|
Évente mintegy hatmilliárd forint zsebpénzt szórnak el értelmetlenül a hat-tizenkét éves gyerekek, derül ki az eletrevalogyerek.hu által 2009. májusában 5300 magyar szülő megkérdezésével készült internetes felmérésből.
A kutatásból kiderül, hogy a szülők csupán huszonöt százaléka ad gyermekének rendszeresen zsebpénzt. A válaszadók ötvenhárom százaléka ezer és ötezer forint közötti összeget, huszonhat százaléka pedig ezer forint alatti összeget szán zsebpénzre havonta. A felmérés rámutatott, hogy a zsebpénz a családok kilencvenkilenc százalékánál azt a célt szolgálja, hogy a gyermek elköltse, nem pedig azt, hogy megtanuljon a pénzzel bánni.
"A gyerekek pénzügyi nevelése a zsebpénznél kezdődik, azonban csak igen kevés szülő tudja, mit és hogyan tanítson meg gyermekének a pénzről. Pedig ha a gyerekek zsebpénzüknek csak a tíz százalékát takarítanák meg havonta, akkor nemcsak, hogy évente közel 600 millió forint nem tűnne el a semmibe, hanem gyermekeik pénzügyi intelligenciájának egyik legfontosabb alapkövét is letennék a szülők" - hívta fel a figyelmet Alkér Orsolya gyereknevelési tanácsadó, az eletrevalogyerek.hu blog szerzője.
A tények magukért beszélnek: a szülők, alig egy százaléka tanítja meg a gyermekének, hogy mi a kamat, és csupán 0,4 százalékuk beszél arról, hogy a pénzt érdemes befektetni. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a gyerekek nem tanulnak meg a pénzzel bánni.
Ezért életbevágóan fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azokkal a pénzügyi nevelési módszerekkel, amelyek eredményeképpen gyermekükből nem eladósodott, hanem egy pénzügyileg intelligens felnőtt válik. Forrás: origo.hu |