Hírlevél




Új, csillagászati alapismereteket bemutató honlap indult PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. április 28. kedd, 15:44

A Naprendszerünkkel, az égi mechanikával, a csillagászat által használt legfontosabb eszközökkel foglalkozik egyebek közt az április 19-én indult csillagászati alapismereteket bemutató honlap.

 

A honlap az amatőr és szakcsillagászokat tömörítő legnagyobb hazai civil szervezet, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE), az Educatio Kht., valamint a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának együttműködésében indult - tudatta hétfőn közleményben az MTI-vel a honlapot üzemeltetető Magyar Csillagászati Egyesület.

“Ez új kezdeményezés a csillagászatban, több alkotóközösség tette össze a szürkeállományát. Nagyon nagy mértékben a Szegedi Tudományegyetem munkája, ebbe integrálódtunk bele” - hangsúlyozta Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára, aki a honlapot a csillagászati együttműködést a szakmai összefogás jó példájának nevezte.

Ismertetése szerint a honlap több hónapos előkészítés után született, s a Csillagászat Nemzetközi Évében indult.

“Olyan időpontban akartuk közzétenni, ami a csillagászat szempontjából is érdekes” - magyarázta Mizser Attila.

Hozzátette: a honlap az asztronómiai alapinformációkat tartalmazza, folyamatosan frissül, s több ezres szócikket tartalmazó csillagászati enciklopédiává fejlődik fel.

“Mindazoknak szánjuk, akiket a csillagászat egy kicsit is megérint, a fő célcsoport azonban a legfogékonyabb, a legérzékenyebb korosztály, a diákok” - emelte ki Mizser Attila.

Az MCSE közleménye szerint a honlap tartalmának gerincét egy tematikus csillagászati enciklopédia alkotja, ezt egészítik ki az általános- és középiskolai tanórákon használható, letölthető oktatási anyagok, valamint egy részletes csillagászati kislexikon. Mind az enciklopédia, mind a kislexikon széles ismeretanyagot ölel fel: a Naprendszer objektumainak és fizikai törvényeinek részletes bemutatása mellett foglalkozik égi mechanikával, asztrofizikai ismeretekkel, kozmológiával, részletezi a Tejútrendszerrel és a galaxishalmazokkal kapcsolatos tudnivalókat, bemutatja a csillagászat által használt legfontosabb eszközöket: az optikai és rádiótávcsöveket, az űrszondákat, űrtávcsöveket, valamint tárgyalja az űrkutatás és a csillagászat kapcsolatát. A fenti témák mellett részletesen bemutatatja a csillagászat történetét is a kőkorszaktól napjainkig.

Emellett az oldalon helyet kapnak a csillagászat oktatásával, pályázatokkal, vetélkedőkkel és programokkal kapcsolatos hírek, felhívások. A honlap által biztosított háttérismeretek jól kiegészíti a szintén a Magyar Csillagászati Egyesület által üzemeltetett Hírek.Csillagászat.hu portálon megjelenő szakcikkeket, segítve azok jobb megértését, értelmezését.

A honlap a http://tudasbazis.csillagaszat.hu címen érhető el.

Forrás: szegedma.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: