| Az európai diákok szerint lesz tanár a jövő iskolájában |
|
|
|
| 2009. március 04. szerda, 16:47 |
|
Nem helyettesíti a digitális tananyag a tanárokat 30 év múlva sem - többek között erre jutott az a 70 középiskolás, aki Európa 12 országából érkezett Budapestre. A British Council által szervezett háromnapos, március 3-án záruló konferencián litván, angol, magyar és más nemzetiségű diákok kerestek választ arra, milyen iskolát szeretnének látni 2032-ben. A legtöbben lebontanák az iskola és az otthon közötti falakat, miközben több nyitottságot és partneri együttműködést várnak el a pedagógusoktól és a szülőktől.
Rendhagyó oktatási kísérlet helyszíne volt Budapest, féléves előkészítés után ugyanis a magyar fővárosban találkoztak a British Council programjára jelentkező diákok, köztük négy magyar nebuló. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint, hogy 48 óra leforgása alatt rajzolják meg az ideális iskola képét. A korábban megalakult 12 munkacsoport a helyszínen hat csoportra osztva hozta meg végső döntését arról, hogy milyen elveket tartanak fontosnak Tallintól Londonig. Az eseményen 50 tanár is részt vett. A pedagógusok meghallgatták, de nem befolyásolták a diákokat döntésük meghozatalában. A pedagógusok örömmel vették tudomásul, hogy a diákok nekik is fontos szerepet szánnak a jövő iskolájában, bár a mainál sokkal nyitottabb és inkább baráti viszonyt szeretnének. "Mostantól abban szeretnénk segíteni a diákokat, hogy ötleteik eljussanak olyan döntéshozókhoz, akik ezek megvalósulásában lehetnek majd a partnereik. A sajtótájékoztató idején egy nemzetközi delegáció éppen a Parlament Oktatási Bizottságával osztja meg elképzeléseit a jövő iskolájáról" - mondta el David Martin, a British Council igazgatója. "Ha egy 100 évvel ezelőtti orvos bemenne egy mai műtőbe, döbbenetes változásokat tapasztalna, ezzel szemben egy 100 évvel ezelőtti tanár igencsak otthonosan érezné magát egy mai osztályteremben. Az oktatás jelentős változások előtt áll” - mondta Merényi Ádám, a rendezvényt támogató Microsoft oktatási programjaiért felelős vezetője. Forrás: www.edupress.hu |