Hírlevél




A szakképzési törvény módosítását kezdeményezi a PSZ

A szakképzési törvény módosítását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezetének fővárosi szakoktatási tagozata - közölte Jurcsó Istvánné, a testület titkára.

 

A konkrét javaslatokról egy szerdai fővárosi fórumon döntöttek, amelyen a szakoktatás helyzetét vitatták meg fővárosi és vidéki iskolaigazgatókkal, tanárokkal, szakoktatókkal.

Az érdekvédők többek között azt szeretnék, ha már 14 éves kortól lehetne gyakorlati képzéseket tartani a tanulóknak, akik tanműhelyi gyakorlaton vehetnének részt.

Kezdeményezik továbbá, hogy a tankötelezettséget a jelenlegi 18 éves korhatárról 16 évre szállítsák le. Jurcsó Istvánné azt mondta, a tankötelezettség korábbi felemelése álmegoldás volt, amivel semmit sem nyertek, s még parkolópályának sem nevezhető ez a plusz idő, amit az intézményben töltenek a diákok.

A javaslatok között szerepel még, hogy vizsgálják felül a szakképzési hozzájárulás és az ezekből képzett szakképzési alapok elosztásának jelenlegi gyakorlatát, és bővítsék a felhasználási lehetőségeket.

Pécsi Ágnes, a bizottság helyettes vezetője szerint a Térségi Intergrált Szakképző Központok létrehozásával a fővárosban az egészségügyi szakképzést "szétverték". Jelenleg például nincs ápolóképzés, de komoly gondok vannak az epidemiológiai szakképzéssel is.

Óriási intézmények jöttek létre, amelyek nem az oktatás érdekeit szolgálják - vélték az érdekvédők.

Forrás: hvg.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Szakmai szervezetek szerint tarthatatlan az egészségügyi szakképzés

A négyéves nappali tagozatú egészségügyi szakközépiskolai képzés visszaállítását követeli közös állásfoglalásában az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a...

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Támogatott képzések a mátészalkai Baross iskolában

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolai és Szakiskolai Tagintézménye a 2010 -es évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program...

Vonzóbbá tehető e a szakképzés a fiatalok számára?

Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma...

Drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma

Elfogadta az Országgyűlés a  2010-es költségvetést megalapozó salátatörvényt. A módosítások értelmében drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma,...

Egyszerűsödik a szakmai vizsgáztatás

Az uniós irányelvekhez illeszkedik december 28-tól a szakképzési törvény. A törvénymódosítással nem akarjuk átírni a szakképzést, fő célunk a jelenlegi, évek óta működő...

Sok a pályaelhagyó a hiányszakmákban

Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - hangoztatta...

Bevezethető a műveltségi területenként rendszerezett oktatás

200 igen, 165 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el október 19-én az Országgyűlés a közoktatási törvényt érintő módosító javaslatot, amely hatodik osztályig lehetővé...

A válság hat a felnőttképzésre is

A gazdasági válság a felnőttképzési piacot sem hagyta érintetlenül. A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. tapasztalatai szerint a képzésekre jelentkező magánszemélyek...

Bologna levizsgázott

Korábban Bolognáról minden diáknak a spagetti jutott az eszébe – mostanra azonban a feltételes reflex jellege alaposan megváltozott. Nem a nyálelválasztásunk indul el a fenti város...

Nem baj, ha elalszik az órán a diák

Így képzeli el az egyszeri diák álmai tanóráját: végighever egy kényelmes nyugágyon, fülére fejhallgatót húz, szemére sötét szemüveget tol, és elengedi magát. A tanár...

Hiánycikk a jó eladó

A nagy kereskedőláncok is keresik a módját annak, hogyan lehet a kereskedelmi szakma tekintélyét visszahozni. A jó eladó ugyanis nemcsak behozza a vevőt, mint a bombaáras akció, hanem meg...

Pokorni szerint "jogalkotási ámokfutás" veszélyezteti az oktatást

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint a kormány "jogalkotási ámokfutása" veszélyezteti az oktatást. A politikus azt mondta, bizonytalanság és kiszámíthatatlanság uralkodik az...

A szocialisták sem támogatják az oktatási rendszer átalakítását

Továbbra sem támogatja az MSZP-frakció a 6+6-os iskolaszerkezet kötelezővé tételét, a nyolcosztályos gimnáziumok betiltását, mint ahogy a hétvégi házi feladat tilalmát sem –...

PSZ: a Parlament utasítsa el Magyarék javaslatát

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy az Országgyűlés utasítsa el a közoktatási törvény módosítását célzó, Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselő...

Az Országgyűlés előtt Magyarék javaslata

Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának kormánypárti többsége szerdai ülésén általános vitára alkalmasnak találta Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata...

Pályázat fővárosi szakiskolai diákösztöndíjra a 2009/2010-es tanévre

A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális...

Kapcsolódó cikkek