Hírlevél




Az iskolában nem tanulunk meg olvasni?

Minden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta – derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb. A hatékony olvasási stratégiák megtalálásához ráadásul el kell felejteni az iskolában megismert olvasási módszert.

 

Az olvasási képességek hiánya súlyos egyéni és nemzetgazdasági károkkal jár. A felnőttek harmadát kitevő alacsony olvasási képességűek – funkcionális analfabéták – közül kerülnek ki a tartósan inaktívak, kétszer akkora eséllyel vesztik el a munkájukat, mint a közepesen vagy jól olvasók, illetve jellemzően ők a leginkább befolyásolhatók közösségi és politikai szinten – hívta fel a figyelmet az értő és hatékony olvasás alapvető fontosságára Peter Schneck IBBY-elnök (International Board on Books for Young People) néhány évvel ezelőtti egy budapesti olvasáskongresszuson.

A hatékony olvasás viszont változatos tevékenységek alkalmazását jelenti. Könnyen hátrányba kerülnek azok, akik az iskolai olvasástanulás során szinte kizárólag irodalmi szövegekkel találkoznak. Ez a módszer ugyanis kevésbé hatékony az információkeresésben, amikor nem célszerű feltétlenül elejétől a végéig elolvasni az adott szöveget.

A PISA-felmérésekben jeleskedő finn iskolákban az ismeretszerzésre is felkészítik a gyerekeket. Reklámot, újságcikket, fotókat, grafikont is olvastatnak velük – mondja Steklács János, a Kecskeméti Főiskola Nyelvészeti és Irodalomtudományi Intézetének intézetigazgatója. Az is megszívlelendő, hogy míg a magyar iskolában negyedik osztály végére befejeződik az olvasástanítás, a finneknél ugyanerre hat év áll rendelkezésre (és később is előfordul, hogy gyakoroltatják a diákokkal az olvasást, ha arra szükség van).

 

Olvasási stratégiát kell választani

Idehaza ugyanakkor a szépirodalom-központú olvasástanításnak, a hagyományos szövegek, népmesék, mesék és elbeszélések olvastatásának van erős lobbija. Pedig a szakember szerint az olvasás módjának alkalmazkodnia kell a befogadó céljához és a szöveg típusához is.

A gyerekek – eleinte tudatosan, később rutinból – az olvasás előtt meghatározzák az olvasás célját, saját elvárásaikat, majd az olvasás közben szerzett új információk birtokában felülvizsgálják, módosítják az olvasás módját, azaz olvasási stratégiákat használnak. Enélkül – gyakorlatilag a hagyományos iskolai trenírozás elfelejtése nélkül – a diák hátrányt szenved a (tovább)tanulásban s majd a munkaerőpiacon és a magánéletben is.

 

Jobban dolgozik, aki jobban olvas

Az olvasási beidegződések javíthatók – mondja az Improved Reading olvasási tanácsadója. Glatz Tamás tapasztalata szerint az olvasási teljesítmény meg is duplázható. Amint az a tanácsadó vállalkozás honlapján olvasható: az emberi gondolkozás tempója mintegy 800-1000 szó percenként, az iskoláskor elején elsajátított és tovább nem fejlesztett olvasási technikákkal azonban átlagosan csak mintegy 220 szó/perces olvasási sebesség érhető el. Ilyen lassú olvasásnál az emberi agy kapacitása nincs kihasználva. A sebesség növelése – a szövegértés megtartása, sőt javítása mellett – a gyakori olvasási hibák, rossz beidegződések kiküszöbölésével és új olvasási technikák elsajátításával érhető el.

Hogy nem mindegy, milyen hatékonysággal olvasunk, arra Glatz Tamás azt a példát hozza fel, hogy a felmérések szerint egy átlagos irodai dolgozó olvasásbéli hatékonyságának 25 százalékos növelése évi több mint 12 munkanapnyi időnyereséget jelentene.

 

Címet, alcímet keresünk a szemünkkel

Az olvasási technikák ismerete természetesen főként nagy mennyiségű elolvasnivaló esetén jön jól. Az olvasó szeme ilyenkor az úgynevezett kontextuskulcsokat, támpontokat keresi. Ilyen például a cím, lead, alcímek, grafikon, tartalomjegyzék, illetve az írásjelek, a központozás, a szöveg tagolása. Az olvasási tréning egyik gyakorlata, hogy egy cím nélküli kis szöveg tartalmát kell értelmezni. A megértést segítő információmorzsák, a kontextuskulcsok nélkül azonban bajos a megoldás.

Az információkereső szakemberek, információbrókerek, hírszerzők, akiknek maguknak is gyakorlott olvasóvá kell válniuk, a megfelelő információ megtalálása után megrendelőjük olvasási tevékenységének megkönnyítésén dolgoznak. Náluk – írja a Competitive Intelligence magazin – szintén mások a szükséges normák, mint az iskolában voltak: az írás mennyiségi növelése kifejezetten káros (szemben az iskolai „írjál fiam háromoldalas dolgozatot” kívánalommal). Az ügyfél a lehető legkevesebbet akar olvasni, a lényeget pontokba szedve, új információt nem hordozó szavak nélkül, akár mondatok helyett csak címszavakkal akarja megkapni. Ezért hiba a lassú építkezés, a lényeg végére hagyása, a logikai helyett a kronologikus rend, vagy annak sugallása: „Lásd, mennyit dolgoztam vele.” A beszámoló olvasását könnyíti még a vezetői összefoglaló az anyag elején, a szövegrészek feldolgozása képek és diagramok segítségével, nagyobb anyagnál a tartalomjegyzék is.

 

Olvasási stratégiák (Steklács J.)

A szöveg áttekintése (preview)

A szöveg, könyv, táblázatok áttekintése, átlapozása; tájékozódás annak megjelenéséről, hosszúságáról, várható olvasási nehézségek típusáról, képekről, szerkesztettségről.

A szöveg átfutása (skimming)

Rézsút olvasás, azaz áthúzzuk a szemünket a szövegen. Néhány kulcsinformáció kiemelése, melyekre támaszkodhatunk, ha sor kerül az olvasásra.

Kereső olvasás, pásztázás (scanning)

Egy-egy számunkra fontos információt kutatva futjuk át a szöveget. A szöveg rendezőelve alapján (pl. újságoldal, menetrend, időjárás-előrejelzés, vagy egy hosszú tanulmány) a fontos adatok vagy tételmondatok helyének azonosítása.

Beleolvasás

A szövegre vonatkozó elvárásaink alapján, véletlenszerűen kiválasztott hosszabb-rövidebb részlet elolvasása (pl. könyvesboltban, vásárlási döntés előtt).

Részletes olvasás

A klasszikus leggyakoribb mód. Minden mondatot szóról szóra elolvasunk a szöveg elejétől a végéig. Információkeresésre feleslegesen időigényes.

Forrás: www.fn.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok

A Diákkapun letölthetők a 2010-es középiskolai felvételi feladatlapok, valamint a javítókulcsok.

A középiskolai felvételi írásbeli feladatlapok és javítókulcsok - 2010

Oldalunkról letölthetők az egységes központi írásbeli felvételi feladatlapok és a javítókulcsok, amint az Oktatási Hivatal közzéteszi azokat.

Februártól indul az ösztöndíjprogram a fontos szakmát tanulóknak

Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakiskolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül választanak, ősztől...

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Kínai oktatási törvény a nemzeti egységért

A különböző etnikai csoportok közötti egység biztosítására is hivatott regionális oktatási törvényt fogadott el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiag Uygur) autonóm...

Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett...

Nem jó a hallgatói légkör a színvonalas egyetemeken

A Felvételi Tájoló 2010 című kiadványában megjelent elemzés alapján kiderült, hogy a legnagyobb presztízsnek örvendő egyetemeken nem a legjobb a hallgatói légkör.

A nagylétszámú osztályok ellen a PDSZ

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete annak érdekében, hogy ne lehessen a törvényben jelenleg meghatározott maximumnál nagyobb létszámú osztályokat,...

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az...

Veszélyben négy vidéki felsőoktatási intézmény működése

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az...

Ösztöndíjat kaphatnak februártól a hiányszakmákat tanulók

Jövő év februárjától a szakiskolákban a hiányszakmát választó tanulóknak ösztöndíj fizethető. Az erről szóló kormányrendeletet december 16-ai ülésén fogadta el a kabinet.

Akadémiai kutatóközpont épül a BME területén

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Szorosabbra fűzné az oktatási és kulturális együttműködést Dél-Korea

A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai...

Javítani kell a hazai közoktatás helyzetén

A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a...

Külföldi képzések Magyarországon

Ugyan számos szakember még nem is érzi a határainkon álló és Magyarország kapuin kopogtató felsőoktatási intézményi dömpinget, immár 24 külföldi egyetem indít képzéseket...

Népszerű a tanárképzés Finnországban

Habár a finn felsőoktatás szintén csatlakozott a bolognai folyamathoz és ott sem népszerűbbek a műszaki képzések, mint nálunk, számos területen eltérő képet mutat a finn egyetemek...

Az ombudsman szerint tilos az osztálypénz

Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. Az állampolgári jogok biztosa szerint még a kirándulásokat is az iskola...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Milliárdokat szán oktatási reformra az USA

Az Obama adminisztráció elkötelezett az amerikai közoktatási rendszer megreformálása tekintetében, hiszi, hogy minden gyereknek biztosítani kell a teljeskörű és versenyképes oktatást. A...

Módosították a felsőoktatási törvényt

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosítását, a megváltozott jogszabály kitér többek között a felsőoktatási intézmények vállalkozói közintézetként...

Kapcsolódó cikkek