakiskolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül választanak, ősztől...

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Ösztöndíjat kaphatnak februártól a hiányszakmákat tanulók

Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az ombudsman szerint tilos az osztálypénz

Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. Az állampolgári jogok biztosa szerint még a kirándulásokat is az iskola...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Kapcsolódó cikkek