| MSZP-javaslat a szakképzés korábbi megkezdésére |
|
|
|
| 2009. május 18. hétfő, 16:28 |
|
Korábbi tervek nyomán MSZP-javaslat készült a szakképzés kezdetének előbbre hozásáról. Az MSZP becslése szerint első évben mintegy harminc-ötven intézmény élhet a lehetőséggel, és szervezhet előre hozott szakképzési évfolyamot, ha a vonatkozó jogszabályt elfogadja a parlament - mondta Tatai-Tóth András, a párt oktatási munkacsoportjának vezetője.
A szocialista képviselő sajtótájékoztatóján úgy számolt, hogy a szakképzésből most évente mintegy tízezren morzsolódnak le, s néhány ezer diák számára biztosan indítanak ilyen, a szakképzést már nyolcadik után lehetővé tévő osztályokat. Elmondása szerint száz körüli azoknak a szakmáknak a száma, ahol reális ezt a típusú oktatási formát elindítani. Példaként említette többi között az épületlakatos, a hegesztő, a színesfém-feldolgozó, a könyvkötő, a ruházati eladó szakmákat. A tervek szerint az oktatási intézmények ősszel már dönthetnének arról, hogy a 2010-es tanévtől szerveznek-e a meglévő képzési kínálatuk mellé előre hozott szakképző osztályokat. A javaslat szerint a diákok a nyolcadikat követően, az eddiginél egy évvel rövidebb képzés után, három vagy négy év alatt juthatnának szakmunkás-bizonyítványhoz. Tanulmányaik később beszámíthatóak lennének, ha úgy döntenek, hogy érettségi vizsgát akarnak tenni. Forrás: origo.hu |