Hírlevél




Sok iskola korszerűsítésre szorul

Az iskolák negyven százaléka korszerűsítésre szorul Magyarországon - közölte az oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Kunszentmártonban, miután szakmai fórum keretében az önkormányzat és az oktatási intézmények vezetőivel találkozott.

 

Hiller István előzőleg az Önkormányzati Minisztérium államtitkára, Jauernik István társaságában megtekintette a városi általános iskola leginkább felújításra szoruló épületrészeit.

A miniszter azt mondta: nemcsak szemmel láthatóan szükséges, de minden érintett döntéshozó szervezet szerint indokolt is Kunszentmárton iskolafelújításra benyújtott támogatási igénye. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hatáskörében zajló bírálat első fordulóján sikeresen túljutott a kunszentmártoni pályázat, az eredmény várhatóan kora nyárra derül ki - tájékoztatta a beszélgetés résztvevőit Hiller István.

A Körös-parti város támogatási igénye az országos iskolafelújítási program második körébe tartozik - mondta el a fórumon a tárcavezető. Az első 250 hasonló fejlesztés ugyanis már az idei tanév végén elkezdődik.

A 2007-ben indult és várhatóan 2011-ig tartó Új tudás programhoz európai uniós forrásból összességében 120 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre - közölte a miniszter, aki szerint ez jóval több iskola korszerűsítését teszi lehetővé, mint a korábbi évek 5-7 milliárdos címzett támogatási keretei.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az elmúlt évtizedek lemaradását behozni még e forrásból sem lehet maradéktalanul, hiszen a hetvenes évek óta nem volt hasonló nagyságrendű iskolafelújítási program Magyarországon. Így jelenleg az iskolák negyven százaléka korszerűsítésre szorul.

A kunszentmártoni Városi Általános Iskola is ilyen helyzetben van. Czuczi Mihály, a város polgármestere az MTI-nek elmondta: ha a település elnyeri az idén januárban megpályázott mintegy félmilliárd forintot, abból és az önkormányzat további ötvenmillió forintos önerejéből az alapfokú oktatási intézmény kívül-belül teljesen megújulhat.

Forrás: www.hirextra.hu, MTI

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Februártól indul az ösztöndíjprogram a fontos szakmát tanulóknak

Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakiskolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül választanak, ősztől...

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Integrált magkórház jön létre a Szegedi Tudományegyetemen

Támogatásra érdemesnek ítélte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóságának Főigazgatója a Szegedi Tudományegyetem pályázatát, amit az...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

Folytatódik a Mindentudás Egyeteme

Rengeteg pénzt nyert tavasszal a Mindentudás Egyeteme Kft. az ismeretterjesztő sorozat új évfolyamaira, mostanáig azonban úgy tűnt, hogy személyi és koncepcionális ellentétek miatt a...

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Ösztöndíjat kaphatnak februártól a hiányszakmákat tanulók

Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az ombudsman szerint tilos az osztálypénz

Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. Az állampolgári jogok biztosa szerint még a kirándulásokat is az iskola...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Kapcsolódó cikkek