Hírlevél




Kollégiumfejlesztés Szegeden önerőből PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. október 30. péntek, 12:00

Közel 520 millió forintos beruházás keretében újabb hatvan lakásos, ötszintes épületet adtak át a Szegedi Tudományegyetem Öthalmi Kollégiumában október 30-án. Az egyetem saját forrásból finanszírozott fejlesztésének köszönhetően az öthalmi diákszállás az eddigi 270 fő helyett immáron 540 hallgatónak biztosít férőhelyet.

 

Október 30-án, az egykori szovjet laktanya területén átadták a Szegedi Tudományegyetem Öthalmi Kollégiumának újabb teljesen rekonstruált épületét. A beruházás során az ötszintes épületben harminc 1+2 félszobás és ugyanennyi egyszobás diáklakást alakítottak ki, így a már több mint 10 éve kollégiumként működő komplexum - az eddigi 270 fő helyett - összesen 540 hallgatót képes fogadni.

A főleg első évfolyamos új lakók kényelme és komfortérzete érdekében a lakásokhoz konyha is tartozik, melyet hűtőszekrénnyel, elektromos főzőlappal és mikrohullámú sütőkkel szereltek fel, de a helyiségekhez többek között mosógép, porszívó, vasaló és internetkapcsolat is jár. A három és hat fős szobák mellett a fejlesztő cég továbbá szintenként egy 10-12 fős társalgót épített ki, elsősorban a közösségi programok céljából.

"Az 520 millió forintos átalakítást az egyetem teljes mértékben belső forrásból oldotta meg. A felújításhoz a hallgatók 300 millió forinttal járultak hozzá - hangsúlyozta az ünnepélyes átadón Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora.

Forrás: edupress

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek