Hírlevél




Elutasítják az érintettek a felsőoktatási törvény módosítási javaslatát PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. május 22. péntek, 14:04

A csaknem 381 000 egyetemi és főiskolai hallgató mintegy 10-20 százaléka lépi túl az adott képzési időt. Őket érintené az a felsőoktatási­törvény-módosítás, amelyet Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata, valamint Szabó Zoltán és Magda Sándor szocialista képviselő kezdeményezett. Azt szeretnék elérni, hogy csak az adott képzési idő tartamában legyen biztosítható számukra az állami támogatás az államilag támogatott képzésben. A javaslatot a felsőoktatás érintett szereplői elutasítják, és nehezményezik, hogy azt a szakmai fórumok megkerülésével terjesztették elő.

 

A Népszava megkérdezte Magyar Bálintot, mi indokolta a törvénymódosítás kezdeményezését. A volt oktatási miniszter azt válaszolta, ma nincs a diákoknak megfelelő motivációjuk arra, hogy időben befejezzék tanulmányaikat. Akkor, amikor alapképzésben három év alatt diplomához lehet jutni, vannak, akik ez csak hat év alatt érik el. Vagy azért, mert szellemileg nem elég felkészültek, vagy mert kevés időt fordítanak a tanulmányaikra. Magyar szerint, ha el lehet venni a 13. havi nyugdíjat vagy a 13. havi fizetést az emberektől, semmi sem indokolja, hogy az adófizetők pénzén olyanok járjanak egyetemre, főiskolára, akik arra nem alkalmasak. Azoknak kell a helyet­ biztosítani, akik megérdemlik. Hozzátette, ha a törvényt a parlament el is fogadja, az csak 2010-ben lépne hatályba.

A törvénymódosítást elutasítja a Fidesz, indoklása szerint a javaslat egy tíz évvel ezelőtti rendszerben esetleg működött volna, de ma, a kreditrendszer idején nem. Ugyancsak elfogadhatatlannak tartja azt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Miskolczi Norbert elnököt felháborította az is, hogy a módosítási indítványt önálló képviselői javaslatként nyújtották be, megkerülve a felsőoktatás hivatalos, szakmai fórumait.

Magyar minderre annyit mondott, egy országgyűlési képviselőnek joga van önálló indítványt benyújtani. Hozzátette, az Oktatási és Kulturális Minisztériumban (OKM) ismerik az elképzelést, és azt támogatja a szakminiszter és a szakapparátus is.

Az OKM arról tájékoztatta a lapot, pusztán a javaslat általános vitára való felvételét támogatták, álláspontjukat a javaslattal kapcsolatban a Felsőoktatási Kerekasztal jövő heti üléséig alakítják ki. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke átgondolatlannak tartja a kezdeményezést. Azt mondja, tíz évvel ezelőtt, a szemeszter-rendszer idején lett volna értelme a javaslatnak, de a bolognai, szabadabb képzésben már nincs. Mint oktató látja ennek a rendszernek a gyengéit, arról lehet vitatkozni is, de a kreditrendszerben azzal büntetni a hallgatót, hogy fizessen, szerinte abszurdum.

Forrás: www.nepszava.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek