Hírlevél




A minisztérium tájékoztatója a középiskolai írásbeli felvételiről

A tanulóknak február 20-áig kell dönteniük, hogy mely középfokú intézményekbe adják be jelentkezési lapjaikat, továbbá arról, hogyan rangsorolják jelentkezéseiket. Ezután kezdődnek csak a "felvételi eljárások" az egyes középfokú iskolákban - melyek eredményeképpen majd április 20-án születnek meg a felvételi döntések.

 

Fontos megjegyezni, hogy mind a nyolcadik osztályosok továbbtanulásánál, azaz a 9. évfolyamra történő felvétel esetében, mind pedig a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba történő felvételnél az iskolák nagyobb része kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján fogja majd rangsorolni a hozzájuk jelentkező tanulókat, azaz az iskolák kevesebb, mint felében tartanak felvételi vizsgákat.

Ebben az évben az egyes iskolák már nem szervezhetnek különböző tantárgyakból, helyi követelményekre épülő írásbeli felvételi vizsgákat, hanem kizárólag a központi, egységes, kompetenciaalapú magyar nyelvi és matematika írásbeli felvételiken való részvételt kérhették a hozzájuk jelentkező tanulóktól.

Tehát azoknak a tanulóknak, akik olyan középfokú iskolákba adják majd be jelentkezési lapjaikat, amelyek kérik tőlük a központi írásbeliken elért eredményeket, részt kellett venniük a január 23-a és február 5-e között lezajlott központi, egységes, kompetenciaalapú írásbeli felvételi vizsgákon.
Az írásbeliben résztvevő iskolákban február 12-éig elvégezték a tanulók dolgozatainak javítását, s az eredményeket rögzítették az elektronikus rendszerben - így az írásbelikről konkrét adatokkal rendelkezünk.

A felvételi rendszerében 1095 középfokú iskola hirdetett meg tanulmányi területeket (osztályt, tagozatot) a következő tanévre.

1. A nyolcadik osztályosok továbbtanulásánál, azaz a 9. évfolyamra történő felvétel esetében 470 iskola tart felvételi vizsgát, tehát központi írásbelit is (továbbá közülük 302 majd helyi szóbeli felvételit is tart majd).

Az "általános tanterv alapján történő felkészítést nyújtó" tanulmányi területekre jelentkező nyolcadik osztályos diákok közül 58 104 fő írt felvételi dolgozatokat.

Egy korábbi pályázat eredményeként 19 középiskola nyerte el a "tehetséggondozó középiskola" címet. Az ilyen középiskolákba történő írásbeli felvételihez külön feladatlapok készültek, és közülük 15 középiskola élt a "tehetséggondozó írásbeli" lehetőségével. Ezen a központi írásbelin mintegy 2000 diák vett részt (egy részük a magyar nyelvi és a matematika közül csak az egyik dolgozatot írta meg, mindkettőt 1 692-en írták).

Összességében tehát az általános iskolát befejő diákok mintegy 60%-a vett részt a központi írásbeliken.

2. A 8 évfolyamos gimnáziumi osztályt indító iskolák közül 44, míg a 6 évfolyamos gimnáziumi osztályt indító iskolák közül 60 iskola tartott központi írásbeli felvételi vizsgát. Ezeken az írásbeliken 3 531, illetve 5 022 tanuló vett részt, azaz korosztályuk mintegy 3,5, illetve 5%-a.

A három különböző évfolyamon megszervezett, négyféle típusú írásbeli eredményeiből azt látjuk, hogy a gyakorló pedagógusokból álló bizottságok által összeállított feladatsorok betöltötték a feladatukat, a vizsgák sikeresen zajlottak le.

Az írásbelik célja elsősorban nem a lexikális ismeretek felmérése volt, hanem a középiskolai továbbtanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése. A tanulók számára a konkrét ismeretek, a tanulási folyamatban megismert, begyakorolt eljárások alkalmazása mellett számos feladat újszerű összefüggésekben, szokatlan módon is teret nyitott a tanultak mozgósításának, az ötletes alkalmazás képességének, a kreativitásnak.
Az egyes évfolyamokon az írásbeliken elért átlagos eredmények pontosan megfelelnek az előzetesen várt teljesítményeknek.

A 9. évfolyamra jelentkező mintegy 58 ezer tanuló "reprezentatív mintának" is tekinthető a korosztályukban; az ő átlagteljesítményük a két dolgozat összesítése alapján 50,69%.

(Az 1 692 fő "tehetséggondozó" írásbelit tett tanuló átlagteljesítménye 64,59% volt.)

A néhány ezer - zömében korosztálya legjobbjai közé tartozó - 4. illetve 6. osztályos tanuló átlagteljesítménye 72,03%, ill. 72,36% volt az írásbelik alapján.
Mint a mellékelt grafikonokból egyértelműen látszik, a teljesítmények eloszlása is megfelel a "matematikailag" elvárhatónak. (Különösen a 8. osztályosoknál, a korosztály felénél a "normál eloszlásnak".)

Az eloszlásgörbékből is kiderül, hogy az írásbeli felvételi feladatsorok minden teljesítménytartományban megfelelően differenciáltak a tanulók között, azaz lehetőséget adnak az iskolák számára a felvételi rangsorolásra.

(Természetesen a felvételiken nemcsak ez az írásbeli dönt, hiszen mindenütt kötelező figyelembe venni az általános iskolai tanulmányi eredményeket is, valamint a nyolcadikosok esetében az írásbelit tartó iskolák 64%-a szóbeli felvételit is tart majd.)

A feladatsorokban szereplő példákkal, valamint a javítókulcsokkal kapcsolatban a korábbi éveknél jóval kevesebb észrevétel, kérdés érkezett be, és ugyanez mondható el a dolgozatok javításával kapcsolatban benyújtott tanulói észrevételek számáról is.

Az egyes írásbeliken elért teljesítményeket mutató grafikonok itt láthatóak.

Forrás: www.okm.gov.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Tapintva láss - tapintható tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban

A régi kultúrák megismerése nélkül a mai világunk nehezen értelmezhető. A régi idők "emléknyomai" nagyrészt kézzelfogható módon maradtak ránk az adott kultúra jellegzetes...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Neveljünk zsebpénzzel

Túl keveset tudnak a magyar diákok a pénzügyekről, a bankokról és a megtakarítás lehetőségeiről több hazai kutatás szerint. A szakemberek úgy vélik, javíthatna a helyzeten, ha a...

Halkított közlekedés a felvételik alatt Dél-Koreában

Halkított légi és közúti közlekedésén Dél-Korea az egyetemi felvételi vizsgák miatt.

Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit az MSZP

Kötelezővé tenné 2012-től minden felsőoktatásba felvételiző számára legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségit az MSZP.

A világ létrejötte: mit oktasson az iskola?

A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ...

Milyen változások várhatóak a felsőoktatásban?

Jövő évtől 200 pont alatt nem vehető fel senki felsőoktatási intézménybe, a különböző orvosi képzésre jelentkezőknek pedig mindenképpen kötelező lesz legalább egy tárgyból emelt...

Veszélyesen élnek a magyar iskolások

A magyar gyerekek jobb egészségügyi ellátást és oktatást kapnak, mint az OECD- (fejlett ipari) országokban élő gyerekek többsége. Viszont többet isznak, dohányoznak, és jobban...

Újra nyit a Planetárium

Szeptember 8.-án újra kinyitja kapuit a budapesti Planetárium. Az eddigi jól ismert prograjaival a Planetárium óvodás kortól kezdve az idősekig, a tudományokban jártasabbaknak és a...

Hogyan spórolhatunk az iskolakezdésen?

Néhány nap múlva kezdődik a tanév, a szülők pedig csak kapkodják a fejüket: tíz és tízezer forintokba kerül a gyerek beiskolázása. Most ahhoz adunk tanácsokat, mire figyeljünk, hogy...

Nagy különbségek a ponthatárok között

Bár az idei ponthatárok magasabban alakultak a tavalyiaknál, a legnépszerűbb karokat összegző tízes lista természettudományi és műszaki területen oktató szereplőinél még mindig az...

Mit tesz az, akit idén nem vettek fel?

Tíz középiskolásból kilenc jövőre újrafelvételizik, ha idén nem vették fel - ez derült az Educatio - Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett...

Főiskolák: pótfelvételi minden mennyiségben

Tegnap számba vettük, az egyetemek hogyan reagáltak a felvételi eljárás végeredményére. Ma a főiskolákkal foglalkozunk.

Ha valami nem stimmel...

Múlt csütörtökön kiderültek a ponthatárok, minden jelentkező megtudta, felvették-e valamely felsőoktatási intézménybe, és ha igen, melyik szakra, képzési típusra. Előfordulhat...

Az egyetemek büszkék az eredményekre - vagy nem foglalkoznak velük

Megnéztük, hogyan reagáltak a múlt csütörtöki ponthatárhúzás után a felsőoktatási intézmények az eredményekre. Első körben az egyetemeket vizsgáltuk. Vizsgálatunk alapja az egyes...

A legnépszerűbb szakok ponthatárai

Gyorselemzést készített a felvi.hu a 2009 szeptemberben induló képzések ponthatárairól.

Nyilvánosak a ponthatárok

Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakán volt a legmagasabb a felvételi pontszám, ahová 469 pont kellett a bejutáshoz. A Semmelweis Egyetemen az...

Megérheti a reklamálás

Érdemes hajtaniuk az igazukért a diákoknak; az érettségi javításakor vagy a felvételi pontok összeszámolásakor ugyanis időnként "hiba csúszik a rendszerbe". Tavaly több mint ötszázan...

Kapcsolódó cikkek