Hírlevél




Szomorú volt a Közoktatás Napja

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szombaton, november 22-én a Közoktatás Napja alkalmából jelentette meg közleményét, amelyben a kormány intézkedési nyomán kialakult helyzetet értékeli.

 

A közlemény szerint a közoktatás napja már évek óta szomorú ünnep a közoktatás állami támogatásának, az iskolák  és a pedagógusok számának csökkenése miatt. Felhívja a figyelmet, hogy mindez az esélyegyenlőséget, valamint a közoktatás minőségét gyengíti.

 Megemlíti a közlemény, hogy a közoktatásból a költségveti tervezet 40 milliárd forinttal csökkenti (a korábbi évek elvonásai után) a közoktatási normatívákat. A PDSZ szerint ez elfogadhatatlan, mivel nyilvánvalóan csökkentené a közoktatás minőségét. Csoportlétszám- és osztálylétszám-növekedést fog okozni az intézkedés, osztályokat fognak összevonni, iskolákat bezárni.

Hangsúlyozza a közlemény az  is, hogy "Ilyen feltételek között erősödhet a személyi, tárgyi és finanszírozási feltételek hiányában megvalósuló és kényszerített: mindenki számára negatív hatással járó  rideg  integráció. Emlékeztetünk arra, hogy erre már a Miniszterelnök Úr által korábban összehívott  Oktatási és gyermekesély kerekasztal is felhívta a figyelmet."

A szöveg kiemeli azt is, hogy "a pénzügyi feltételek romlása/ rontása esetén igazságtalan és hamis a társadalmi problémák megoldását a közoktatási intézményekre hárítani."

Mindezek miatt a szakszervezet azt tervezi, hogy a november 29-i demonstrációját összeköti egy kormánynak szóló petícióval, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium épülete előtt adnak át.

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Az Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény módosításáról szóló törvény

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal...

Drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma

Elfogadta az Országgyűlés a  2010-es költségvetést megalapozó salátatörvényt. A módosítások értelmében drasztikusan növekedhet az óvodai és iskolai csoportok maximális létszáma,...

A világ létrejötte: mit oktasson az iskola?

A Darwin-év alkalmából készült nemzetközi felmérés eredményei szerint erősen megosztja a felnőtt társadalmat, hogy mit kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában a világ...

Comenius és Leonardo: pályázatok a közoktatásban

Több száz magyarországi intézmény élvezi idén is a Comenius és Leonardo programok számos előnyét. A nemzetközi iskolai együttműködéseket és a szakképzési mobilitást támogató...

Nincs pénz az iskolai erőszak megelőzésére

A forráshiány késleltetheti, sőt bizonyos esetekben akadályozhatja is az iskolai erőszak megelőzésére és kezelésére eddig tett állami intézkedések megvalósulását - állapította meg...

A közoktatási törvény módosítását javasolja az MSZP

Egy vagy két tantárgyból emelt szintű érettségi lenne a diplomás képzésekbe történő belépés feltétele, s az iskolaigazgatók kinevezésébe a tantestületnek fokozott beleszólása...

Csökkent a pedagógusok száma

477 fővel csökkent a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok száma a május 20-ai állapothoz képest - derült ki az Oktatási Hivatal Közoktatási Információs Iroda október 16-i...

Bevezethető a műveltségi területenként rendszerezett oktatás

200 igen, 165 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el október 19-én az Országgyűlés a közoktatási törvényt érintő módosító javaslatot, amely hatodik osztályig lehetővé...

A közoktatási normatívák csökkentése ellen tiltakozott 18 szervezet

A közoktatási normatívák tervezett csökkentése ellen emelt szót 18 szakmai és civil szervezet képviselője október 19-én Budapesten.

Kék szalag viselésével tiltakozik a költségvetés ellen a PSZ

Számos ponton nem tetszik a pedagógusoknak a költségvetés tervezete, ezért a Pedagógusok Szakszervezete tiltakozásul kék szalag viselésére szólította fel tagjait.

Iskolatejre is kevesebb jut

Lényegében megfelezi, félmilliárd forinttal csökkenti a jövő évi költségvetés tervezete az iskolatej támogatására fordítható juttatás összegét.

Nem elég innovatív az oktatás a tanárok szerint

Az OECD által készített nemzetközi oktatási és tanulási felmérés (Teaching and Learning International Survey, TALIS) eredményei elsőként teszik lehetővé a pedagógusok...

Nemzetközi felmérés a pedagógusokról

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet csütörtökön bemutatta az OECD TALIS pedagógus kutatás első eredményeit. Az OECD TALIS vizsgálat az...

Pályázni lehet az olcsóbb tankönyvekért

A Nemzeti Tankönyvkiadó immár harmadik alkalommal hirdette meg az ’Összefogás a Tudásért’ pályázatát. A kiírás az évek folyamán csiszolódott, hogy minél jobban tudja az iskolák...

A szocialisták sem támogatják az oktatási rendszer átalakítását

Továbbra sem támogatja az MSZP-frakció a 6+6-os iskolaszerkezet kötelezővé tételét, a nyolcosztályos gimnáziumok betiltását, mint ahogy a hétvégi házi feladat tilalmát sem –...

Ranschburg Jenő: A szülők jogosan aggódnak

Magyarországon olyan súlyos gonddá vált a korábban jól bevált, olcsó táborok hiánya és a szünidejüket töltő gyermekek elhelyezése, hogy gyakran a szülők egymást váltva tudnak csak...

Túl hosszú a nyári szünet?

Elkezdődött az iskolákban a nyári szünet, ami a gyerekeknek merő öröm, másfél millió család számára viszont probléma. A diákoknak ritkán tesz jót a nálunk az európai átlagnál...

Iskolai értékelés sablonszövegekkel

"Élményeit kérdésekre mondja el" - áll a gyerek bizonyítványában, a szülő pedig nem érti, hogy akkor ez most jó vagy rossz, egyáltalán: hányas? Az öt éve bevezetett szöveges...

PSZ: a Parlament utasítsa el Magyarék javaslatát

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy az Országgyűlés utasítsa el a közoktatási törvény módosítását célzó, Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselő...

"Nehogy már anyámmal beszéljem meg" - diákok a felvilágosításról

Milyen gumit kell venni, lehet-e túl sokszor csinálni, mi történik a szűzhártyával nőgyógyászati vizsgálat közben? - kérdések, amelyekre középiskolás diákok szeretnének választ...

Kapcsolódó cikkek