| Magyar Bálint csökkentené az igénybe vehető állami félévek számát |
|
|
|
| 2009. május 19. kedd, 16:29 |
|
Magyar Bálint volt oktatási miniszter, SZDSZ-es képviselő és Sándor Klára szintén SZDSZ-es képviselő újabb törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé, ezúttal a hallgatók számára rendelkezésre álló 12 államilag támogatott félévet csökkentenék az előírt képzési félévek számára, tehát a legtöbb esetben 10 félévre. Ez azt jelentené, hogyha a felsőoktatásban tanulók nem végzik el az előírt képzési idő alatt tanulmányaikat, költségtérítésre lennének kötelezve. Miskolczi Norbert, HÖOK elnök szerint a törvény elfogadásának következményeként több ezer hallgató hagyná félbe tanulmányait - írja a Magyar Nemzet.
A jelenleg hatályos törvényi szabályozás szerint a hallgatóknak 12 félév áll rendelkezésükre, hogy teljesítsék felsőfokú tanulmányaikat, így a jellemzően öt éves egyetemi képzésben plusz egy év államilag támogatott idő segíti őket, hogy ingyen szerezhessék meg oklevelüket. A Magyar Bálint és Sándor Klára által benyújtott javaslat szerint azonban ez a plusz egy év "türelmi idő" megszűnne, a hallgatóknak pont annyi félév állna rendelkezésükre tanulmányaik befejezésére, amennyi az előírt képzési félévek száma. A javaslat szerint - amelyet a tanulmányaikat jövő szeptemberben megkezdő hallgatókkal szemben alkalmaznák először - amennyiben valaki bármilyen oknál fogva túllépné a meghatározott időkorlátot, a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatóknak előírt összegű tandíjat kellene megfizetnie. A Magyar Nemzet információi szerint a javaslatot támogatja Szabó Zoltán szocialista képviselő, valamint Magda Sándor szintén MSZP-s képviselő, a Károly Róbert Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja, főiskolai tagozatának elnöke. Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a javaslat elfogadásával diákok ezreinek tanulmányai szakadhatnak félbe, amely a tervezett spórolás helyett jelentős pazarlást eredményezne. Miskolczi emlékeztetett, hogy a finanszírozási formák közti 15 százalékos átjárhatóság következményeként is a költségtérítéses képzésbe átkerülők kétharmada abbahagyta tanulmányait, mert nem tudta vállalni a költségeket. "Magyar javaslatának elfogadásával évente több ezer hallgató hagyja majd ott az egyetemet diploma nélkül" - mondta, majd hozzátette: ez hatalmas pénzkidobás, hiszen az állam úgy állja öt éven keresztül a diák tanulmányának több millió forintos költségét, hogy a végén a hallgató nem szerzi meg a képesítést, így a ráköltött pénz ellenére sem termel hasznot a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Miskolczi a lapnak. Magyar Bálint és képviselőtársai egy másik javaslata szerint a felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak igazolniuk kéne a tisztségviselőik megválasztásának hitelességét. Miskolczi az indítványra úgy reagált: "a választások eddig is hitelesen zajlottak, annak szabályait az intézményi szenátus határozta meg." Az elnök szerint a javaslat azt sejteti, mintha az eddigi választások nem szabályszerűen zajlottak volna. Szerinte Magyar Bálint a javaslattal a rektorok kezébe adja a lehetőséget, hogy felülbírálják a megválasztott HÖK elnökök legitimitását. A Fidesz szerint a felsőoktatási törvény módosítására tett szabad demokrata és szocialista javaslat a támogatott képzési idő megváltoztatásáról egy tíz évvel ezelőtti rendszerben esetleg működött volna, de ma a kreditrendszer idején nem – közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke kedden az MTI-vel az indítványra reagálva. Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője ennek kapcsán azt kérdezte: mit fog csinálni az a hallgató, aki orvosnak tanul, s esetleg családi okok miatt nem sikerül az anatómiavizsgája, ezért évet kell halasztania? Fizesse meg az 1-3 millió forintos tandíjat? – kérdezte. Ezt Magyar Bálint sem gondolhatja komolyan – fogalmazott. A törvény, ha a parlament elfogadja, szeptember 1-jén lépne hatályba. Egy, a felsőoktatási törvény módosításáról szóló, szocialista javaslatot épp hétfőn fogadott el a parlament. Eszerint a felsőoktatási intézmények szenátusainak kétharmados támogatásával a rektorhelyettes, a főigazgató és a dékán megbízatását második alkalommal is meg lehet hosszabbítani. Forrás: www.edupress.hu; mno.hu |
Ez előfordulhat még azzal is, aki nem bulizásnak tekinti az egyetemi éveket.