Hírlevél




Fáradt gyerekek

Reggelente egyre nehezebben ébred, iskola után kevés az energiája a különórákra, a tanulásra, este korán bezuhan az ágyba: fáradt a gyermekünk. De vajon mivel magyarázható, hogy rossz formában van már az év elején? Erre keresünk most választ és néhány megoldást.

 

Az év végi ünnepek valószínűleg éppúgy kifáraszthatják a gyermekeket, mint a felnőtteket - hiszen nem sok igazi pihenést jelentenek sokak számára. Érzelmi velejárói pedig szintén megterhelők lehetnek. Így gyermekünk az év elején könnyen veszíthet energikusságából, nehézkesen haladhat a tanulásban, fáradékonyságra, alvászavarra panaszkodhat. Az esetek többségében azonban nem kell komolyan aggódnunk a probléma miatt, mert ez a fajta fáradtság a leggyakrabban átmeneti jellegű, és a zsúfolt napirend, a hirtelen növekedés vagy egy egyszerű meghűlés is okozhatja. De lássuk, mit tehetünk ellene!

Ha nem múlik a fáradtság...

Már egy pihentető hétvége is segíthet a gyermekeknek a regenerálódásban - hiszen ők sokkal hamarabb talpra állnak, mint a felnőttek. De ha a pihenés, a tápanyagokban gazdag étrend nem használ, konzultáljunk a gyermekorvossal. A rossz szokások, a helytelen életmód megváltoztatása és a szükséges kezelés révén a végére járhatunk a bajoknak...

Nem alszik eleget a gyerek

4 és 8 év között a gyermeknek 12 órát kell aludnia éjszakánként, 8-12 éves korára pedig kb. 10 órát. Természetesen ez átlagosan értendő, hiszen egyes gyerekeknek elég, ha ennél 2 órával kevesebbet alszanak, és jó formában vannak. Amikor azonban a szülők gyermekük fáradtságára panaszkodnak az orvosnak, nem is gondolnak rá, hogy az nagyon gyakran alváshiányra vezethető vissza. Pedig észrevehetik, hogy hosszú távon emiatt felléphet a gyengeség, a napközbeni szundikálás vágyával együtt.

Hét közben bizony a 8 év alatti gyermeknek 20 óra előtt le kell feküdnie, lehetőleg ne maradjon fent tovább semmilyen ürüggyel. Hétvégeken engedélyezhetjük neki a lefekvést 21 óra körül - de közvetlenül előtte ne nézzen tv-t és ne is számítógépezzen, mert az élénkítheti. A pihentető álom csak akkor az igazi, ha nyugodt környezetet biztosítunk neki alvás előtt és után is. Nehéz megváltoztatni az eddigi szokásokat? Kezdjük pld. azzal, hogy eltávolítjuk az összes elektronikus berendezést a hálószobából! Nem szeret este olvasni a gyerek? Ajánljunk neki akkor más, pihentető tevékenységet: rendezze valamilyen gyűjteményét, játsszon társasjátékot.

Soha nincs ideje egy kis „semmittevésre”

Gyermekének jól be kell osztania az idejét még hétvégén is? Sportmeccs, könyvtár, biciklitúra, uszoda stb. De mikor van lehetősége a gyereknek arra, hogy valóban „kiengedje a gőzt”? Egy kis semmittevés, lazítás, álmodozás is elengedhetetlen feltétele az egyensúly megtartásának. Épp annyira, mint a levegőzés fontos lehet a fáradtság leküzdésében.

Gondterheltnek érzi magát

A kisiskolások is telítődhetnek a stresszel, hát még ha felsőbb osztályba lépnek... Túl szigorú tanárnő, nézeteltérés az osztálytársakkal, tanulási nehézségek, túlzott mennyiségű különóra magyarázhatják a fej- és gyomorfájást valamint a rossz formát, az erőnlét gyengülését. Amikor pedig a gyerekek azt mondják, hogy fáradtak az iskolába járáshoz, nem feltétlenül tettetik magukat! Az említett gondok sok fizikai energiát fogyaszthatnak.

Minden esetben hasznos a párbeszéd, melynek során rendszeresen megoszthatják velünk gondjaikat. Ha gyermekünk gondterheltnek látszik mindig kérdezzük meg tőle, milyen problémával küszködik. Hiszen az egyszerű tény, hogy beszélhet róla, megnyugtatja. Amikor azonban jelentős gondról, aggasztó változásról van szó (például az egyik elvált szülő megházasodik), tanácsos gyermekpszichológushoz fordulni. Néhány látogatás a szakembernél, és a gyermek hamarosan jobban érzi majd magát, meg tud birkózni a problémával.

Vérszegény lehet?

Kissé sápadt a gyerek, fáradtságról panaszkodik, hamar kifullad, liheg, egyre másra elkapja a náthát, könnyen meghűl? Talán vérszegény, amit ellenőriztetni kell! Ez gyakran jár együtt vashiánnyal és a szervezet védekezőképességének csökkenésével. Beszéljünk róla a gyermekorvossal! Hiánybetegség esetén étrend-kiegészítőket javasolhat, szirupok vagy porok formájában. Ennek nyomán néhány hónap alatt visszanyerheti a gyermek az energiáját, „újratöltheti” tartalékait. Ami minket illet, proteinben és C-vitaminban gazdag étrenddel védekezhetünk a vérszegénység ellen. Ez utóbbi segíti a vörös húsokban, zöldségekben, halban és tojásban lévő vas jobb felszívódását is.

Vírusos fertőzése van

A fáradtságot okozhatja az ún. mononukleózis, mely vírus okozta fertőző betegség és magas lázzal, torokfájással, nyirokcsomó-duzzanattal jár. Terjedhet pl. evőeszköz, játékok cserélgetése útján. Az orvos ez esetben is vérvételt szokott elrendelni első lépésben, majd a szükséges vizsgálatok elvégzése után gyógyszeres kezeléssel orvosolja a fáradtságot okozó bajt. Nekünk, szülőknek a betegség nyomán fellépő, több hétig tartó ernyedtség „ellenszereként” arra is tanácsos figyelnünk, hogy a gyerek eleget pihenjen.. Kínáljunk neki tápláló ételeket, kiegyensúlyozott étrendet. Egyúttal ügyeljünk rá, hogy a lábadozás alatt mellőzze a sportot, a nagyobb fizikai megterheléssel járó tevékenységeket.

Ha délelőtt nem jól teljesít a gyerek

Egy kis fáradtság dél felé nem jelent nagyobb bajt, sőt, még normálisnak is mondható. Édességgel azonban ne „dobja fel” magát a gyerek, a nassolás okozta kalória-bevitel pedig fölöslegesen csökkentheti az étvágyát ebéd előtt. Annak érdekében, hogy jó formában legyen az iskolás egész délelőtt, sokkal jobban tesszük, ha bőséges reggelivel látjuk el. Ez álljon többek közt tejtermékből, gyümölcsből vagy valódi gyümölcsléből és lassú lebontású cukorból, cereáléból - minden olyan tápanyagból, mely fokozatosan szívódik fel a szervezetben.

Forrás: www.patikamagazin.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Tapintva láss - tapintható tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban

A régi kultúrák megismerése nélkül a mai világunk nehezen értelmezhető. A régi idők "emléknyomai" nagyrészt kézzelfogható módon maradtak ránk az adott kultúra jellegzetes...

Az oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést

Az egész oktatási rendszerben új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelést, az individualista versengést fel kell váltania a kooperatív versenynek - mondta Jancsák Csaba ifjúságkutató a...

Neveljünk zsebpénzzel

Túl keveset tudnak a magyar diákok a pénzügyekről, a bankokról és a megtakarítás lehetőségeiről több hazai kutatás szerint. A szakemberek úgy vélik, javíthatna a helyzeten, ha a...

A világ létrejötte: mit oktasson az iskola?

A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ...

Veszélyesen élnek a magyar iskolások

A magyar gyerekek jobb egészségügyi ellátást és oktatást kapnak, mint az OECD- (fejlett ipari) országokban élő gyerekek többsége. Viszont többet isznak, dohányoznak, és jobban...

Újra nyit a Planetárium

Szeptember 8.-án újra kinyitja kapuit a budapesti Planetárium. Az eddigi jól ismert prograjaival a Planetárium óvodás kortól kezdve az idősekig, a tudományokban jártasabbaknak és a...

Hogyan spórolhatunk az iskolakezdésen?

Néhány nap múlva kezdődik a tanév, a szülők pedig csak kapkodják a fejüket: tíz és tízezer forintokba kerül a gyerek beiskolázása. Most ahhoz adunk tanácsokat, mire figyeljünk, hogy...

A szülők nehezményezik, hogy a diplomához nyelvvizsga kell

Miközben több felsőoktatási intézményben sok hallgató nyelvvizsga hiányában nem kaphatja meg a diplomáját, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint etikátlan, hogy...

Hová menjünk strandolni?

Az esős, hűvösebb időnek, ami eddig jellemezte az idei nyarat, talán vége. Lehet végre strandra járni. De melyikre érdemes? A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által...

Amikor függőséget okoz a számítógép...

Florian Geissler valós létezése – saját bevallása szerint – nem sokkal azután ért véget, hogy a számítógép megjelent a szobájában. Tizenhat éves korában már sem az iskola, sem a...

Obama tanácsa: Ne hagyjuk a gyereket egész nap videojátékozni!

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama vitába szállt az egészséges életmód oldalán. Az tanácsolta az állampolgároknak, hogy ne hagyják, hogy gyermekeik éjt nappallá téve...

Ranschburg Jenő: A szülők jogosan aggódnak

Magyarországon olyan súlyos gonddá vált a korábban jól bevált, olcsó táborok hiánya és a szünidejüket töltő gyermekek elhelyezése, hogy gyakran a szülők egymást váltva tudnak csak...

Túl hosszú a nyári szünet?

Elkezdődött az iskolákban a nyári szünet, ami a gyerekeknek merő öröm, másfél millió család számára viszont probléma. A diákoknak ritkán tesz jót a nálunk az európai átlagnál...

Iskolai értékelés sablonszövegekkel

"Élményeit kérdésekre mondja el" - áll a gyerek bizonyítványában, a szülő pedig nem érti, hogy akkor ez most jó vagy rossz, egyáltalán: hányas? Az öt éve bevezetett szöveges...

"Nehogy már anyámmal beszéljem meg" - diákok a felvilágosításról

Milyen gumit kell venni, lehet-e túl sokszor csinálni, mi történik a szűzhártyával nőgyógyászati vizsgálat közben? - kérdések, amelyekre középiskolás diákok szeretnének választ...

Hogyan készítsük fel gyermekeinket?

A válság az élet minden területén érezteti hatását, így a munkaerőpiacon is. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki évtizedeken át egy helyen dolgozzon. Az új elvárásokhoz érdemes...

Sorozat a Diákkapun a nyári veszélyekről

A Diákkapu a most kezdődő nyári szünethez igyekszik tanácsokat adni, hogyan kerülhetik el a gyerekek (és szüleik) a leggyakrabban gondot okozó helyzeteket.

Sokba kerül a diploma

Havi nyolcvanezer forint – legalább ennyi kiadással kell számolniuk azoknak, akik idén kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. A legtöbb pénzt a költségtérítéses képzések húzzák ki a...

A nyár veszélyei 2. - Oltasd be magad!

Itt a nyár, aki teheti útra kel, akár bel- akár külföld irányába, hogy élvezze a nyári szabadságot. Ám amíg a napolaj elengedhetetlen kelléke a nyárnak, addig a védőoltásokról az...

"Különleges" gyerektáborok: szamurájka, kommandóska, kalózka

A nyári szünet elsősorban a gyerekeké. Igaz, hogy a válság miatt nő a munkanélküliek száma, de sok szülőnek esélye sincs arra, hogy 1-2 hétnél többet töltsön csemetéjével. Épp...

Kapcsolódó cikkek