Hírlevél




8. évfolyamos tanulók szüleinek figyelmébe ajánljuk PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 
2007. december 19. szerda, 13:36

Kedves Szülők!

Gyermekük, aki most kezdte el az utolsó évet az általános iskolában, életének fontos állomása elé érkezett, ugyanis néhány hónap múlva jelentkeznie kell középiskolába.
Szeretnénk segítséget nyújtani ebben a kétségekkel teli helyzetben a Szülőknek. Célunk, hogy enyhítsük az információhiányt, támpontokat adva, amelyekkel megkönnyíthető a keresgélés, pontosabban az iskolaválasztás.

Feltárjuk Önök előtt az aktuális tennivalókat, felhívjuk figyelmüket azokra a fontos dolgokra, amiket egy sikeres iskolaválasztáshoz tudni kell.
Köztudott, hogy ilyenkor a sokféle információ egyszerre zúdul Önökre. Nehéz eligazodni, ha nincs egy kis segítség, ha nem érzik azt a biztonságot, amit jóindulattal teszünk meg, hogy könnyítsünk az amúgy is bonyolult középiskolai oktatási rendszerben való eligazodásban.

Tekintsék ezt a helyet egy olyan lehetőségnek, ahol feltehetik esetleges kérdéseiket , ha az itt leírtak nem merítik ki az Önökben megfogalmazódott kételyekre a választ.
Fontos, hogy Önök, mint Szülők nyugodtan, de felkészülten tudják majd döntésében megtámogatni, illetve véleményükkel segíteni gyermeküket, akinek nem lesz könnyű dolga ebben a tanévben.

Néhány éve folyamatos változások zajlanak a középfokú oktatásban. Nem vagyunk biztosak abban, hogy a szülők megkapják a kellő segítséget az eligazodáshoz, ezért itt, ezen a honlapon ehhez kívánunk segítséget nyújtani.

A gondot az iskola- és pályaválasztásnál a tájékozatlanság okozza. Az információ hiányából adódik a döntésképtelenség, a bizonytalanság.

Azért, hogy elegendő információra tegyenek szert, javasoljuk, fogadják meg az alábbiakban felsorolt tanácsainkat.

Tanácsok:

Javasoljuk, hogy olvassák el lépésenként a tennivalókat, és próbálják meg eltervezni családon belül, hogy miként tudják időben és mindenképpen közösen, családi összefogással megoldani a feladatokat.

Ha gyermeküknek nincs elképzelése, milyen irányba induljon, milyen típusú képzésbe jelentkezzen, át kell tekinteni a következőket:

  • Milyen a tanulmányi eredménye? Milyen a szorgalma? Milyen a magatartása?          (A felvevő iskolákhoz beküldendő jelentkezési lapon fel kell tüntetni az 5., 6., 7. évfolyam év végi és a 8. évfolyam félévi jegyeit – tantárgyi bontásban –, ezekből számolja ki majd a felvevő iskola az ún. „hozott pontot”.)
  • Milyen készségekkel, adottságokkal rendelkezik gyermekük? Milyen a kézügyessége? Milyen a kommunikációs készsége? Szeret-e szerepelni? Vállal-e szívesen közösségi feladatokat az iskolában? Könnyen tud-e alkalmazkodni a közösséghez?  Részt vesz-e tanulmányi versenyeken? Vannak-e tanulási nehézségei? – Ha úgy érzik, hogy mindezeket nem tudják egyértelműen megítélni, javasoljuk, forduljanak szakemberhez, keressék fel a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézetet (továbbiakban rövidítve FPPTI) ügyfélfogadási időben, ahol tanácsadással, szükség szerint több alkalmas személyiségvizsgálattal nyújtanak segítséget a tanácsadók, illetve pszichológusok. (Budapesti és Pest megyei lakosokat tudnak fogadni, szülő-tanuló együtt. Nem kell előre bejelentkezni!)
  • Ha eddig eljutottak, akkor döntsenek arról, hogy milyen középiskolába tervezhető gyermekük továbbtanulása: Gimnáziumba? Szakközépiskolába? Szakiskolába?
  • Vegyék kezükbe a minden évben megjelenő„Iskolaválasztás elött…” című kiadványokat, és forgassák hasznosan. Adják kezébe a gyermeküknek is, hadd ismerkedjen a saját lehetőségeivel, keresgélve a kiadványban szereplő képzési formák között, mindig figyelembe véve a tanulmányi eredményt. Nem szabad túlméretezni az elképzeléseket, közelíteni kell a valósághoz. Ha gyermekük jó képességű és jó a tanulmányi eredménye, gimnáziumi vagy szakközépiskolai képzésben kell gondolkodniuk. Ez utóbbi azonban szakirányú választásra készteti a jelentkezőket. Szakmacsoportokban kell gondolkozni. Ha gyermeküknek nem megfelelő a tanulmányi eredménye, de jó a kézügyessége, szakmai irányultságú adottsága van, akkor szakiskolába kell indítani, természetesen itt is fontos a szakmacsoportos irány eldöntése.
  • Ha áttekintették a kiadványt – mint segédanyagot –, beszéljék át, kinek mi ragadta meg a figyelmét, és lapozzanak vissza ezen információkhoz. Szelektálják a lehetőségeket, csoportosítsák, jelöljék be saját maguknak valamilyen módon. Ha nem értenek valamit, telefonon érdeklődjenek (a szakembereknél) a FPPTI telefonszámán (06-1-317-2333), és kérjenek segítséget az „Információs és Tájékoztatási Osztályon” a tanácsadóktól, akár személyes tanácsadás keretében, ügyfélfogadási időben (előzetes bejelentkezés nem szükséges).
  • Figyelmükbe ajánljuk a minden évben megszervezésre kerülő pályaválasztási kiállításokon – börzéken való részvételt, amelyeket több helyszínen is megrendeznek, de főleg a szakközépiskolák és szakiskolák mutatkoznak be. Itt sok-sok információt gyűjthetnek az iskolákról, a képzésekről, illetve kérdéseket is tehetnek fel az adott iskolával kapcsolatban a standoknál. Esetlegesen szóróanyagokat gyűjthetnek, amit az iskolák ott a helyszínen osztanak ki bemutatva önmagukat.

Itt jegyeznénk meg, hogy az iskoláknak minden évben október 31-ig kell elkészíteniük a szóróanyagaikat, amelyeknek tartalmaznia kell az iskola felvételijével kapcsolatos fontos tudnivalókat. (Milyen osztályokat indítanak? / Beszámítják a központi felvételi eredményét? / Tartanak saját felvételit? / Ha igen, azt miből? / Indítanak felvételi előkészítőt? stb.)  

  • Az egyik legfontosabb dolog, hogya a kiválasztott iskolákba – lehetőleg a Szülő a tanulóval együtt – látogasson el a nyitott napra. Nagyon fontos a benyomás, amit a tanulóra, a Szülőre tesz egy-egy személyes látogatás után az iskola, ahova esetlegesen majd jelentkezni fog a tanuló.
  • A Nyitott kapuk alkalmával felkeresett iskolákat próbálják meg a következő szempontok szerint összehasonlítani, egymáshoz viszonyítani:
  1.  
    1. Melyik tetszett a legjobban?
    2. Melyik nincs nagyon messze a tanuló lakóhelytől?
    3. Melyikbe szeretne bejutni mindenképpen a tanuló?
    4. Az egyes iskolákon belül gondolják végig az összes lehetőséget, amit az iskola a tagozataival kínál. (Ugyanis egy iskolán belül több tagozatot is meg lehet jelölni.)
  • Ha mindezen már túl vannak, közeledik a központi felvételire való jelentkezés ideje! Ha olyan iskolákat néztek ki, ahova kérik a központi felvételi eredményét, akkor időben jelentkezni kell, és meg kell írni az írásbeli központi felvételit magyarból és matematikából. A központi felvételi eredményének értékelő lapját be kell csatolni majd a jelentkezéskor azon iskolák esetében, akik ez alapján döntenek a tanuló felvételéről.
  • Azok az iskolák, akik nem kérik a központi felvételi eredményét, többnyire saját szervezésű felvételit tartanak, illetve felvételi beszélgetés alapján döntenek.
  • Mielőtt az általános iskolában az osztályfőnökök kérik Önöktől, hogy milyen iskolába fog jelentkezni gyermekük, célszerű a fentiekben leírtak alapján alaposan felkészülni, hogy rangsorba (sorrendbe) tudják majd állítani gyermekük jelentkezéseit.

Végezetül jó rákészülést, megfontolt döntéseket és sok sikert kívánunk Önöknek és gyermeküknek az iskolaválasztásban!

Vegyék igénybe a szakemberek segítségét, ha bármiben bizonytalanok!

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek